„Szóval ti veszitek meg heti hatvanezer példányban a Fifty shades of grey-t – vizsgálgattam őket, mert sok minden létezik ezen a világon, amit nem értek, és az egyik közülük a bestsellerek természete. Egy Londoni Könyvvásárt megjárt ismerősömet faggattam, mi ez az újabb világcsodája.”

Vannak iparvárosok, és vannak fürdővárosok. Edinburgh viszont az irodalom városa. Innen ír tárcákat Szécsi Noémi május és június folyamán.

A könyvtárból tartottam hazafelé, amikor felfigyeltem az út mentén standby üzemmódban ácsorgó népekre. Nem mozogtak, de nem voltak lankadtak sem, kutató arckifejezésükből, fényképezőgépen matató kezükből nyilvánvaló volt, hogy egy pillanat alatt képesek szolgálatba helyezni magukat, ha AZ bekövetkezne.

De mi AZ? – tűnődtem el, miközben Edinburgh Váci utcáján, a Royal Mile-on kerülgettem a macskaköves út mentén összesereglett embereket, majd az egyik sarkon szememmel megkerestem a trafik elé kitett újságok közül a Scotsman címlapját. A bal sarokban meg is találtam, amit kerestem… Prince Charles… Edinburgh...

Húú… – gondoltam – Velünk van Károly herceg.

szn

Tényleg valami ilyesmit gondoltam, mert egyre inkább átragadt rám a royalspotting izgalma. Bár semmiképpen sem ültem volna le egy út menti padra az ölemben egy tálca sült krumplival és egy betárazott fényképezőgéppel, mint egyesek. Az egyenruhás kisiskolás csoportoktól és néhány kamaszlány-kontingenstől eltekintve főleg nők. Főleg középkorú nők.

Szóval ti veszitek meg heti hatvanezer példányban a Fifty shades of grey-t – vizsgálgattam őket, mert sok minden létezik ezen a világon, amit nem értek, és az egyik közülük a bestsellerek természete. Egy Londoni Könyvvásárt megjárt ismerősömet faggattam, mi ez az újabb világcsodája.

Mummy porn– jött a válasz. Eggyel túltekertem magam, mert hirtelenjében a szóalak másik jelentésére gondoltam. Milyen furmányosak ezek a britek! Szóval ők már tudják, hogy a múmiákkal való hentergésről kell írni, és az így fogy! Hát, ha száz évig élek, rá nem jövök, hogy ez a jövő.

És nem is ez. Hanem a „mamipornó”. Ötven év feletti nőknek írott erotikus irodalom. Ördögi tervnek tűnik, de igazából adja magát a dolog. Mijük van? Pénzük könyvet venni, idejük olvasni. Mi nincs?
Ne gúnyoljuk az ötven év feletti nőket. Lassan, de biztosan is arrafelé hasítok. Inkább vegyük elő az ötven feletti férfiakat is. Ha van pénzük és hatalmuk, akkor nem nyolc fontot (ez a fent említett erotikus mű ára) fognak költeni, hogy érezzék, hogy még élnek.

Ott van például Dickens. Ő még nem volt ötven, csak negyvenöt, amikor ráébredt, hogy egy pillanatig sem tudja elviselni tovább a feleségét. A felismerést egy színházi előadás váltotta ki, amelynek ő játszotta amatőr színészként a főszerepét – borzasztóan szeretett színészkedni, nagyszámú, busásan megfizetett felolvasásainak bravúrszáma Nancy halála volt a Twist Olivérből – és az előadás női szerepeire egy színészcsalád nőtagjait hívta meg: egy anyát és három lányát. A legkisebb volt közülük a legkevésbé tehetséges, de a legszebb…

Ez egy szörnyen hétköznapi történet lenne az öregedő íróról és a húszéves liliomszálról, ha Dickens  nem vágyik eszelősen a szerelem és szex felvillanyozó örömei mellett a viktoriánus társadalom megbecsülésére is. Kiköltöztette az elhízott, uncsi feleséget a családi fészekből egy másik ingatlanba. Saját újságjában közzétett egy kommünikét, hogy házassága minden jó szándéka ellenére kudarcot vallott a felesége alkalmatlansága miatt. Aztán ingatlant szerzett a szép, fiatal Ellennek is, hogy az aggódó mamát biztosítsa: letépi ugyan a virágot, de nem bagóért. És kezdődhettek a kettős élet feszültségei és megpróbáltatásai, amelyek idő előtt sírba vitték.

Lehet, hogy azért jött ki ez a sok családanya Károly herceget megnézni, mert teljesen ellentétes irányba mozog, mint az összes többi öregedő férfi? – merengek, miközben már csak alig ötven méter választ el a Holyrood palota elé sereglett bámészkodóktól. Végül is elvált Anglia rózsájától, és visszatért egy vele egyidős, meglehetősen előnytelen külsejű, közutálatnak örvendő nőhöz, akit mindig is szeretett. Ezt tényleg a világ csodája. Ha tolakszom még egy kicsit, a kordon mellől jól láthatom.

Vajon Camilla olvasta A szürke ötven árnyalatát? A kabátja mindenesetre pink színű, és pillantása néha az őt körülvevő skótszoknyás gárdisták izmos vádlijára téved…

*

A sorozat első darabja:
1.