“Valakivel, valamikor, valahol történt valami. Megpróbálok konkrétabb lenni. Egy kisfiúval itt a közelben tegnap megesett a világ legnagyobb dolga. Durrantak már nagyot különféle események, de ekkora dolog még tényleg nem esett meg a világon senkivel. Talán a hetvenes években volt egy hasonló szenzáció a tengerentúlon, de csak majdnem ilyen nagy volt, mint ez, itt nem messze, a kisfiúval. Közben azon töprengek, szabad-e kiteregetnem a világ legnagyobb dolgát, lehetek-e konkrétabb, nem jön-e létre egy olyan láncreakció, amely megváltoztatja a világot? A kisfiút? Mert mi lesz, ha a világ legnagyobb dolgának megnevezése után a fél lakosság arra törekszik majd, hogy megdöntse a rekordot?

Kisprózák Hartay-módra

A Nagy Dolog

Valakivel, valamikor, valahol történt valami. Megpróbálok konkrétabb lenni. Egy kisfiúval itt a közelben tegnap megesett a világ legnagyobb dolga. Durrantak már nagyot különféle események, de ekkora dolog még tényleg nem esett meg a világon senkivel. Talán a hetvenes években volt egy hasonló szenzáció a tengerentúlon, de csak majdnem ilyen nagy volt, mint ez, itt nem messze, a kisfiúval. Közben azon töprengek, szabad-e kiteregetnem a világ legnagyobb dolgát, lehetek-e konkrétabb, nem jön-e létre egy olyan láncreakció, amely megváltoztatja a világot? A kisfiút? Mert mi lesz, ha a világ legnagyobb dolgának megnevezése után a fél lakosság arra törekszik majd, hogy megdöntse a rekordot? A nyugalom híve vagyok. Megkérek mindenkit, viselje higgadtan a nyilvánosságra hozatalt, és ne akarjon nagyobb dolgokat, mint a lentebb megnevezett. És ne bántsák a kisfiút. Ő már sztár, élete végéig az marad, igaz, nem tehet róla, de világsztárrá vált azon nyomban, hogy megesett vele a világ legnagyobb dolga. Itt az idő, leleplezem, mit is rejt magában ez a titokzatos történés: közben belépett a kisfiú édesapja, hogy mégsem akarják ezt a bazi nagy dolgot kiteregetni, kimegyek vele a folyosóra, hátha meg tudom győzni, megbocsátanak. Sajnos rossz híreim vannak, a szülők eltökéltek, szerintem kicsinyesek is, amiért nem akarják megosztani velünk, mi is az a világ legnagyobb dolga. Vigasztalásképp itt van néhány szép eredmény a világ legnagyobb dolgainak rangsorából: bálna, dinoszaurusz, háborúk, népvándorlás, hegység, óceán, Spice Girls.

 

A nagy hízás

A kövér kisfiú nézte a sovány kisfiút, hogy ez nem létezik, ilyen vékony kisfiú nincs is, a sovány kisfiú pedig észrevette, hogy a dagi figyeli őt, ez nem igaz, gondolta, ennyi kiló a világon nincs. Ahogy így becsülgették egymás súlyát, fitymálva-értékelgetve, egyszer csak belépett az osztályterembe egy még kövérebb, és egy még soványabb kisfiú. A legkövérebb kisfiú persze, hogy a legsoványabb kisfiút szúrta ki magának, de a legsoványabb kisfiú viszont nem a legkövérebbet, hanem. Állj, mondta a tanító néni, azzal a ducik és a gizdák elfoglalták helyüket a padsorokban. Jelentést kérek, emelte hangját a kissé molett tanító néni. Tanító néninek tisztelettel jelentem, az osztály súlyának átlaga, majd a hájas hetes szava elakadt, és tokáját kidomborítva, lehajtott fejjel bámulta a padlót. A dundus tanító néni érezte, hogy nincs tovább, pontot kell tenni a kövér-sovány háború végére, azzal feltűrte fehér köpenyének ujját, összekacsintott a dagi gyerekekkel, majd élőláncot alkotva elkezdték sarokba szorítani a sovány kisfiúk alkotta klikket. A tülekedésben megizzadtak, az osztályterem krétaporos levegője savanyúvá változott. Valaki nyisson egy ablakot, kérte levegő után kapkodva a golyó alkatú tanító néni, majd a friss levegő hatására még idejében észhez kaptak a kis csontkollekciók, s a nyitott ablakon keresztül kereket oldottak. A negyedik bé hájas krémje maradt a teremben, lihegve, csatakosan, elvesztve a küzdelmet, s még inkább gyűlölve mindent, ami nem tartalmaz elegendő zsiradékot. A folyosón sétálgató igazgató úr figyelmes lett a rendzavarásra, s benyitott az osztályterembe. Vesztére, mert igencsak szikár testalkatú volt.

 

Biznisz

Megkeresett a kisfiú édesapja. Neveket nem írok, mert még nagyobb baj lesz. A papa pufi dzsekit viselt, szakálla csillogott a szeptemberi esőcseppektől, gyalog jött, nyilván bekapott egy rövidet a sarki krimóban. De ebben nem vagyok biztos, inkább visszavonom, nem akarok újabb pert. Nézze, kedves uram, kezdte hivatalosan mondandóját, gyermekem hátrányos megkülönböztetés áldozata lett, amióta ön az írásaiban rendszeresen felhasználja, mint főszereplőt. A suliban csúfolják, orra alá dugják az újságot, hogy hehe, megint benne vagy, töki. Kisfiam olyan lelki sérüléseket szenvedett, amelyeket nehéz lesz feldolgoznia, lehet, egész életére kihatással lesznek ezek az írások. Miközben az apa további vádjait rótta fel, a nyitott kertkapun keresztül megpillantottam a kisfiút. Tehát létezik, mondtam ki hangosan, erre az édesapja felhördült: már hogy a rákegrespusztavacsi filodendronba ne létezne, kedves uram, mit képzel, miről papolok itt önnek hosszú percek óta? Ekkor döbbentem rá, mekkora a felelősségem az ügyben. És arról miért nem ír, hogy gyermekem a mezei futóversenyen harmadik lett, folytatta a számonkérést a szakállas úr. Vagy arról, hogy a megyei rajzpályázaton különdíjban részesült? Miért mindig csak az a nyakatekert groteszk? Ekkor kicsit közelebb hajolt hozzám, éreztem a barackpálinka szagát, illetve a befőttét, ha jót akarok magamnak. Lényeg, hogy a végére aláírtunk egy szerződést még harminc kisfiús történetre. Hahó, itt felejtette a liter pálinkát, illetve befőttet, szóltam a távozó apuka után, aki a lelkét az ördögnek, a kisfia további valótlan történeteit pedig nekem adta el.

 

Fúj

Amióta meglátta a hat liter vizet, nem tudott másra gondolni. Szüksége lett a hat liter vízre. Szeptemberben meg is szerezte a hat litert. Mind a hatot. Hazavitte a vízzel telt ballont (hat liter), letette a konyhaasztalra, gyertyát gyújtott, elfújta, megint meggyújtotta, elfújta, gyújtott, fújt, gyújtott, fújt. Gabika, a kisfiú felébredt a fülsüketítő fújkálásra. Fúj, kiabálta apukájának. Fúj fater, mit képzelsz, meddig fújkálhatsz büntetlenül? Igazad van Gábor, válaszolta az apa. Beteg vagyok, tette hozzá lemondóan.

– Mi a bajod, papus?

– Fújkálnom kell. Azután megint.

– Halálos?

– Fúj, mit képzelsz? Nem hagylak magadra soha. Itt ez a hat liter víz. Látod?

– Fúj, víz? Apa, de hiszen tudod, hogy én csakis málnaszörpöt vagyok hajlandó inni, és abból is szigorúan hét litert. Ezt eltévesztetted, apus.

– Látod, ezek a betegségem melléktünetei. Az örökös tévedések. Fúj, de utálok tévedni.

Gabika, az apja iránti tiszteletből egy ültő helyében megitta mind a hat liter vizet. Fintorgott közben, mint egy durcás szörny, s a végén csak ennyit mondott: fúj.

 

Kajakra

Volt egyszer egy kisfiú, aki kajakra kajakozni szeretett volna. Anyukája mondta neki, hogy ahhoz előbb le kéne tenni valamit az asztalra, éspedig egy kitűnő bizonyítványt, de kajakra csupa ötössel, nincs sunyi, bújtatott négyes. A kisfiú kajak vágyott rá, hogy sportolhasson, ha a tévében kajakozást látott, azonnal elkapcsolt, mert nem bírta elviselni, hogy mialatt ő kajakra szenved a lakásban, addig mások szelik a vizet, s a végén besöpörnek pár érmet is, amíg ő maximum a morzsákat söpri össze a konyhaasztal alól. A kisfiú rájött, hogy nincs más választása, ha kajakozni szeretne, kajak fel kell hoznia magát matekból, meg fizikából is. Év végére kajakra összejött a kitűnő bizonyítvány. A nyári szünet első napjaiban elkezdődött az edzés, a kisfiú szorgalmasan evezett, pár héten belül ki is combosodott, ahogy az lenni szokás, kajakra, természetesen. A pocakos edzőnek a szezon vége felé feltűnt, hogy a kezdetben lelkes kisfiúban alábbhagy a lendület, el-elmaradozik az edzésekről, furán magába zárkózik, mintha emós lenne, vagy mi, gondolta magában az edző. A kisfiú szókincse is bővült, nem mondja már mindenre azt, hogy kajakra, ehelyett a valóban, igazából, komolyan szavakat használja. De tényleg. Amikor a pocakos edző felkereste a megváltozott kisfiú szüleit, azok elsőre nem akartak hinni a fülüknek. Tehát a kisfiunkból nem lesz világbajnok kajakos, konstatálta kisvártatva a csalódott apa. Az anyuka csak ennyit mondott lemondóan: kajak hittem benne. A meglepett szülők este óvatosan nyitottak be kisfiuk szobájába, aki épp egy kenuverseny közvetítését bámulta a tévében, mint akit kajakra meghipnotizáltak.

 

Kirakat

Volt egyszer egy kisfiú, aki azt hitte, mindent megengedhet magának. Ment haza a suliból a hatodik óra után, lehajolt egy kőért, körbenézett, majd elhajította, telibe találva vele a horgászbolt kirakatát. A tulaj nem tehetett semmit, hallgatott, mint a ponty. A kisfiú elégedetten szaladt tovább, megengedhetem magamnak, lallala, énekelgette, majd rabolt egy háromgömbös csokoládé, csokoládé csokoládét, ezt is megengedhetem magamnak, gondolta két nyalás között. Hogy ez a kölök mit meg nem enged magának – mondta a fodrász kitekintve az ablakon két nyisszantás között, hopp, már repült is a kő, bezúzva a fodrászüzlet kirakatát. Nem tehettek semmit, a kisfiú mindent megengedhet magának, tudták jól. A bosszús fodrász üvegcserepeken taposva nyiszálta tovább vendégét. A kisfiú szökdelve távolodott az utcán, fel-felborított néhány kukát, bezúzott pár kirakatot, majd csalódottság lett rajta úrrá. Bánatában bevert még öt-hat ablakot, kiszúrt tíz-tizenöt kereket, de egyre szomorúbb lett. Nyomasztotta a tény, hogy ő már mindent megengedhet magának. Rájött, nem a helyes utat választotta, érezte, mindeddig rosszat cselekedett. Rátért a jó döntés vezérelte másik útra. Itt már sokkal több kirakat várta, vidáman rombolt le mindent, ami az útjába akadt. A bevert szélvédők gyönyörűen csillogtak a lemenő nap fényében, a földön fekvő, kigáncsolt öreg nénik szeretettel pillantottak fel rá, a bebombázott kirakatok melegséggel töltötték el ifjú szívét. Viszont beleszaladt egy bácsi pofonjába. A tudatlan bácsi nem tudta, hogy ő az a kisfiú, aki mindent megengedhet magának. Mekkora baromság, még hogy mindent, azzal lekevert még egy pofont az engedetlen kölöknek. Mert megengedhetem magamnak, konstatálta a bácsi, majd a kezében lévő sörösüveggel bevert egy kirakatot.

 

Kvázi

Tulajdonképpen volt egyszer egy kisfiú. Tulajdonképpen egész jól tanult, tehát nem jelentett neki nehéz megpróbáltatást egy dolgozat megírása. A szóbeli felelet viszont problémát okozott számára, amelyet írásbeli feleleteivel kompenzált. Tulajdonképpen egy erős közepesre jött ki a mérleg, elégtelen szóbelik, kitűnőbbnél kitűnőbb írásbelikkel. No de mi gond is volt a szóbeli feleleteivel tulajdonképpen? Mindössze annyi, hogy a kisfiú kizárólag azt a szót volt hajlandó elmondani a táblánál, hogy tulajdonképpen, és passz. Ez a szó tulajdonképpen nem sokat sejtet a felelet további részéről, s ha nem következik utána messzemenő fejtegetés, tulajdonképpen egyenlő a nullával. Mindezek ellenére a tanárai tulajdonképpen kedvelték a kisfiút, s aki nem kedvelte, tulajdonképpen nem tudta megindokolni, miért is nem kedveli igazából, s hosszas töprengés után a végén kibökte, tulajdonképpen mégiscsak kedveli a kisfiút. A tanári kar konferenciát szervezett a kisfiú személyiségének szentelve, hogy neves előadókat meghívva, tulajdonképp megfejtsék a kisfiú lelki világát. Elsőként dr. Mon Tubro Kotin köszöntötte az egybegyűlteket, majd így folytatta: tulajdonképpen…, ezután kínos csend következett, dr. Mon torkát köszörülve kotorászott jegyzetei között, de nem tudott újra megszólalni. Amikor dr. Mon elhagyta az emelvényt, a tanári kar kitörő tapsviharral fogadta a rövid, de annál velősebb felszólalást. Aki nem tapsolt, tulajdonképpen nem tudta megindokolni, miért is nem tetszett neki dr. Mon előadása, s rövid töprengés után rájött, tulajdonképpen mégiscsak tetszett neki a szónoklat.

 

Más

Élt egyszer egy kisfiú, aki mindig mást akart. Anyukája egy ragyogóan depressziós hétfő reggelen leadta az oviba, de a kisfiú mást akart. Az óvó néni kiterelgette a lurkókat az udvarra, elvégre itt a jó idő, ne idebent zajongjanak, meg lehet őrülni tőlük, de az egyik kisfiú mást akart. Nem meglepetés, hogy épp az a kisfiú akart mást, amelyik a mi kis főszereplőnk. Lebiggyedt szájjal gubbasztott a sarokban, a kislányok babaháza mellett, az élősarok közelében. Az óvó nénit különös hangulat kerítette hatalmába. Úgy érezte, ő is valami mást akar. Megkérdezte hát a kisfiút, mi mást akar, hátha egyezik az ő másságuk, hátha ugyanolyanok, talán ugyanarra vágynak. A kisfiú kibökte: semmi mást nem akar, csak egy kakasnyalókát. Az óvónő csalódott lett, mert ő egészen mást értett a más alatt. Más óvodát, ahol a gyermekek reggel nyolctól délután négyig mélyen alszanak, s ő pedig nyugodtan keresgetheti ismerőseit az iwiw-en, mivel épp a múlt héten kötötték be a Netet az oviba. Vagy a merészebb vágyak, hogy megnyeri a következő Megasztárt, mert szerinte a világon ő énekli legszebben az Én kis kertet kerteltem című remeket. A kisfiú, aki folyton mást akart, még mindig a sarokban guggolt, egykedvűen. Ekkor az óvó néni hímzett köpenyének zsebéből elővarázsolt egy celofánba csomagolt kakasnyalókát, és átnyújtotta a kisfiúnak. Más vagy, mint a többiek, súgta a fülébe. A kisfiú kicsomagolta a piros szárnyast, majd szájában a nyalókával kiszaladt az udvarra, és elvegyült a többiek között. Estefelé, amikor anyukája elvitte a boltba, s a pultos hölgy nekik szegezte a kérdést, hogy esetleg más valamit, a kisfiúba visszaköltözött a gonosz.

 

Nem kisfiú

Nem volt egyszer egy kisfiú, mivel nem született meg. A szülei, illetve a nem szülei, Béla és Borbála úgy döntöttek, mégsem akarnak gyereket. Béla attól félt, hogy a kisfiú majd a fejére nő, mint egy életre kelt svájcisapka, Borbála, a nem anya pedig attól tartott, hogy a kisfiú elkezd majd követelőzni, egyszóval Béla és Borbála nyugalmat akartak. Éltek, éldegéltek, s velük párhuzamban, a homályos nemlétben lebegett az ő kisfiuk. Pár év után mégis úgy érezték, mintha valami lenne, illetve nem lenne. Béla hazajött a melóból, lábakat fel az asztalra, a dobozos sör halkan szisszent a kezében, Borbála cukkínit panírozott a konyhában, s egyszer csak összenéztek. Mintha nem csengettek volna. Én is úgy hallottam, hogy nem csengettek, helyeselt Borbála a férjének, mivel nagy egyetértésben éltek. Béla puha léptekkel kiosont az előszobába ajtót nyitni, s látja ám, hogy nem áll senki az ajtóban. Borbála mögötte pipiskedett, prézlis kezével óvatosan érintve férje vállát. Szívüket szeretet öntötte el, mint szomszéd kertjét a belvíz. Mindketten tudták, hogy az ő nem kisfiuk jött el hozzájuk, nem zavarva, nem tolakodva, nem kérve és nem követelőzve. Milyen udvarias, nemde? Kérdezte Borbála Bélát. Rám ütött, tette hozzá a mintaférj, azzal a láthatatlan gyermeküket beinvitálták a lakásba. Mondanom sem kell, nem sok vizet zavart a nem kisfiú. Maradt elég ülőhely a lakásban, a rántott cukkíniből hagyott a melóban megfáradt apának bőven, sört kisfiú nem iszik, a nem kisfiú meg egyáltalán nem. A család így teljes lett. A nem kisfiú nyugalmat, megelégedést és örömet hozott a házaspár életébe. Nem aggódtak miatta, nem volt rossz bizonyítvány, intő, nem keletkezett makacs folt a nem kisfiú fehér pólóján. Mintagyerek, mondogatták egymásnak, csakis egymásnak, mert mások előtt nem beszéltek a nem kisfiukról, mert ami nincs, arról jobb nem beszélni, mondogatta Béla pár dobozos sör után. A családi idill egy szomorú délutánon ért véget, amikor Borbála bejelentette Bélának, hogy igen, kisbabát vár, igen, kisfiút.

 

Nemecsek?

Csöngetnek. Ki lehet az? Biztos megint a szomszéd, hogy pörköltet főznek, és kéne egy pár zokni. De nem. Egy kissrác álldogál az ajtóm előtt. Eltelik pár másodperc, mire megszólal. Sajátos, éneklő hangon mondja, hogy szeretne bejönni. Kinézek, nincs-e mögötte pár batyus házaló, de senki, beeresztem. Leültetem a konyhában, megkínálom egy pohár ásványvízzel. Nos, kedves…? Kisfiúnak hívnak, mondja bátortalanul, én meg eldobom az agyamat. Fater is járt már nálam, de nem értettem, pontosan mi a gond, megosztanád velem, miért jöttél- próbáltam kihúzni belőle néhány épkézláb mondatot. Tessék minket békén hagyni, emelte fel kislányos hangját a kisfiú. Elfogyott a pálinka, ugrott be, nyilván azért van itt a kis főszereplő. Hagytam, hadd beszéljen. Egy kisfiúnál már az is nagy szó, hogy egyáltalán megszólal idegen helyen. Nem lehetnék innentől Nemecsek? A kisfiú önmagában olyan szürke. A Nemecsek tudtommal foglalt, vágtam közbe, de nem szeppent meg, gyorsan váltott: Akkor valami kód, például a 45RT876DmnY65? Nem rossz, mondtam neki, de manapság már minden kódot pár perc alatt feltörnek. Azt szeretnéd, hogy egy gyanútlan éjszakán feltörjék az álmaidat? A kisfiú névnek annyira kézenfekvő, hogy senkinek sem jut eszébe. Egyszerűségben a csoda, próbáltam tanítani. A kisfiú elbambulva kitekintett a konyhaablakon, közben összeállítottam a családnak egy pakkot. Tíz kakasnyalóka két liter szilvóriummal a tavalyi termésből. A kisfiút, mintha kicserélték volna. Olyan örömmel cipelte hazáig az ajándékcsomagot, mint aki felfogta, hogy soha nem lesz belőle nagyfiú.

 

Nyári élmény

A kisfiú egész nyáron a nyári élményeit írta. A kéziratot szeptember elsején becipelte az iskolába, és várt. A többiek barnán, élményektől feltöltődve érkeztek az osztályterembe, de a kisfiú falfehér volt, karikás szemeivel a zöld táblát bámulta. Padtársa, kisfiú2 oldalba is bökte, hogy hahó, mi a pálya? A kisfiú nekiveselkedett, és a tömött irattömböt maga elé emelte. A műveletre figyelmes lett kisfiú3, kislány, kislány2, kisfiú4, kislány3 és kislány4 is. A kisfiú halkan olvasni kezdte a Tejfölkörgyűrű két pár zongoralecke alól című 2007-es nyári élményeit. A rögtönzött író-olvasó találkozóra betoppant a tanárnő is, akit magával ragadott a kisfiú semmitmondó stílusa. Az eminens diákoknak nagyon megtetszett a szöveg, hiszen hasonlóan idegesítő és vontatott volt, mint a kötelező olvasmányok. Teltek múltak a percek, a kisfiú belefeledkezve olvasta remekműgyanús kéziratát, s ekkor történt egy kis baleset. Összekeveredtek a gyerekek. Már a tanárnő sem tudta kibogozni, ki is volt eredetileg kisfiú2, kisfiú3, kislány2 és így tovább, de a legbosszantóbb az volt, amikor az egyik csemete váltig állította, hogy ő bizony kisfiú9, pedig a történet elején nem is szerepelt. A káosz akkor tetőzött, amikor belépett az osztályba tanárnő2, és takarítónéni3 is. A kisfiú nem vett tudomást a kavarodásról, csak olvasta tovább nyári élményeit, majd váratlanul abbahagyta. Szöget ütött fejébe a gondolat, hogy mi lenne, ha véget vetnének a merev számozásnak, és mindenki normális neveket kapna. Felvetése ott bukott meg, amikor kislány, kislány2, kislány3 és kislány4 is a Bregánszky Marietta névhez ragaszkodott.

 

Oszlopcsarnok

Volt egyszer egy kisfiú, aki azon aggódott, hogy talán nem elég vicces. Hehe, mondta a többieknek kényszeredetten, akik rögtön megnyugtatták, ez elég viccesnek számít, hogy hehe, hehe, mondták mindannyian a bizonytalan kisfiúnak. Az igazi gondok akkor kezdődtek, amikor a kisfiúval egy szomorú hírt közöltek. A központból érkezett a hivatalos levél, hogy a kisfiú egy alkalommal bizonyítottan nem volt vicces. Az értesítő elolvasása után a kisfiú arcára ráfagyott a mosoly, mint egy oszlopcsarnok. A többiek kárörvendő röhögésben törtek ki, hehe, kiskomám, ezek a komoly dolgok, froclizták a kétségbeesett kisfiút, aki összekapta magát, és nyomban elsütötte a világegyetem legerősebb poénját. Itt sajnos nem tudom megjeleníteni a viccet, egyrészt a szerzői jogok miatt, másrészt pedig olyan elementáris erővel hatna, mint negyven Fekete László egy ezer férőhelyes csirkeól felszámolása után. Maradjunk csak a kisfiú enyhébb poénjainál, semmi megerőltető, hehe. Közben kiszaladtam megnézni a postaládámat, jött egy sürgős értesítő a központból, hogy ez az írás nem eléggé vicces, ezért mihamarabb fejezzem be. Jó vicc, a kisfiú földet- és eget rengető humora után egyszerűen képtelenség labdába rúgni. És én, aki a gyermekkori grundon mindig csak kapus voltam, eleve hátránnyal indulok mindenféle megmérettetésen. Közben megint kiszaladtam megnézni a postaládámat, a kisfiú ügyvédjétől megérkezett az értesítés, hogy engedélyezik a világegyetem legerősebb poénjának közzétételét. Ha pár perccel hamarabb küldik, ki is fért volna.

 

Poétika

Volt egyszer egy kisfiú, aki miután felébredt egy reggelen, nagyon bunkó lett. Először csak aztat mondta, hogy meglássuk, mi lesz, majd hozzátette, hogy bántsa a szemét a fény, végül jól tarkón vágta az előszobában fésülködő kishúgát, aki lefejelte a tükröt. A megsuhintott kishúg a repedt tükörben egy aránylag bunkó kislány arcát vélte felfedezni. Dikmán, torzítsa a fejemet a törött tükör, mondta az addigra jócskán bebunkózott bátyjának. A tahó bátyus, meg a sutyerák kishúg együtt indultak tovább a lakásban. A konyhában tüsténkedő édesanyjuk meglepetten állt a pirítóssütőnél, hogy hová lett a csekélyke értelem drága gyermekei szeméből, de nem sok ideje maradt a gondolkodásra, fia ordítva odasózott az asztalra, a lánya pedig beleköpött a teáscsészébe. Az anya pár másodperc után azon vette észre magát, hogy erősen szorítsa gyermekei nyakát, nyomkodva fejüket bele a gőzölgő rántottába. Zabáljatok, visította a konyhában, erre betoppant a ház ura, aki biztos, ami biztos, megőrizve nyugalmát, ókori bölcsektől idézett családjának. Arisztotelész szavaira a feleség elengedte gyermekei nyakát, a rántottától maszatos arcú kölykök felpillantottak, az apa pedig dicsőülten emelte karját a magasba, akár egy ókori bölcs, majd egy határozott mozdulattal lepofozta kis családját. A gyerekek arccal vissza a rántottába, a feleség pedig tarkójukat szorítva tanította tovább a csemetéket, hogyan kell szépen enni. Mindeközben az áporodott hátsó szobában tévéző nagymami valami ördögi késztetés folytán jól oldalba rúgta a békésen heverésző Cirmikét.

 

Produkció

Volt egyszer egy kisfiú, aki valamilyen ördögi késztetés folytán folyton produkálta magát. Amint elengedték egyedül bárhová, rögtön elkezdte produkálni magát. A boltban is ez ment, hóna alatt egy rozsos kenyérrel beállt a sorba, és közben produkálta magát. A pénztárosnő minden egyes vonalkód-pittyentésnél unottan sandított a kisfiúra, hogy már megint mit produkálja itt magát, ráadásul a hőség is elviselhetetlen, mivel bedöglött a légkondi, meg a klimaxos hőhullámok is, ugye, kész őrültek háza az ABC, gondolta magában, s közben csak pitty, pitty, utaztak tehetetlenül a lisztes, tejfoltos szalagon a különféle élelmiszerek. Mire a kisfiúra került a sor, nem lehet tudni, talán a hőség, vagy egyszerűen csak munkahelyi ártalom, nem tudom, de a pénztárosnő is elkezdte produkálni magát, s ahogy ott ketten egyszerre produkálták magukat, az összes többi vásárló, az árufeltöltő srác, meg a hentesárunál álló nagydarab csóka is elkezdte produkálni magát. Az elején kissé zavaros koreográfia úgy három perc múlva kezdett letisztulni. Az a rész különösen tetszett, amikor a spontán produkcióba bekapcsolódó üzletvezető hölgy fejen állva, a kontyán pörgött a pékáru előtti placcon, majd a spárgába leereszkedett hentessel egy hattyú alakzatában fonódtak össze. Mindezt az utcáról, az ABC talpig érő üvegablakán át láttam, és Istenemre, nem sok hiányzott ahhoz, hogy én is elkezdjem produkálni magam.

 

Semmi értelme

Volt egyszer egy kisfiú, akinek nem volt értelme. Kati, az anyukája benézett a kisfiú gyerekszobájába, aki odabent úgy viselkedett, mint akinek nem volt gyerekszobája. Nézd meg, ennek így nincs értelme, mondta Kati a férjének, Ernőnek, amint megpillantotta, hogy kisfiuk értelmetlenül ül szobája közepén, körülötte a játékok értelmezhetetlen alakzatban, s így, ennek az egésznek nem volt semmi értelme. Kati értetlenül rázta a fejét, Ernő vállat vont, kiitta kávéját, majd lelépett a munkahelyére. Másnap pszichológushoz vitték a kisfiút. Mi a neve a kisfiúnak, kérdezte a pszichológus a vizsgálat előtt. Kati és Ernő összenéztek, majd kinyögték, hogy kisfiú, ennyi, nem gondolták, hogy más nevet is kellene adniuk neki. Az oviban van Bence, Tomkrúz, Márk, Zsombor, Attila, de így, önmagában, hogy kisfiú, ilyennel még nem találkoztak, ezért sem erőltették az általános névválasztást. A pszichológus hümmögve odabökte, hogy ennek az egésznek így nem sok értelme van. A szülők tanácstalanul vezették ki a kisfiút a rendelőből, aki miután hazaértek, szétpakolta játékait a szobája közepén. Ernőnek megakadt a szeme a játékok alkotta alakzaton. Nézd csak, anyus – mondta Ernő a feleségének – ez az alakzat, illetve képlet megoldás lehet a globális felmelegedés problémájára! Kati hiába próbált elvonatkoztatni, nem látott mást, csak néhány szőnyegen heverő Lego-kockát, kisautót és katonát. Ennek az egésznek így mi értelme van?

Tette fel a költői kérdést a kétségbeesett anyuka, majd a lábosban úszkáló két pár virsli alatt elzárta a gázt, s visszasietett a pszichológushoz, aki rendelőjében ülve a könnyeivel küszködött, mivel ráébredt, nincs is igazi neve, csak ennyi: pszichológus.

 

Szilikonmaci

Egyébként volt egyszer egy kisfiú, aki mindenáron medvévé szerette volna operáltatni magát. Forduljon meg, magázta a kisfiút a háziorvosa, hiszen minden tisztelet kijár annak a kisfiúnak, aki medvévé szeretné operáltatni magát. Hajoljon le, lássuk a medvét, humorizált a háziorvos. Elvileg nem lehet akadálya, tette hozzá tudományos komolysággal. A kisfiú mindössze annyit mondott örömében, hogy brumm, ezzel is jelképezve, őt a Jóisten eredetileg medvének szánta, csak valami közbejött. De itt már nem jöhet közbe semmi, mondta pár hónappal később a plasztikai sebész a meglepően nyugodt kisfiúnak, aki szép komótosan cammogott be a fehér köpenyes úr után a műtőbe. Egyébként van valami eltitkolt betegséged, kérdezte az orvos a macifiút. Nincs, talán csak annyi, hogy amikor télen kikukkantottam a barlangból, kicsit megfáztam de már bevallottam, dörmögte a kisfiú. Rendben, mindjárt elaltatjuk, nem érez majd fájdalmat, váltott át magázásra a nagy műtét előtt álló kisfiúnál az orvos, hiszen minden tisztelet kijár egy olyan kisfiúnak, aki egy medve bőrébe bújva szeretné leélni további életét. A műtét sikerült, a páciens medve. Illetve csak, elnézést, bocs. A plasztikai sebész sajnos minden igyekezete ellenére sem tudott egy 300 kilós medvét előállítni a kisfiúból, mindössze egy apróbb bocsra futotta. Egyébként meg van elégedve az eredménnyel, kérdezte a lábadozó barna bundást az orvos. Részben, brummogta a kisfiú, majd rövid gondolkodás után az orvosnak szegezte a kérdés: a dínó mennyi lenne? Önnek ingyenes, magázta az orvos a kómás medvebocsot, hiszen minden tisztelet kijár egy olyan medvebocsnak, aki dinoszaurusszá szeretné operáltatni magát.

 

Tevefánt

A kisfiú még mindig nem értette a matekpéldát. Figyelj, gyermekem. Tehát ha öt éven át öt teve öt perc alatt, öt hónapig, akkor négy elefánt négy éven át, négy másodperc alatt hány hónapig? Négy hónapig, mondta félve a kisfiú, de a tanító bácsi már a haját tépte. Na jó, drága gyermekem, még egyszer. Tehát ha öt éven át öt teve, ötven televízióban, öt perces reklámblokk alatt öt hónapig, akkor négy elefánt négy hónapon át, négy kosár fánkot hány perc alatt? A kisfiú végképp elbizonytalanodott. Iksz egyenlő, és itt megakadt. Bosszankodott magában, hogy megint egy olyan példa, amelynek semmi hasznát sem veszi majd a való életben. A tanító bácsi összeszedve maradék türelmét ismét nekifutott. Tehát ha négy évig megy valami ötösével, akkor hány hónapig jön öt elefánt négyesével? Na, vajon, hány fánk? A kisfiúnak feltűnt, hogy a tanító bácsi úgy néz ki ebben a kérdezős pózban, mint egy komplett idióta. Továbbá az is szemet szúrt neki, hogy ahány nekifutás, annyi féle matekpélda vár megoldásra, sajnos mindhiába. A kisfiú titokban már várta a „hány éves a kapitány” című szakállas poént, igaz, egy újszülöttnek minden vicc új, de egy kisfiúnak nem igazán. Négy, mondta bátran a kisfiú, négy teve négy éven át elefánt. Persze, csak ha figyelembe vesszük a konjuktív nastukcitát. A tanító bácsi zavarba jött a konjuktív nastukcitától, s inkább elfogadta, minthogy kiderüljön, hülyébb, mint egy ötödikes. A kisfiú fánkot majszolva, ellenőrzőjében a friss ötössel, büszkén lépett ki az iskolakapun. 4-5 másodpercen múlott, hogy a közeli állatkertből megszökött tevék és elefántok végleg elsodorják őt.