Az élet, hát, az nehéz.
Látod? Mint a penész
itt az ágy mögött a falon:
a bűn, a baj mindig újranő.
Az élet rózsaszín
Az élet, hát, az nehéz.
Látod? Mint a penész
itt az ágy mögött a falon:
a bűn, a baj mindig újranő.
Az élet az keserves,
főleg, ha nincs egy rendes
pár zoknid reggel induláskor:
hiába tiszta egy, ha párja szennyes.
Az élet az olyan, mint egy nóta:
valami intésre indult
és szól így-úgy azóta.
(Miféle zene ez?)
Az élet az halovány
– tán ezt is hallottad –
mondják, rózsaszín,
akik láttak már halottat.
Meseautomata
Élt egy leány Ófehértón.
Ófehértón. Egy lány.
Ennyi a mese.
Nem élt! – mondod? –
Nem ő,
nem ott!
Nincsen hát ennyi se.
Világnézeti tájékozódás
Apa mondja: „az van, ami van. Ez van, kisfiam.”
Néném mondja: „ami van, az nincsen, van viszont valami, ami van.”
Nagyapa mondja: „ami van, az van. Vedd hát fiam, nagyon komolyan.”
Anya azt mondja nem tudja, mi van, de végtére jól van minden, ami van.
A bácsikám se tudja, mi van, de hogy nincs jól, az tuti. Sokszor kivan.
A bátyámat nem érdekli ha kérdem, hogy mi van. Azt mondja: „Mi vaaan?”
Van, akit kihagytam?
Lehet.
Hamis tavasz
(Juliannának)
Bocsáss meg.
Nem néztük, mit ír a naptár.
Becsapott minket a januári nap.
Tavaszt hazudott az illatos levegő,
csicsergő szájukkal a hamis madarak.
A kis papírzacskót, melynek zugába zárva
várta zizegő tested a tavaszt,
feltéptük. Várt hideg barázda.
Befedtük. Öntöztük.
Elgereblyéztük a tavalyi gazt.
Mikor fagyos szelével megjött az éjszaka,
felvert álmunkból a felismerés.
Mit tettünk veled, kicsiny magocska?!
Korai volt még a vetés!
De hiába volt már a könyörgés, az ima,
minden jó szándék, műanyag fólia.
Sarjadó tested meg nem védhette
aggódó szánk meleg lehelete.
Márciusért is hiába kiáltunk.
Buzgó csírád útját elzárta a fagy.
Hideg téli nap szuronya parancslón
vigyáz, hogy örökre holt maradj.
– – –
(Álmodom? : átszöksz a rögön,
felnövekszel a Mennyekbe,
ott virágozol, édes örök-zsenge
a Mindenható Atyaistennek kertjében,
örök júliusban.
Igaz napsütésben.)
