“fáj, mikor az elválásban reszket a szívizom,
ugye Uram? teremts csak, élvezd, ahogy
elvérzel belénk, de mikor többet nem tűnik fel
a dobogás, majd tudd, hogy nem vagy
otthon”

A fiatal költő első kötete Glaukóma címmel jelenik meg a könyvhéten a JAK-füzetek sorozatában.

 

felelni kényszer

ha a szív önkényesen gyorsul,
faágként ropognak rajta a csontok,
vagy ahogy egy kiásott gyökér
csonkja korhad, tanárok kérdezgetik,
piszkálják osztálytársak, de válaszaiban
összetör minden mondat, technikákat
talál ki, hogy úrrá legyen izgalmán,
egyik csuklója megpihen másik karján,
ökléből gömböt formál vagy ujjhegyébe
vájja a körmét, erősen szorítja hüvelyk-
ujját, így sajátítja el, milyen, ha bőrön
csontos bőr terül szét, sárgára rázza
a meleg, mikor felel, és fáradnak
tőle a szemek, de amint elfelejti,
hogy a teremben vannak mások is,
lassan kisimul homloka, a combjai
nem rázkódnak tovább, pusztán
tekintete marad távol a többitől,
ám éppen ezt nem felejtik el

 

felszámolók

alsóban ő volt a padtársam,
míg az apja meg nem halt rákban,
aztán a koszos mellé ültették át,
de nem igazán zavartatta magát,
mi is úgy láttuk, a helyén van,
sokáig csak nevetni tudtunk rajta,
aztán azt sem, ügyeletes senki lett,
és inkább csak lányokkal sétált,
ugráló zebrázott, párszor végig is
borult a betonon, aztán röhögve
csapkodtuk egymás hátát, mikor
véres térddel a folyosón rohangált,
sokszor a kis félkarúval mászkált,
együtt hajlítgatták műanyag karját,
de barátok nem lettek később sem,
a lány felsőben cigizni kezdett és
fiúzni, mikor ő még attól is zavarban
volt, ha megpöckölték vagy valami,
aztán ötödikben egyszer összeesett,
kértek, hogy segítsek, kísérjem ki,
azt hittük hülyül, később elvitték
valami szakemberhez, akinél kiderült,
hogy minden a gyors növéstől lehet,
tanárnő szerint azóta papírja van róla,
hogy komplett, de mi nem hisszük el,
és mikor bajunk van vele, együtt
olvassuk rá: „az orvos tévedett”

 

nem tétel

ugyanolyan természetességgel járt el
velem hittanra szombaton- és misére
vasárnaponként, mint ahogy iskolába
szokott hétköznapokon, arra tanítottam
hittanon, hogy a „jó Isten minden bűnt
megbocsájt, ha őszinte megbánással kérjük”,
keresztfiam elhitte, és akkor persze még én is,
újraházasodni mégsem engedtek többet,
miután megcsalt a férjem, Isten színe előtt
nem… ki mondta, hogy könnyű elhagyni,
ami soha nem is volt a miénk? mert ugyan
mit közvetít egy földre borult ember? talán
Isten is a tőlünk való elhagyatottságban adott!?
fáj, mikor az elválásban reszket a szívizom,
ugye Uram? teremts csak, élvezd, ahogy
elvérzel belénk, de mikor többet nem tűnik fel
a dobogás, majd tudd, hogy nem vagy
otthon

*

A kötettel kapcsolatos könyvheti és egyéb irodalmi eseményekről a szerző honlapján lehet tájékozódni.