Érdekel az irodalom? Írsz te is?
Ha a kérdésekre igen a válaszod, gyere el az I. FISZ Nemzetközi Nyári Táborba! Találkozz fiatal írókkal, költőkkel, műfordítókkal, szerkesztőkkel határon innen és határon túlról, a műhelyekben és a felolvasásokon mutasd meg, mit és hogyan írsz – mert ez a tábor elsősorban rólad és neked szól.
Mi lesz ez?
A Fiatal Írók Szövetsége 2012 tavaszán immáron tizenkettedik alkalommal rendezi meg hagyományos irodalmi táborát, ezúttal azonban a fiatal magyar irodalom első Kárpát-medencei találkozójának apropójává is szeretné tenni. Ezzel összhangban a tábor egyik legfőbb célja, hogy az egymástól távol, különböző országban élő fiatal magyar szerzők kapcsolattartását, eszmecseréjét, szakmai kibontakozását is elősegítse.
A Visegrádon, festői környezetben tartott táborban lehetőséged nyílik megismerni neves kortárs írókat, költőket. Délelőtt műhelyekben mutathatod meg, csiszolhatod írásaidat. A FISZ folyóiratokat, alkotói csoportokat, szerkesztőket, neves kortárs írókat, költőket, mentorokat hív meg, hogy segítsünk bekerülni az irodalmi élet vérkeringésébe. A lehetőséget mi biztosítjuk, hogy élsz-e vele, az csak rajtad áll.
Mikor, hol, mennyiért?
Időpont: július 18.–22.
Helyszín: Mogyoróhegy Kemping, Visegrád
FISZ-tagoknak
Teljes tábor: 7000 Ft (négy éjszaka, napi három étkezéssel)
Ha csak pár napra jössz: 2000 Ft/nap három étkezéssel
Nem tagoknak
Teljes tábor: 9990 Ft (négy éjszaka, napi három étkezéssel)
Ha csak pár napra jössz: 3000 Ft/nap három étkezéssel
Ha nem akarsz lemaradni, jelentkezz a fisz.tabor@gmail.com e-mail címen!
További információ:
Fiatal Írok Szövetsége
Iroda, szerkesztőség: 1062 Bp., Bajza u. 18. II. emelet
Levelezési cím: 1397 Bp., Pf. 546.
Központi szám (Gász Boglárka): 06-20-991-3898
Blog: http://fiatalirok.blog.hu/
E-mail: fisz.tabor@gmail.com
RÉSZLETEK
A Fiatal Írók Szövetsége 2012 nyarán immáron tizenkettedik alkalommal rendezi meg hagyományos irodalmi táborát, ezúttal azonban a fiatal magyar irodalom első Kárpát-medencei találkozójának apropójává is szeretné tenni. Ezzel összhangban a tábor egyik legfőbb célja, hogy az egymástól távol, különböző országban élő fiatal magyar szerzők kapcsolattartását, eszmecseréjét, szakmai kibontakozását is elősegítse.

A Visegrádon, festői környezetben tartott táborban lehetőséged nyílik megismerni neves kortárs írókat, költőket. Délelőtt műhelyekben mutathatod meg, csiszolhatod írásaidat. A FISZ folyóiratokat, alkotói csoportokat, neves kortárs írókat, költőket, szerkesztőket, mentorokat hív meg, hogy segítsünk bekerülni az irodalmi élet vérkeringésébe. A lehetőséget mi biztosítjuk, hogy élsz-e vele, az csak rajtad áll.

A prózaműhelyt N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész; a lírát Németh Zoltán költő, író, irodalomtörténész vezeti; a műfordítók mentora Elekes Dóra műfordító, szerkesztő.

Esténként találkozhatsz Tóth Krisztinával, Szilágyi Istvánnal, Spiró Györggyel.

Délutánonként erdélyi, felvidéki, vajdasági és magyarországi alkotócsoportok mutatkoznak be. Ott lesz az Ambroozia, az Apokrif, a Bretter, az EMIL, a FÉLonline, a FÍK, a Hátsó Bejárat, a Jelfolyam, a Kultúra és Kritika, a Szkholion, rengeteg fiatal szerző és kritikus.

A folyóiratokat szerkesztők, törzsszerzők képviselik, többek között Lapis József és Korpa Tamás (Alföld); Jenei László, Zemlényi Attila (Műút); Pápay György és Zsolnai György (Szépirodalmi Figyelő); Hász Róbert és Orcsik Roland (Tiszatáj); Szénási Zoltán (Új Forrás); Pécsi Györgyi és Szabó Tibor Benjámin (Új Könyvpiac).

A péntek a születésnapokról szól. 10 éves az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL), Király Zoltán, László Noémi és Karácsonyi Zsolt beszélgetnek a szervezet életéről. A FISZ ősszel ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját: az alapítók, a régi és jelenlegi elnökök részvételével előszületésnapozunk: Bednanics Gábor, Bengi László és L. Simon László beszélnek a FISZ korai éveiről, és ünnepélyes keretek között kihirdetjük a FISZ alkotói pályázatának eredményét is. Szombaton pedig a FISZ nagysikerű fényírásos bulijaiból kaphatsz ízelítőt (vagy emlékeztetőt).