Szerettem az indiános könyveket gyermekkoromban, és szívesen olvastam a James Fenimore Cooper regényhőséről, Sólyomszemről szóló történeteket. Azonban a „nyelvészszemlét” más, szakmai ártalomból fakad. Egy alkalommal egy diákom azt találta mondani, hogy tanár úr nem is tud rendesen újságot olvasni, mert mindig észreveszi a helyesírási hibákat. Van benne valami… Aztán nyelvészszemmel veszem kézbe az újságokat akkor is, amikor lyukasra olvasom, mivel kiszakítom azokat a mondatokat, amelyek új szavakat tartalmaznak. S általában, mindig „bekapcsolt üzemmódban” már nem tudok nyelvi jelenségek vizslatása nélkül élni. Elöljáró beszédként és mentegetőzésként talán ennyi elég ez elé az újként induló rovat elé. Lássuk a medvét!

A minap azt olvastam az újságban, hogy a svédek nemtelen társadalmat akarnak. Meg kívánják szüntetni a hagyományos nemi szerepeket, s ezáltal el akarják érni, hogy ne legyen semmilyen megkülönböztetés nők és férfiak között. Ez utóbbi cél méltányolandó, de a megvalósítás eszközei már kevésbé. Ezek nyelviek többek között. Ugyanis a nemsemleges aktivisták azt szeretnék elérni, hogy a szülők tetszés szerint női nevet adhassanak fiúgyermeküknek, vagy éppen fordítva, fiúnevet egy kislánynak. A skandináv országban eddig már 170 olyan nevet regisztráltak, amely nem köthető konkrét nemhez. (Zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy életem első konferenciáján, Jászberényben egy névtani tanácskozáson elhangzott az a vélemény, hogy nincs szükség a keresztnevek szabályozására, hanem liberalizálni, teljesen szabaddá kellene tenni a névadást. Szerencsére, valamint a józan észnek köszönhetően ez sem akkor, sem most nem teljesült nálunk.) Visszatérve a svédekre még egy nyelvi eszközt bevetettek, nevezetesen egy új, nemsemleges személyes névmással gazdagították a svéd nemzeti enciklopédia internetes kiadását. Az eredetileg az 1960-as évek közepén kreált „hen” szóról azonban már régóta folyik a vita. Az új névmás bevezetését az egyik író a svéd nyelvet megsemmisíteni szándékozó feministák kezdeményezésének titulálta.

Nálunk az előző kormányciklusban vették tervbe a gyermekek óvodában történő semleges neművé nevelését, mely szerint egyes és kettes szülőnek kell hívni a családot. Szerencsére ez sem valósult meg, s a „nyelvújítási szintig” el sem jutott.

Eszembe jut még az, hogy a nyelvújítás korában élt egy Folnesics Lajos nevezetű illető, aki azzal az ötlettel állt elő, hogy ne nyugodjunk bele abba, hogy a magyar nyelvben nincsenek nemek. Nosza, alkossunk! Az „ő” és a „valaki” névmások a hímnemű alakok, az „őné” és a „valakiné” a nőnemű alakok. (Semleges nemre még ő sem gondolt.) Talán mondani sem kell, az elképzelése ─ mai szóhasználattal élve ─ megbukott.

Ő nem akart liberalizálni, hanem csak „nyelvújított”. Sikertelenül, nem lett sem nyelv-ész, sem nyelv-ász.