Ferenczy Zsolt / A szomszéd kertje mindig... 02

3.

azok a mélyterápiás beszélgetések
lenn a bárban visszatartottál
két embert is az öngyilkosságtól
Lívia a hibátlan huszonéves
kislány vagy Zoli akitől
tartottál eleinte ám a maffiózó
kinézet mögül elővillantotta
összeszabdalt csuklóját
a végén megöleltétek egymást
hát ki vagy te hogy osszad
itt az észt amikor
láttalak a kilencedik emeleti
erkélyen a virágládán ülni lábad
a mélyben s lekiáltottál a taxiállomásra
százig számolok
majd lecsuktad szemed
kilencvennyolcnál rántottak be
s láttalak egy másik lakótelep
ugyancsak kilencedik emeleti
ablakának ferde bádogpárkányán
állni az ablak és a betonelem
közötti résbe kapaszkodva
ugyan mi tartott meg de
megkísértetted a sorsot harmadszor
is azóta nem költözöl
a másodiknál magasabbra –
ugye jólesett amikor
Lívia tegnap rád mosolygott
megsimogatta a hátad
és te jól vagy?”

 

4.

elmúlik ez is mint eddig sok
minden ez a barátság/szerelem
már nem kezdem azzal a napot hogy
megnézem fényképalbumod a neten
törölgetlek lassan a pendrájvomról is
bár néha még leszállok a villamosról
a romkertnél ha téged véllek olvasni
egy padon ülve magányosan
szépen tágul a horizont mint
mikor nélküled úsztak a napok elvoltunk
évekig egymás mellett közömbösen
de te ajtót nyitottál és én gyanútlanul
beléptem pedig kit érdekelt addig hogy
ki vette el a szüzességedet és hogyan először csak
valami felelősségfélét éreztem irántad
igényelted hogy vigyázzak rád  aztán
egyre fájóbbak lettek életed momentumai riadtan
vettem észre hogy féltékeny vagyok a
múltadra te is megriadtál de nem vettem
tudomást a jelekről lassan elmaradtak
a kétértelmű üzeneteid – hát szépen udvarol maga –
először a fészbukról töröltél erre én a
szkájpról még azokat az oldalakat is
kizártad ahol megjelenhetek
az utolsó csepp az lehetett
amikor tucatnyi hívásomra sem
vetted fel a telefont és ott
bóklásztam az albérleted előtt
jöttél a piacról a karfiolt láttam csak
a kosaradban nem nagyon mertem
a szemedbe nézni igaz addig sem
mert éreztem mindig hogy menekülnöm
kell te mit keresel itt kérdezted
kiderült otthon felejtetted a mobilod
alig értem vissza a színházba felhívtál nemigen
volt mit mondanom ekkor szakadt
el minden egyszer amikor
kettesben maradtunk azért megkérdeztem
ennyire nem érdekellek már ennyire
közömbös vagyok a leghülyébb kérdések
tudom mint mikor szex után megkérded
hogy legalább jó volt akkor néztél
utoljára a szemembe:
bár az lennél

 

5.

(in memoriam Petri György)

a minap láttam egy
negyven körüli férfit a
villamoson a füléből
szőrpamacs állt ki nekem
is nő néhány szál de
mindig kiszedem m-től
örökölt csipesszel ha
iszom olyankor gyorsabban
visszanő a hajam bezzeg
nem apám azt mondta hogy
ez az öregedés első jele
akkor most mi van
ha levágom mindkettőt talán
az segít nem azt
hiszem inkább felhagyok
az ivással

 

6.

hangos vagyok inkább kijelenti semmint
kérdezi a szájára tapasztom
jobb kezem ettől csak még
inkább bevadul megrázza fejét selymes
szőke fürtjei szerteszét szállnak
az ablakon beszűrődő holdfényben
harapd meg a kezem sikítja a
csúcson harminchárom év telt el
utolsó szeretkezésünk óta
augusztusi éjszaka volt amikor
kimentem hozzá a kórházi
ügyeletbe azonnal megláttam
a bugyiját a szétdúlt ágyon
a doktor bácsi a budiban
kuksolt a sötétben elment
kérdezte amikor rányitottam
az ajtót megyek már
előjöhetsz mondtam szóval
dugtatok azonnal éreztem hogy
hülye a kérdés
igen és jó volt vele kiáltottad
az arcomba akkor
ütöttem meg először nőt
nemsokára a városból is
elköltöztem ám ez már másik
történet most tervezgetni
kezded öreg napjainkat
hiába mondom hogy alkalmatlan
vagyok az együttélésre nem
hiszed el érzem tennem
kell valamit mielőtt elvesznék
újra a franc ebbe az internetbe hogy
ennyi év után összehozott bennünket
ismét – de most a zuhany alatt
állsz s mi a reggeli romjait
tüntetjük el a fiammal
– hallottalak benneteket apa –
csörömpölök kicsit a tányérokkal
a mosogatógépben lopva rásandítok
tizenhárom év bölcsessége
ül a szemében szája sarkában
büszke félmosoly

 

7.

na gyere szállj be
harmadiknak mondta
lacika már nem tudom
milyen apropóból bicikliztem
ki hozzá a városszéli
fátyol utcába mindig is
tetszett a valaha
nagypolgárinak készülő ház
a faragott veranda a
kerti lak a vakolatlan
csupasz falak a nem is tudom
hány szoba ám vizet az utca
végén lévő artézi kútról
kellett hozni és fürdőszoba sem
volt de hangversenyzongora igen
laktam is ott többször
ha otthonról rettentett
az atyai szigor azok a
lányok azok a bulik hányszor
kértem el később is a kulcsot
ha kinézett valami gyere na erősködött
lacika közben É. néma
mosollyal hallgatott lehet
az ő ötlete volt az egész
na gyere épp jó magasságban
van de én odanézni se
igen mertem ahogy ott
térdeltek az ágyon gyorsan
elhúztam aztán persze É.
nem hagyta annyiban
a dolgot bár csak mi
ketten – most jó
lenne lacika most rá
tudnál venni esküszöm ha
felkelnél a sírból