Dominóként borulunk –
fekete-fehér jelenet,
amit a moziban nem hinnénk el.
A kukoricaszemen találkozott
a só és a nyálam,
úgy szorultak egymáshoz,
ahogy mi is, dominóként,
neked kettes a másik feled,
nekem hetes, a hármasban
közösködünk.

 

A szövet-mélység
Beburkolózom és a sok ember közt
rémülten várom a villamost.
Bámulnak, figyelik szemem –
pupillámon keresztül kiszököm,
átszáguldok a városon
és újra ott vagyok,
ahol nem szabad lennem sosem.
Beburkolózom és didergem
a sűrűségem.

Csillag

Halld, lépkedek
az üres folyosón.
Zoknis talpam
nem tör csendet.
Kószán hajamba túrok,
lesóhajtom ruháimat.
Alig szőrös testemet
belehajítom a sötétbe.
Kellett ez nekem?
Én nyögök, te nyögsz,
ő meg csak kuksol az éter-
tengerben. Vakszem Jankó.
Behúznám a függönyt mégis –
ne szúrjon át jég-nyaláb,
miközben…
Én zuhogok, te szuszogsz,
ő hull. Csillag,
hát mondd, kellett ez nekem?

 

Test

Zubog és ömlik belőlem.
Emlékszel? Elmentél
és harmincfokod nélkül
száraz gallyá törtem.
Szétkenődik és eltakarjuk.
Idézd fel. Én előtted térdeltem,
de te elém feküdtél és
azt mondtad: akarlak.
Nem tudtam ellenállni:
ráncok robbantak arcomra
és röhögni kezdtem.

 

Fauvjaim

Zavarognak
a sárga halak a gyomromban.
Vajszerű vagyok, mintha
minden nap bőgnék egy kicsit;
ők meg szélsőségesen vadak – torkuk
sötétje belecsapódik pupillámba
és szilánkokra töri
a Luca-széket,
amin állok.

 

Dominó
Dominóként borulunk –
fekete-fehér jelenet,
amit a moziban nem hinnénk el.
A kukoricaszemen találkozott
a só és a nyálam,
úgy szorultak egymáshoz,
ahogy mi is, dominóként,
neked kettes a másik feled,
nekem hetes, a hármasban
közösködünk.
Merőlegesünket ránk hajított
pakli bontja meg,
de nem sodródunk szét: az idő
szekrény alján megrekedt társas,
csak az üveggolyók gurulnak tovább.