You Are Here: Home » Archívum » Archívum extra » Matskási és Mitskei vagy Flegmann és Grósz? – Szabolcs megyei fürdővendégek Balatonfüreden

Matskási és Mitskei vagy Flegmann és Grósz? – Szabolcs megyei fürdővendégek Balatonfüreden

Sok olyan szöveg jelent meg az elmúlt években nyomtatott lapszámainkban 2007 és 2011 között, amelyek az online felületen még nem voltak olvashatók. Részben a nyárhoz, részben a nyári körkérdések válaszadóihoz kapcsolódva válogattunk a következő hetekre archívumunkból.

Ezúttal Katona Csaba tanulmányát olvashatják a Krúdy-korabeli szabolcsi strandolókról 2008/nyári lapszámunkból.

1. Matskási és Mitskei: az irodalom világa

„Karácsonyeste van, otthon, a Nyírben,
kerti bort isznak a kalács mellé.”
(Krúdy Gyula: A silbak)

„A füredi gavallérok között volt egy bizonyos Matskási Miklós nevezetű nyírségi úriember.” E szavakat Krúdy Gyula, a 20. századi magyar próza finom tollú mestere ― Nyíregyháza szülötte és Balatonfüred szerelmese ― vetette papírra pár évvel az első világháború kitörése előtt egyik novellájában (A silbak). E bizonyos Matskási az író szerint olyannyira szerette a Balaton-parti fürdőhelyet ― pontosabban, egy nyaranta ott időző hölgyet ―, hogy télen is felkerekedett, mert a nő azt ígérte, egyetlen napra arra viszi útja (Jégkirályné-keringő). Ő tehát Matskási, „aki Fruzsinka egyetlen sorára otthagyta kényelmes nyírségi otthonát és a téli Balatonra költözött.”

Az 1910-es évek elején Krúdy egy sor olyan novellát jelentetett meg, amelyek a Balaton-part legismertebb fürdőhelyén játszódnak a 19. század derekán túl. Laza fűzésű gyöngysorként sorakoznak e kurta írások. A közös színtéren kívül a szereplők kötik össze őket: Garamváry Estella, a dzsentri vénkisasszony, Anton, az Esterházy fogadó öreg bérszolgája, Livin, a lengyel menekült, aki a színtársulat mellett nyert kenyérkeresetet, Surray Edmund, a ripacs színész, Petőfi Sándor állítólagos testi-lelki jóbarátja és a minden férfi szívét összetörő csábító, Császár Fruzsina. Mi azonban nem rájuk vagyunk kíváncsiak, hanem két másik karakterre, a már említett Matskásira és Mitskeire.

A két nyíri dzsentrinek Krúdy önálló novellát (Mitskei és Matskási) is szentelt, ekképp jellemezve őket: „Körülbelül egykorú férfiak voltak, gyermekkoruk óta egymás mellett voltak, itt, a nyírségi faluban, »Punin és Baburin«-nak nevezte őket a vörhenyes Ilonka asszony.” Ezen túl még egy „közös nevezőjük” volt: egyik is, másik is reménytelenül szerette a Bécset, Párizst, Milánót megjárt nagyvilági (és félvilági) Fruzsinát, aki „kacér volt és ábrándos volt, mint a holdas éjjel. Bűbájos volt, mint a keleti mese, a szemében lidérclángok, és ajkán csábító mosoly, mint hajdanában a nők, akik még George Sand-t olvasták, és Lavottától dúdoltak a zongora fölött.”

E novellában a két nyírségi úr odahaza ábrándozik: kenyeres pajtássá és sorstárssá kovácsolja őket a bánat, amin osztoznak. Ám megértően hagyjuk magukra kettejüket fájdalmukkal és figyelmünket fordítsuk arra, hogy a Nyírbe valók. Ezt ugyanis, nem célzatosan erre irányítva az érdeklődést, de kellő súllyal említi az író. Lássunk erre néhány példát, először Matskásiról (A silbak): „Ha ugyan még él valahol Matskási Miklós […], bizonyosan jóízű fejbólintással gondol vissza a füredi nyárra. Midőn tavasszal késő őszig nem csinált egyebet, mint kártyázott ― bánatában, és este szerelmes levelet írt túláradó boldogságában. Odahaza a Nyírben.”

Érdemes figyelmet szentelni annak, hogy a Nyírség esetében mennyire hangsúlyos az otthon említése Krúdynál, ezúttal Mitskei esetében is (Esti órák): „Mitskei nyírségi pajkos, egykori gárdista, az osztrák és olasz határon ült egy vendégfogadóban, amíg az utazókocsi kerekét megigazítja a kovács, […] és a nyerges ló hosszan nyerít a csöndességben. […] És otthon, a Nyírben, ahová nemsokára menni kell ― hisz a nyárnak vége ―, csupán egy vén szuka-agár ásít a tornácon.”

Emellett ― tudatosan-e vagy sem ― Krúdy utal arra, hogy talán Garamváry Estella is nyírségi: egyik írásában (Krinolin) felveti, hogy a Garamváry család Zólyom vármegyei, de nem sokkal később ezt olvashatjuk: „Estella […] kis falujában, a nyírségi nádak között, a szomszédok csupán pohárköszöntőt és kutyaugatást tudtak.”
Mindez azt látszik érzékeltetni, hogy Füreden sűrűn tették tiszteletüket a Szabolcs vármegyei közép- és kisbirtokosok. Így volt-e, s egyáltalán: „számon kérhető-e” a történetiség az irodalmon? Bizonyos mértékig tükre korának az irodalmi alkotás, de vajon mennyire? E kérdések jegyében próbáljuk meg rekonstruálni, vajon kik és hányan időztek Balatonfüreden az 1800-as évek második felében Szabolcsból és fellelhető-e köztük Matskási és Mitskei valamiféle valós előképe?

Ez utóbbi kérdés annál is inkább érdekes lehet, mert Krúdy műveiben a történeti alakok éppoly sűrűn köszönnek vissza, mint fantáziájának szülöttei. Így pl. egyik legismertebb irodalmi figurája, Bizay, a „nemzet bárója” bizony valóban élt. Évtizedeken át volt Füred kosztra és kvártélyra tartott mindenese, és ahogy az író finoman célzott is rá, az 1825-ben Bécsben csalásért körözött, egyébként Békés megyei származású Bizay az éjjeli zenék, a táncos és zenés mulatságok, a fizetett színházi közönség stb. szervezése mellett, bizony kerítésből is élt. Amit a 15 évesen fél kezét elveszítő és ezért Füreden lábadozó gróf Zichy Géza (később egy kézzel ünnepelt zongorista, 1891–1894 között a budapesti Operaház intendánsa) naplója is megörökített: „A színtársulatnál működött ekkor Sz. kisasszony mint drámai szende, az öreg Bizai egyre lovalt, hogy udvaroljak a kisasszonynak ― bár erre teljes ártatlanságomban semmi hajlandóságot nem éreztem, ― a vén korhely elhitette velem, hogy ez hozzátartozik a gavallérsághoz. Egy párszor meglátogattam Sz. kisasszonyt, ki kedvesen fecsegett velem s nagyon megkedvelt. Egy bizalmas órájában két keze közé fogta arcomat, s így szólt hozzám: »Valamit mondok kicsikém: kerülje az asszonyok társaságát, kár lenne a maga tiszta lelkéért! Ne fecsérelje el életét könnyelműen és óvakodjék a színésznőktől!«”

2. Fürdőlisták: a történelem világa

„Volt külön névsora az aratás előtti fürdővendégeknek:
új „kúrliszta” készült cséplés után,
amikor a falusi és pusztai honoráciorok mentek el fürdőzni.”
(Krúdy Gyula: Fürdővendégek névsora)

Kétségkívül éles fordulat az irodalom területéről a történetiség keményebb terepére lépni: óhatatlanul is magában hordozza az illúzióvesztés fájdalmas lehetőségét. Éles a kontraszt, amikor Krúdy ihletett szavait követően a talán legszárazabb(nak) tűnő fürdői forrásanyaghoz, a fürdőlistákhoz fordul az érdeklődő: ez a Füreden időző vendégek nevét, „characterét” és lakóhelyét tartalmazta. Ahogy Jalsovics Aladár fogalmazott Füredről szóló ismertetőjében: „A névsorok kellő szerkesztése […] végett, tartoznak a t. cz. vendégek megérkezésük után azonnal a bejelentési ívek rovatát kitölteni.”

A névsorok célja a tájékoztatás volt, hogy az újonnan érkezők megtudják, akad-e ismerős, de reklám is, mert egy-egy híresség jelenléte jelentőséggel bírt. A listákat nyár elejétől adták ki az idény végéig, Füreden május 15-étől szeptember 15-ig. Egyszerre 1-2 ív jelent meg, az adott napokban ott tartózkodók adataival, így a teljes listát utólag kellett összeállítani. Böngészése megszokott eleme volt a fürdői életnek, Horváth Bálint bencés szerzetes 1848-ban megjelent ismertetőjében teljes természetességgel közölte: „Minden megérkezett vendégnek a neve jegyzőkönyvbe vezettetik, ’s kinyomtatván 20 p. xr. előfizetés mellett a’ felügyelői hivatalban mindenhol kapható.”

Ám mielőtt tovább lépegetnénk választott témánk nyomában, felfedezendő, hogy mit is árulnak el forrásaink, méltánytalanság, sőt tán annál is több: stílustörés volna elfeledni, hogy a fürdőlistákról maga Krúdy is írt (Fürdővendégek névsora), bőséges és regényes tartalommal színesítve a száraz adatsort: „Reményteljesen hangzottak a névsorból a leányok nevei, mint megannyi fürdői andalgás, szerelmes éjjeli zene, a legközelebbi farsangon való gyűrűváltás. Az asszonyok nevei mellé kötőtűk csörgését és nyári délutánok édesded pletykáit képzeltük. Míg a férfiak neve oly komoran tűnt fel a névsorban, mint a nagybőgő hangja a zenekarban. Voltak köztük nevek, amelyekhez csakis a savanyúvízzel kevert kerti bort lehetett elképzelni: más nevek a hosszadalmas ferblijátékot, mások ismét az esti táncot a társalgóban és a holdvilágos éjben való zenélést juttatták eszünkbe.”

3. Kitekintés: a kételkedés joga

„Hol a tagadás lábát megveti,
világodat meg fogja dönteni.”
(Madách Imre: Az ember tragédiája)

Érdemes még picinykét elidőzni a fürdőnévsoroknál: dőreség lenne ugyanis azt az elnagyolt és hamis állítást hangoztatni, hogy az irodalom pusztán fikció, a történeti forrás pedig szükségszerűen az abszolút igazság hordozója, amiből csak ki kell olvasni a „valóságot”. Mert mi is van a fürdőlistákban? Adatok sora, de nem kikezdhetetlen tényeké, ami óvatosságra int. A listák pontatlanok: gyakorta tévesen, elütésekkel terhelten jelentek meg a nevek, és nem lehet elfeledkezni a hiúság vásáráról sem: sokan azt adták meg a „character” rovatba, aminek látni akarták magukat nyomtatásban. Így nem feltétlen valós viszonyok tükröződnek ott, hanem néha a túlzás ördöge kacsint reánk innen-onnan. Így lesz pl. a szatócsból nagykereskedő, a kisiparosból magánzó stb. Az is bizonyos, hogy a nyári Füredet szép számmal felkereső prostituáltak között sem akadt olyan, aki a maga nyerseségében jelölte volna meg, miből van a napi betevője…

Még inkább kételyt támaszt, hogy bizonyos, valamennyi fürdővendégek neve nem lelhető fel a listán, amit csupán egyetlen érzékletes példával szeretnék megvilágítani. Az 1841. év teljes vendégnévsora ránk maradt, de nem lelhető fel a nyár talán legnagyobb füredi botrányának két főszereplője, Prodanovits Dániel és Román János, elvileg mindketten pesti ügyvédek. Ügyüket nem részletezném, a lényeg, hogy előző este kártyázván, Prodanovits az adósságot másnap a füredi sétányon be akarta hajtani Románon, aki ezt ― hivatkozva arra, hogy ellenfele csalt ―, megtagadta. Mire Prodanovits a korzózó fürdővendégek szeme láttára Románt ― tisztességgel szólva ― ágyékon rúgta. A dologból komoly bírósági ügy lett, már csak azért is, mert a sértett elpanaszolta, hogy az: „… ágyékban tett rúgások halálosak lehettek volna, s hogy mindenesetre oly sérelmet ejtettek testemen, melyet minden feleségi hívséggel boldogított férj egy láb- vagy kézelvágásnál nagyobbnak tartand.” Amit aztán Prodanovits kellő cinizmussal kontrázott meg: „egy aszkóros küleményű, gyenge alkotású, idült jobb s bal ágyéksérvű individuumtól, minőnek őtet a vizsgáló sebész leírja […], kívánkozná-e neje a rendes elhálást, amidőn erre még azon sérvek nélkül szűkölködő, de már 60. év felé ballagó férjek sem igen alkalmasak?” A vizsgálatok során, amelyekbe Zala vármegye Pest vármegyét is bevonta, mindkét félről kiderült, hogy nem ügyvédek, hanem többszörös per alatt álló csalók, hamiskártyások, sőt, egyikük még házasságszédelgő is. Ami itt és most fontos: nevük nem szerepel a fürdőlistán, noha jelenlétük megkérdőjelezhetetlen: ékes példája ez annak, hogy csínján kell bánni az elnagyolt ítéletekkel.

4. Szabolcsból Füredre

„Egyik atyámfia, aki Szabolcs vármegyéből kelt útra,
[…] késő ősszel került vissza a barátságos mulatságból.”
(Krúdy Gyula: A Bach-huszár)

Füred legendáriumának szerves része, hogy az ország, sőt a föld minden részéről özönlöttek oda a vendégek. Olyan példákat is fel lehet hozni a vendégek lakhelyére, mint New York, Milánó, Lipcse, Olmütz, Vancouver, Tokió. Ám a fürdőlisták adatai alapján kiderül, hogy a külföldi látogatók száma szórványos, kivételt csak Bécs lakosai jelentenek. A számok alapján az is egyértelmű, hogy az 1880-as évekig Füred a Dunántúl néhány megyéjének (Zala, Fejér, Veszprém, Somogy) és Pest-Budának (Budapestnek) volt kedvelt fürdőhelye, az ország más tájairól nem volt tömeges látogatottsága: fentebb hangoztatott kételyeink dacára a tömeges adatsorok kijelölte „csapásirányok” valódiságát nincs okunk megkérdőjelezni.

Krúdy füredi témájú művei nyomán az olvasónak olyan benyomása támadhat, hogy Füreden egymásba ütköztek a Nyírségből érkezett bocskoros nemesek. Matskási és Mitskei mellett pl. a sokoldalú nyíregyházi zenetudós Szénf(f)y Gusztáv alakja tűnik fel a Balatoni Dalárda vezéreként (Ál-Petőfi). Ezzel szemben miről mesél az alábbi táblázat, ahol a szabolcsi illetőségű fürdővendégek számát tüntettük fel néhány olyan évből, amelyek teljes vendégnévsora fennmaradt?

A Szabolcs megye területéről Balatonfüredre érkező fürdővendégek száma (1840–1916)


01_katona_csaba

A táblázat csalódást kelt: a 11 év során mindössze 19 szabolcsi helységből keresték fel Füredet. Csupán összehasonlításként: Somogyban 97, Veszprémben 83, Zalában pedig 100 helységre igaz ez. A táblázat azt is elárulja, hogy a szabolcsi vendégek száma folyamatos emelkedést mutat, ám lássuk be: volt honnan emelkedni, sőt, ha kiemelt figyelmet kap Nyíregyháza, egyértelművé válik, hogy a csekély mértékű növekedés csalóka képet nyújt a megye egészéről: a számok növekedése mögött a nyíregyháziak emelkedő száma rejlik. Nem kétséges: a város megyén belül játszott szerepének egy sajátos jelét látjuk itt, aminthogy ez a tény szemléletesen példázza, hogy a polgári mentalitás milyen szorosan összefüggött a Monarchia virágzó fürdőéletével.

Figyelemreméltó, hogy csupán a vizsgált korszak végén jöttek 10-nél többen Füredre Szabolcsból: 1887-ben 13-an, 1908-ban 15-en, 1916-ban 31-en. A rohamos léptékben fejlődő Nyíregyházáról ezen belül 7-en, 11-en, illetve 19-en. Ezek az adatok a két 20. századi év esetén már „felrajzolták” Nyíregyházát a füredi fürdővendégeket kibocsátó legjelentősebb helyiségek térképére. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy melyek azok a települések 1916-ban, ahonnan legalább 10 vendég érkezett Füredre: Nyíregyháza a 13. helyen található. A közlekedés gyorsabbá és egyszerűbbé válásának, azaz a vasút térhódításának köszönhetően szétszakadt a füredi fürdővendégek lakóhely szerinti összetételének a 19. század derekáig létező szövete: az egyesített fővárosból továbbra is messze a legtöbben keresték fel a Balatont, de a korábban az élbolyban található dunántúli városok (Veszprém, Zalaegerszeg, Székesfehérvár, Győr) hegemóniája megroppant. Melléjük az olyan, komoly városi múlttal rendelkező, ám Füredtől távolabb eső települések zárkóztak fel, mint Debrecen, Nagyvárad, Kolozsvár, Kassa, valamint néhány, a 19. században gyors ütemben fejlődésnek indult helyiség, amely épp Nyíregyházával állítható párhuzamba, pl. Békéscsaba. E viszonylag magasabb létszámot látva mondhatnánk: íme, tehát itt vannak Krúdy szabolcsi nemesei, de a lelkesedést derékba szegi az időrend kikezdhetetlen könyörtelensége: az idézett Krúdy-novellák 1916 előtt keletkeztek.


02_katona_csaba

5. Kik voltak a szabolcsi fürdővendégek?

„Hol papi fürdő, hol zsidó fürdő.”
(Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül)

Nyíregyházán kívül a többi szabolcsi településről esetlegesen, szórványosan érkezek Füredre. Valójában itt kellene felkutatnunk Krúdy szabolcsi kurtanemeseit, ám ismét csalódnunk kell. Az 1840-ben Nagykállóról Füredre érkező vendég neve Zichermann Emánuel, foglalkozása kereskedő. 1852-ben már egy földbirtokos érkezett Kállóról, neve azonban nem ősi nemesi családot sejtet: Propper Mór. 1857-ben Mandl Róza kereskedőné két fiával, valamint Kohn Ábrahám kereskedő szemlélte a Balaton hullámait Kálló lakosai közül. Igen ékes szónoki tehetségre volna szüksége annak, aki az ellen akarna érvelni, hogy a kereskedelemmel foglalkozó zsidóság képviselőivel van dolgunk.

De tekintsünk távolabbra Kálló határánál: 1868-ban Gáváról Trinkl Ignácné kereskedőné nevét láthatjuk a fürdőlistán, 1869-ben Lichtblau Amália földbirtokosnéét Sényőről és Kartstein Hermin kereskedőnéét Tiszadadáról, 1872-ben Braun Háni kereskedőnéét Kisvárdáról, valamint Lang Mór fakereskedőét Őrladányból, 1884-ben Weinberger B. kereskedőét Kisvárdából és Rosenfeld Adolf tanulóét Vajáról.

A zsidóság e nagyarányú jelenléte meglehetős bizonyossággal mutatja a polgári–kereskedő elem térhódítását az elszegényedő, dzsentrisedő volt nemességgel szemben. Ezt a társadalmi jelenség lényegét Takács Péter így foglalta össze: „A volt középbirtokos nemesség pánikszerű hanyatlása egy új társadalmi réteg látványosan gyors felemelkedésével járt együtt. A gazdasági hatalom Szabolcs megyében döbbenetes gyorsasággal került a szédületes ütemben polgárosodó zsidóság kezébe.”

Hogy a fürdők mindinkább polgáriasult intézménnyé válva döntően csakugyan a polgárságot vonzották, azt igazolja a kereskedőrétegen kívül értelmiségi elemek jelenléte is. 1868-ban ugyancsak Füreden időztek Rézler György és Szalay Alajos kisvárdai ügyvédek, 1869-ben pedig Posgay György újfehértói mérnök, 1884-ben Rosenblüth Bernát kisvárdai orvos.

A földbirtokos–dzsentri réteg sem szorult ki egészen a füredi fürdőről, ám számuk elenyésző. Közülük viszont állandó vendége volt Fürednek a földbirtokos Gencsy család: 1857-ben Gencsy Károly szolgájával és szobalányával Kislétáról, 1869-ben Gencsy Ferencné leányával, majd férje, Gencsy Ferenc Balkányról, 1908-ban özvegy Gencsy Béláné és Ella leánya ugyancsak Balkányról nyaralt a Balatonnál. Rajtuk kívül a reformkortól Szabolcs megye meghatározó nemesi családjai közé tartozó Elek família képviselői közül említést érdemel Elek Mihály földbirtokos, aki 1872-ben utazott Füredre Nyíregyházáról, a községi tisztviselők közül pedig 1906-ban Bartos László községi jegyző Ajakról.
Az 1872. évi fürdőlistán a fürdővendégek szállóhelyét is megtalálhatjuk. A nyíregyháziak főleg a fürdő patinás szállóhelyeit vették igénybe, csak a századelőn vált jellemzővé, hogy magánháznál vegyenek szállást. Legtöbben az Anna-bálok helyszínén, a Horváth-házba (a Mangold-ház és a Stefánia elnevezés is a Horváth-házat takarja), az Új-házba (későbbi nevén Erzsébet-udvar, a mai Szívkórház) és a Nagyvendéglőbe (Grand Hotel) kvártélyozták be magukat. Erre e helyt azért kell figyelmet fordítani, mert a Krúdy által sokat emlegetett Esterházy nem sok szabolcsi vendéget fogadott: 1884-ben Rosenblüth Bernát kisvárdai orvos és leánya, 1908-ban Széll Albert kisvárdai terménykereskedő, 1916-ban pedig Bartos László, Ajak községi jegyzője és Mészáros János dohánybevételi hivatali főnök húzta meg magát ott.

A regényesség fogyatkozást szenvedett: a Szabolcsból Füredet felkeresők többsége a polgárság, döntően a kereskedést űző zsidóság soraiból került ki. Éppúgy, ahogy a füredi fürdővendégek egésze esetén is, hiszen az itt vázolt jelenség nem csupán a Szabolcsból érkező, de a teljes vendégsereget tekintve is világosan érzékelhető tendencia. S hogy Krúdytól se tagadjuk meg a maga igazságát, aligha kétséges, hogy tán épp ez, régi és kedves témája, a „régi Magyarország” elmúlása ragadható meg a századelőn írt nosztalgikus hangvételű, füredi témájú írásaiban (pl. Nyári fény): „Az Anna-bál deli táncosai messzi temetőkben feküsznek […] és a táncosnők gavallérok hiányában otthon maradtanak. […] A régi magyar nyár figurái végleg elvonultak az emlékezésbe és az anekdotába.”

6. Flegmann és Grósz, Bodnár és Meskó

„Voltak köztük nevek, amelyekhez csak a savanyúvízzel
kevert kerti bort lehetett elképzelni;
más nevek a hosszadalmas ferblijátékot,
mások ismét az esti táncot a társalgóban
és a holdvilágos éjben való zenélést juttatták eszünkbe.”
(Krúdy Gyula: Fürdővendégek névsora)

Vegyünk hát búcsút Matskásitól és Mitskeitől és a többi ködlovagtól. Ne legyünk hűtlenek hozzájuk és őrizzük meg őket jó emlékezetünkben, ám fordítsuk figyelmünket immár azokra, akik jó egy évszázada bizonyosan felkerekedtek Nyíregyházáról, hogy láthassák a Balaton vizén az aranyhidat. A vendégek adatait az alábbi táblázatokon mutatjuk be (a neveket a fürdőlistákon feltüntetett alakban közölve).


03_katona_csaba


04_katona_csaba


05_katona_csaba


06_katona_csaba


08_katona_csaba


08_katona_csaba


09_katona_csaba


11_katona_csaba


10_katona_csaba

Czéntz Ignác 1857-ből (1869: Czintz Ignácz) a nyíregyházi zsidó kereskedők jeles képviselője volt. Az 1863-ban Füreden időző Flegmann Miksa királyi törvényszéki orvos hasonlóképp a nyíregyházi izraelita közösség vezető személyiségei közé tartozott, 1868-ban a városi képviselőtestület tagja volt, 1874–1883 között neve a virilisek között olvasható. Szintén városi képviselő volt az 1872. év nyarának egy részét Füreden töltő Schack Mór takarékpénztár-igazgató is. 1872-ben egy bizonyos Czincz Samu is felkereste a Balatont, aki vélhetően Ignác rokona volt. Az 1884. évi nyár a jeles ügyvédet, Bodnár Istvánt találta Füreden: ő is évtizedeken át volt a városi közélet kiemelkedő személyisége (és szintén virilis képviselő). Ugyanebben az évben időzött a tóparton fia, ifjabb Bodnár István is, rokonával, Bodnár Gyula mérnökkel. Füreden nyaralt ekkor Nyíregyháza egyik legtehetősebb kereskedője, Grósz Lipót Hermann is (aki viszont, ellentétben másokkal, kereskedőként jelölte meg magát, bár neki is volt földbirtoka Bujon). Az 1916. évi listán annak a Rosenthal Ferencnek a nevét láthatjuk, aki 1912-ben Nyíregyháza legnagyobb adófizetője volt. Reichaman József, akinek felesége 1908-ban és 1916-ban is felbukkant Füreden, mint „orvos bérlő” szintén ott található a Szabolcs vármegyei virilisek listáján 1901-ben. Meskó Elek, akinek felesége nyaralt Füreden ugyanebben az évben, a Nyírvidéki Takarékpénztár vezérigazgatója volt több évtizeden át, testvére, Meskó László Szabolcs vármegye főispáni tisztségét is betöltötte.

A fent felsoroltak szinte mind Nyíregyháza társadalmi és társasági életének vezető alakjai voltak. Különösen érdekes e tekintetből a két 20. századi fürdőlistán szereplő nevek vizsgálata. Galambos Sándor több írásában is foglalkozott a Monarchia korszakának nyíregyházi alapítványaival. A neveket áttekintve néhány szembeszökő átfedésre bukkanhatunk az alapítványtevők és a Füreden nyaralók között. Az alapítványozók közül 1908-ban Füreden időzött Zuckler Henrik gazdálkodó és Békessy Ignác főorvos neje, 1916-ban pedig Bleuer Sámuel magánzó felesége. Az alapítványok létrehozása egyfelől szilárd anyagi hátteret, másfelől pedig mentális, gondolkodásbeli tényezőt feltételez. Nemigen nevezhetjük véletlennek, hogy a távoli és drága fürdőhelyre épp a nyíregyházi elit tagjai közül utaztak el a legtöbben Szabolcs megye területéről.

7. Társaság, kapcsolati hálók

„Fiatal hölgyek hosszan ábrándoztak az őszi esőbe merengve
Kassán vagy Újhelyben, az elmúlt gyönyörű nyárról,
egy éjjeli zenéről, egy szeles délutánról,
midőn a Balatonnak hátán kidugták fehér lábukat a tihanyi tündérek.”
(Krúdy Gyula: Esti órák)

Szűk, viszonylag jól körülhatárolható körből került tehát ki a szabolcsi fürdővendégek döntő hányada. Gyér számuk mellett a képet tovább árnyalja, hogy egyes személyek, esetenként családok hagyományosan keresték fel Füredet. A Gencsy és a Bodnár családról már megemlékeztünk, de a visszatérő vendég kiváló példája Reichmann Józsefné, aki 1908-ban mint bérlőné, 1916-ban pedig mint földbirtokosné tüntette fel magát a fürdőlistán (ekkor Reichmann Béla főiskolai tanuló kíséretében). Arra is tudunk példát hozni, amikor nem rokoni, hanem baráti alapon vállalkozott a távoli nyaralásra két özvegyasszony, Czukor Mártonné és Kemény Ferencné: 1908-ban, a Herczegh-villában szálltak meg és ugyanazon a napon érkeztek Füredre.

Más jellegű kapcsolatot sejtet (bár korántsem igazol) az a tény, hogy 1916-ban Farkas Antal nyíregyházi kereskedő és Klein Peppi ugyancsak nyíregyházi magánzónő is egyazon napon érkezett Füredre, és mindketten a Stefánia-udvarban vettek ki szobát. S mielőtt a kedves olvasó úgy vélné, hogy az én fantáziám túl élénk, hadd idézzem Kósa Lászlót, a Monarchia fürdőélete kutatóját: „Tagadhatatlan, hogy a szokás, mely szerint gyakran férj nélkül, legfeljebb kisgyermekek társaságában utaztak fürdőre fiatalasszonyok, nem a házastársi hűség erősödésének irányába hatott.”
Ahogy pedig Krúdy fogalmazott (Fürdővendégek névsora): „Élvezetesebb volt az némely regénynél; különösen olyankor, ha az olvasó azt is sejtette, hogy miért tett már jó előre a fürdői levelező némely neveket egymás mellé a névsorban, mint valami titkos eljegyzési kártyára…” S hogy erre is hozzunk konkrét példát a hitelesség kedvéért: Csúzy Pál zalai birtokos, később honvédőrnagy 1841-ben egy napon, július 2-án érkezett Füredre bizonyos „Semsey Jósefnő Assz. született Keglevich Éva Grófnő, Kisasszonyaival.” Ők Semséről, Abaúj vármegyéből érkeztek, és a dolgot az teszi érdekessé, hogy az egyik kisasszony lett később Csúzy felesége: a fürdőnévsor pedig egymás mellett említi őket, holott sokan mások is e napon érkeztek meg a Balatonhoz…

8. Összegzés

„Bakkecske módjára mekeg az epekedés az elmúlt ifjúság,
a régi szép idők után. Úgy látszik, hogy már nem is lesznek
Magyarországon boldog emberek.”
(Krúdy Gyula: Nyári fény)

Szabolcs vármegyéből tehát kevés vendég járt Füreden a 19. század második felében, de a kedvezőbbé váló közlekedési lehetőségek következtében Nyíregyháza lakói révén a századelőre megnőtt a szabolcsi vendégek száma. Ekkorra Szabolcsban is létrejött az a jómódú, mentalitásában polgári értékrendet valló, életvitelében pedig azt követő réteg, amelynek sorából törzsvendégek kerültek ki, és elvárássá, részint családi hagyománnyá vált Füred felkeresése. A fürdők döntően a polgári elemek szórakozását szolgálták és Szabolcs adatai e tekintetben egyeznek a fürdő vendégseregének egészét vizsgáló kutatás eredményeivel: a kereskedő, értelmiségi polgári elit kereste fel Füredet, akik között nagy számban képviseltette magát a zsidóság.

De vajon méltó-e, ha ez az írás tartalmában azzal zárul, hogy Krúdy bizony nem írt igazat, stílusában pedig a történetírótól megkövetelt, de legalábbis elvárt száraz mondatokkal? Kicsinyesség volna felelősségre vonni az írót és igazságtalanok is volnánk vele. A fent felvázolt folyamatot, a régi dzsentrivilág hanyatlását vajon nem ragadta-e meg érzékletesen pl. ezekkel a mondatokkal (Tivoli)? „És Fruzsina, aki Füreden ez évben először tanította meg a gavallérokat a cilinderkalap viseletére, valamint a stumpflis nadrágra, választékos francia szavakra, bécsi valcerre és a finom köszöngetésekre: „Kisztihand, bon szoár, madám”. […] Az idegenszerű hölgy olyan románcokat és dalokat dúdolt, a Rajna vagy az Odera mellől, „Vergissz mich nicht”, mondta a férfiaknak, és Kisfaludy táblabíró úr (a Sándor rokona) naphosszat az angol szótárt böngészte, hogy estvére a csónakban vagy a tóparti vadgesztenyefák alatt, földbe ásott padokon, ahová még olyan fiatalurak véstek betűket és szíveket, akik azóta mamuzó nagyapák lettek, elmondhassa Fruzsinának, hogy: Love me! I Love you!, és a biztonság kedvéért magyarul is hozzáfűzte, hogy valóban komoly az érzelem, amely az idegen szavakban foglaltatik.”

Aki olvasta Krúdyt, az a soha nem létezett régi Magyarország iránti nosztalgián túl ismeri azt, a stílusában finom, tartalmában erőteljes cinizmust, ami fentebb is érzékelhető. Méltánytalanság lenne, ha számonkérőszék elé citálnánk az írót: de célunk nem is volt, hanem az, hogy kicsivel többet tudjunk meg arról, vajon látogatták-e Szabolcs vármegye lakói a füredi fürdőt a 19. század második felében.

*

Felhasznált irodalom

1. Közgyűjteményben őrzött források

1. Békés Megye Képviselő-testülete Megyei Levéltára. Békés vármegye nemesi közgyűlésének iratai. 1825:1911.; 1825:1926.

2. Országos Széchényi Könyvtár. Balatonfüredi fürdőlisták, 1840, 1852, 1857, 1863, 1868, 1869, 1872.

3. Országos Széchényi Könyvtár. Mikrofilmtár. Balatonfüredi fürdőlisták, 1884, 1908, 1916.

4. Pest Megyei Levéltár. Pest vármegye nemesi közgyűlésének iratai. 1838:2751.; 1838:2752.; 1838:2753.; 1838:2754.; 1838:2755.

5. Városi Helytörténeti Gyűjtemény (Balatonfüred). Balatonfüredi fürdőlista, 1841.

6. Zala Megyei Levéltár. Zala vármegye nemesi közgyűlésének iratai. 1843:463.

2. Kötetben kiadott források és felhasznált szakirodalom

1. Eötvös Károly: Balatoni utazás. I–II. köt. Bp., 1982. (Magyar Hírmondó)

2. Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában. Nyíregyháza, 1996. (A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai. III. Tanulmányok, 2.)

3. Hudi József: A balatoni fürdőkultúra a reformkorban. In: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból, 1988. Szerk.: Bilkei Irén. Zalaegerszeg, 1989. (Zalai Gyűjtemény, 28.) 109–135.

4. Katona Csaba: Adatok Balatonfüred 1860-as évekbeli fejlődéséhez. In: Századok, 136 (2002) 6. sz. 1423–1454.

5. Katona Csaba: Fürdővendégek Balatonfüreden, különös tekintettel Szabolcs megyére és Nyíregyházára. Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv, XIV. Szerk.: Galambos Sándor–Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza, 2000. 133–156.

6. Katona Csaba: Füred és vendégei. Egy fürdőhely és társadalma az 1840–60-as években. In: Korall, 3 (2002) 7–8. sz. 56–77.

7. Kósa László: Fürdőélet a Monarchiában. Bp., 1999.

8. Kósa László: Fürdőkultúra és természetszemlélet kapcsolata a felvilágosodástól a 20. század elejéig. In: Európa híres kertje. Szerk.: R. Várkonyi Ágnes–Kósa László. Bp., 1993. 201–222.

9. Krúdy Gyula: Aranyidő. Regények, kisregények. Szerk. és a szöveget gondozta: Barta András. Bp., 1978. (Krúdy Gyula Művei)

10. Krúdy Gyula: Holdas este Füreden. Vál., szerk.: Praznovszky Mihály. Balatonfüred, 2006.

11. Krúdy Gyula: Szerenád. Válogatott elbeszélések, 1912–1915. Vál. és a szöveget gondozta: Barta András. Bp., 1979. (Krúdy Gyula Művei)

12. Krúdy Gyula: Vadszőlő. Előszó: Juhász Ferenc. Bp., 1971.

13. Margócsy József: A nyíregyházi Hoffmann-család. In: Helytörténeti tanulmányok, 9. Szerk. Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1993. 385–402.

14. Takács Péter: A polgárosodás útján, 1848–1918. In: Nyíregyháza története. Szerk.: Cservenyák László–Mező András. Nyíregyháza, 1987. 103–164.

15. Takács Péter: Szempontok a Szabolcs megyei virilisták társadalmi helyzetének elemzéséhez. In: Alföldi Társadalom. I.köt. Szerk.: Simon Imre. Békéscsaba, 1990. 61–81.

16. Tóth Sándor: Szénfy Gusztáv, egy elfelejtett nyíregyházi zenetudós (Halálának 125. évfordulóján). In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 36. (2001) 1. sz. 11–26.

17. Zichy Géza: Emlékeim. I–II. köt. Bp., 1912–1913.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top