“- Honnan sejtetted?
– Mit?
– Az anyám.
– Mi van vele?
– Semmi.
– Még sosem meséltél róla.
– Te vagy a legszebb nő…
– Még hogy én tudok váltani!
– A második legszebb nő a világon.”

 

– Vogel Franciska.

– Ezt most miért mondod?

– Hogy ezzel a névvel élni.

– Nem értem.

– Úgy képzeltelek el rögtön az elején, mint… mint egy…

– Csak bátran!

– Nehéz pontosan megragadni. És különben is. Tudod te azt!

– Nem. Tényleg nem.

– Ahogy megláttam a faliújságon a neved, egyből beleszerettem.

– Túlzol!

– Akit így hívnak, különös lány lehet, gondoltam.

– És csalódást okoztam?

– Szó sincs róla.

A legjobb barátnőjének a fejéből pattant ki az ötlet. A többiek is helyeselték. Miért ne, ilyen még úgysem volt. És Franciska megérdemli, ő a társaság középpontja. István inkább lett volna kettesben a lánnyal ezen a napon. Egyébként sem volt közösségi ember, jobb szeretett négyszemközt beszélgetni. Fontos dolgokról úgysem lehet másként. És őt csak a fontos dolgok érdekelték, kerülte a fecsegést. Alig ismerték még egymást, lett volna mit kitárgyalni. De most nem maradt választási lehetősége, vállalta a csali szerepét. Nem árult el semmit előre Franciskának. Hívta, sétáljanak a rakparton. A fények, a lüktetés, a város szíve. Máskor is sétáltak, ebben még nem lett volna semmi furcsa. A lány ment is gyanútlanul. Megkerülték a piaccsarnokot és az egyetemet. Pszichoanalízisről, komplexusokról beszélgettek. Szigorúan tudományos alapon, nem személyes példák alapján. Ha a másik néha elterelte a szót, István akkor is vissza-visszatért a témához. Áradt, az alsó rakpart köveit mosta a víz. Hűvös szél támadt, be kellett gombolni a kabátot. Mire igazán átfáztak volna, a hajóhoz értek. Már várták őket a barátaik.

– Te nem szoktál ilyeneken gondolkozni?

– Dehogynem.

– Akkor miért csodálkozol?

– Az más, ha az én nevemről van szó.

– És mi jut eszedbe arról, hogy Gonda István?

– Elsőre semmi különös.

– Ez elég rosszul hangzik.

– Gonda. Bunda. Melegség, érzelmek.

– Így már jobb.

– Ide figyelj, te Gonda! Maradj nálam!

– Te aztán tudsz váltani!

– Aludj itt!

– Nálad vagy veled?

– Majd kialakul.

– Ha szeretnéd.

– Csak, ha te is.

Csokitortával várták a többiek. Évfolyamtársak, barátok és egy-két rokon. Muzsikusokat is rendeltek. Cigányzenészeket, régi slágerekkel. Franciska nem számított semmi ilyesmire. Fel sem öltöztem rendesen, mondta, és hogy igazán nem kellett volna. Felakasztotta a kabátját, és rohant is a barátnőihez. Mosolygott, mint aki nem tudja abbahagyni. Megölelgetett mindenkit. Alig győzte köszönni, hogy gondoltak rá. Gondolsz-e majd rám, csaptak a húrok közé a zenészek, és kezdődött a tánc. Franciska Istvánhoz szaladt, kérte, jöjjön ő is. De a fiú hajthatatlan maradt. Nem nekem való ez, nem ittam eleget hozzá, hajtogatta. Elheveredett egy kényelmes fotelben, onnan leste a táncolókat. Ivott, egyik pohár bort a másik után. Jócskán a fejébe szállt, mire indultak. Hazakísérte Franciskát.

– A szád!

– A szemed!

– A nyakad!

– Az ujjaid!

– És ott! Igen, ott!

– Hé! Mi van ott?

– Tudod te azt!

– A búbánatos hangod! Úgy szeretem!

– Most ez komoly?

– Olyan elanyátlanodott hang.

Úgy volt, hogy csak hazakíséri. És nem is gondoltak először többre. Zsongott a fejük az éjszakától. A bortól és a tánctól. Ugye a te ötleted volt, kérdezte a lány. Gondolod, kérdezett vissza habozás nélkül a fiú. Sehogy sem akart véget érni a beszélgetés. A lakás tájékán köröztek. Nagyon lehűlt a levegő. Franciska behívta. A szobájában voltak, egy igazi női szobában. Meleg színek, roskadásig telt polcok, virágok, girland. Csak egy kislámpa égett. Az ágyon ültek, törökülésben, hajszálnyira egymástól. A lány megállás nélkül sorolta. Mennyi embernek az eszébe jutott, milyen jól esett a tánc, de kár, hogy nem akadt párja. Kipirosodva, a semmibe meredve beszélt. Úgy belefeledkezett, mintha egyedül lett volna. Feltette a netre a hajón készült kisvideót, gondolsz-e majd rám. Akadt még a hűtőben néhány korty bor, megitták. Kerestek hozzá sajtot. Közeledett a pirkadat.

– Honnan sejtetted?

– Mit?

– Az anyám.

– Mi van vele?

– Semmi.

– Még sosem meséltél róla.

– Te vagy a legszebb nő…

– Még hogy én tudok váltani!

– A második legszebb nő a világon.

– Hé! Ezt hagyd abba!

– Akkor: a legszebb nő… anyám után.

– Sajátos a stílusod.

– Hoztam neked ajándékot.

Kirohant a kabátjához. Beletúrt a zsebeibe. A külső és a belső rejtekhelyekbe. De csak zsebkendőket, kupakokat, belépőjegyeket talált. És egy kesztyűt, pár nélkül. Az ajándék sehol. Visszament a szobába. Kereste a földön, hátha leesett. Az asztalon, az ágyon. Négykézláb. A nadrágjában sem volt. Végül az ingzsebében turkált. Megállt a keze néhány pillanatra. Mély levegőt vett, úgy húzta elő, nyakatekert mozdulattal a fényképet. A másikat inkább mulattatta a kutatás. De a világért sem árulta volna el, milyen jól szórakozik. Amíg bírta, szigorú arcot vágott.

– Nem találom.

– Nem baj. Majd csak előkerül.

– Ezt azért megmutatom. Az anyám.

– Hogy hívják?

– Heléna.  A haja a szemében.

– Lesütött szemek.

– Nézd, hogy mosolyog. Egészen különös.

– Nálam is különösebb?

– Korini Heléna. Élt huszonhét évet.

– Jézusmária!

– Öt éves se voltam.

– Miért nem mondtad eddig?

– Kérdezted?

Több fénykép is volt nála. Anya és gyermeke. Szökőkútnál, szobor mellett, strandon. István megállás nélkül mesélt. Úgy belefeledkezett, mintha egyedül lett volna. Megsimogatta az anyját a szökőkutas fotón. Aztán már nem is beszélt, csak nézte a képeket, egyiket a másik után, újra és újra. Franciska a géphez ment, zenéket keresett. Háttal ültek egymásnak, az egyik a dalokkal, a másik a fotókkal elfoglalva. Kint világosodott. István eszmélt előbb. A lány mellé lépett, a legelső fényképpel. Remegett a keze.

– Itt hagyhatom, ha akarod. Ez csak egy másolat.

– Nem, inkább ne. És most már aludjunk.

– Valami baj van?

– Semmi különös.

– Elálmosodtál?

– Nem arról van szó. Aludjunk.

– Rendben.

– Megágyazok neked a kisszobában.

 

Darvasi Ferenc első novelláskötete Elválik címmel a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg a Palatinus Kiadónál. A fent közölt novella még a kötetnél is frissebb, így nem szerepel a novelláskötetben. A kötet bemutatójára szeretettel invitálunk ezúton is minden érdeklődőt: 2012. április 21., 13.15-től. Helyszín:  Millenáris, Osztovits terem. 15 órától a szerző dedikál a Palatinus kiadó standjánál.