Sosem jutok el Portugáliába. Itt fogok megrohadni.  Ezek között.

Karádi Zsolt képeslapjai a 2012-es Vidor Fesztiválról

A szemek. A gyermeki szemek. Figyeled bennük a fényt? A csillámló élmény fényét? A színház örömét? Amint elragadja képzeletüket a báb és az azt mozgató ember? A varázslat fényét, a játék örömét látod a szemükben?

Sosem jutok el Portugáliába. Itt fogok megrohadni.  Ezek között. Mérem a sört, a bort, a babgulyást, a pörköltöt. Az óceán. Az igen. Ott ülni, a határtalan vízzel szemben. A semmivel szemben. Ülni a végtelen partján. Ülni szemközt a hajló földdel. A halállal. Saudade.

Igen, így kell színházat csinálni! Szellemes szöveg, minimális díszlet, ragyogó csapat. Fiatalos hév, lendület, pörgés, vitriolos kritika, mély valóságismeret. Improvizáció. Feltételként interaktív közönség. Ha mindez együtt van, akkor: VIDOR. A pezsgő már csak ráadás.

Egy csepp, két csepp, öt csepp, meg tíz, kánikulában fröcsköl a víz; fröccsen, loccsan, spriccel, árad: a hajad a napon gyorsan szárad.