Vannak iparvárosok, és vannak fürdővárosok. Edinburgh viszont az irodalom városa. Innen ír tárcákat Szécsi Noémi május és június folyamán.

Glasgow-t talán csak akkor érdemes megnézni – a magamfajtának –, miután Edinburgh-ban már beleunt a neogótikusnak látszó, de igazából gótikus katedrálisokba és katedrálisromokba, a festői panorámákba, a titokzatos, ódon sikátorokba és beugrókba, a háromszáz éves, mohás sírkövekkel teli temetőkbe, a smaragdzöld foltocskákként unos-untalan felbukkanó parkokba.

A különbség megvilágításához talán az a részlet is elegendő, hogy bár a Trainspotting a 80-as évek Edinburgh-jában játszódik, a jelenetek nagy részét mégis Glasgow-ban vették fel, mert Edinburgh-ban nem találták meg a film képi világához feltétlenül szükséges lepattant helyeket.

 szn

Edinburgh-ban sokat kell baktatni ahhoz, hogy az ember a hanyatlással szembetalálkozzon. Ez nem csak Budapesten egyszerű (kilépek az ajtón), Glasgow-ban sem olyan bonyolult: azt hiszem, öt percet sétáltam az egyetemtől, és máris láttam egy a barátnőjével szétpiált, szétcigarettázott hangon károgó, agyonhidrogénezett hajú nagymamát az egyik ivó elé létesített „teraszon”. Az asztalon egy pint sör, a nagyi kezében félig szívott cigi, mellette az unokája ül a babakocsiban és szívja a forgalmas út felől áradó benzingőzt. Biztos így segít a lányának a jóasszony, aki talán még nem tért magához a tegnap esti bulizás után.

Aztán rövidesen megpillantottam „a melós megérdemli a hétvégi sörét” arccal pultot támasztó alakokat (persze, lehet, hogy ez „még a munkanélküli is megérdemel egy sört” arckifejezés volt, annyira nem vagyok tájékozott a nüanszokban), meg szemlátomást seftes bevándorlókat, egymással hangosan vitatkozó lengyel villanyszerelőket, és a mifelénk „csíráknak” nevezett fiatalemberek helyi megnyilvánulásait.

Bentebb, a főutcán még több sör, fagyi, ricsaj, valamint shoppingolók áradása. Egyből megérzi az ember, mi a különbség egy egyetemi város és egy kereskedőváros között. Edinburgh-ból teljesen hiányzik ez a pénzszag és lázas lüktetés.

És mi nincs még Edinburgh-ban, ami Glasgow-ban van?

Hetvenes évekbeli szocialista művészet. A szocialista művészettel mi, magyarok, úgy vagyunk, mint az iskolai menza grízes tésztájával: megvolt a maga idejében, többet nem kérünk. (Én legalábbis így vagyok a menzás grízes tésztával és a hetvenes évekbeli szocialista művészettel egyaránt.)

Aztán mégis percekig ácsorgok a Glasgow-i Modern Művészet Múzeumában (GOMA) a fiatal lány egészalakos portréja előtt, amelyen a művész a modell köré ragasztgatta a táskájában talált diribdarab papírkákat (buszjegyet, belépőket, személyes fotókat nyaralásokról, a barátjáról, Elton John-koncertjegyet, újságkivágást). Nem monumentális ötlet, és kicsit meg is szédülök a dohszagtól, ahogy a Pajtás újság vezércikkeire, meg a hetvenes-nyolcvanas évek Mozgó Világ-os szociológus-íróira gondolok, de máris több időt töltöttem itt, mint az előző kiállítóteremben a pszichedelikus zenére vetített LSD-trip-szerű animációknál.

Alasdair Gray abban a Glasgow School of Art-ban tanult, amelynek épületét a város legnagyobb büszkesége, a „skót szecesszió” motorja, Charles Rennie Mackintosh tervezte, mégsem elsősorban képzőművész. A Lanark című regénye révén aratott áttörő sikert, ami valami olyasmi lehet, mint Temesi Ferenctől a Por. Ezt megelőzően, még 1977-ben készítette el a City Recorder Series (Városi krónikák-sorozat) „társadalmi képregényeit”, amelyekből többek közt a városi értelmiséget, az önkormányzati politikusokat, a fodrászszalon közönségét, az utca járókelőit, a lakótelepi lakások lakóit ismerjük meg.

Irigylem a szenvedélyes lokálpatriótákat, mivel nincs olyan lokál, amelynek patriótája tudnék lenni. Alasdair Gray művészete a Glasgow-i hétköznapokból táplálkozik, és milyen csodálatos is egy minden ízében jól ismert, és mégis folyton alakuló organizmus változásait követni! És mennyi tanulságot vonhatunk le belőle az egész világ működésére vonatkozólag!

A végére még ideírom azt a mondatot, amit Alasdair Gray – aki természetesen szocialista, mert Glasgow-ban csak annak érdemes lenni – mindig is sokat emlegetett, és utóbb a skót parlament falára is felkerült. Hátha mi, szocialista és nem szocialista magyarok is okulunk belőle:

„Work as if you live in the early days of a better nation.” (Dolgozz úgy, mintha egy jobb nemzet létének hajnalán élnél.)

Ámen.

*

A sorozat előző részei:
1.
2.
3.