“Ne mondd nekem, hogy szépen írjak. Amikor tűz ütött ki a szomszédban, és menekítették a lovakat, mi pedig a gangon ültünk – mert nekünk nem volt mitől félni –, épp a félkörívet gyakoroltam, azóta nem tudok szépen írni. Elromlott ez az egész, mielőtt megtanultam volna. Apu sokszor mutatta pedig, fogta a kezemet, olyan jó meleg volt, az enyém hideg azóta is. Olyan ívesen írja a nevünk kezdőbetűjét, hogy kedvem lenne odaülni, beleülni az ölébe, bele a té kezdő cikornyájába.”

Ferenczy Zsolt / Landmark 04

Cikornya a té-ben

Ne mondd nekem, hogy szépen írjak. Amikor tűz ütött ki a szomszédban, és menekítették a lovakat, mi pedig a gangon ültünk – mert nekünk nem volt mitől félni –, épp a félkörívet gyakoroltam, azóta nem tudok szépen írni. Elromlott ez az egész, mielőtt megtanultam volna.

Apu sokszor mutatta pedig, fogta a kezemet, olyan jó meleg volt, az enyém hideg azóta is. Olyan ívesen írja a nevünk kezdőbetűjét, hogy kedvem lenne odaülni, beleülni az ölébe, bele a té kezdő cikornyájába.

Ő készítette a brigádnaplót, hazahozta havonta, hímzett borítója volt, mint aztán az osztálynaplónknak, de ezen kék volt minden, a mintájára nem emlékszem, csak arra, hogy kék és fehér, mint a tollminta a tiszta lapon.

A kék könyvcsomagolón a fehér, az volt a legszebb, mindenki gyűlölte az egyen könyvfedőt, indigókék volt, egyforma minden könyvön, füzeten, nem lehetett kilógni, és egyforma a vinyetta is. Iszonyú keserű volt a hátoldala, összetapadt a nyelvünk tőle, külön zsebpénzt kaptam nagylány nővéremtől, csak nyaljam rá az övéire is. Egészen sárgás az alapja, piros sáv futott szélen, ezt lehetett firkálgatni oroszórán ragozásfelmondás közben. Úgy emlékszem, 9 forint lehetett egy egész csomag, amikor legutoljára kapható volt, sok ívvel egybezacskózva, egy csomagból kijött az egész évi szükséglet. Sokszor hallottam, hogy darabára 30 fillér volt valamikor, de ez már nagyapa szatócsboltjának bezárása után lehetett csak.

A borító egy napig maradt egyen-kék, fehér ceruza segítségével madarak, tekeredő indaformák kerültek rá hamar, átfedni sosem azért kellett az irkákat, mert tönkrement a fedő, hanem azért, mert elfogyott rajta a rajzhely, túlságosan kifehéredett. Legszívesebben a nevem kezdőbetűjével díszítettem, azt az ívelést gyakoroltam évről évre, de mindig elromlott az egész, nem sikerült szépen sosem, csak meleg kézzel lehet azt a cikornyát megírni.

Nézni a templomig

Csak párszáz méter, a templomig annyi sem. Minden reggel nézel, ameddig ellátsz utánam. Minden reggel megkérlek, hogy ne tedd. Miután kezembe nyomod az uzsonnát, ami rendszerint a friss süteményed, kikísérsz, majd úgy teszel, mintha már vissza is fordulnál.

Amíg a régi ház állt, nem volt kiskapu. Az utcára nyílt az ablak, utcafrontos ház, így mondják. Kiszegelték rá: tiszta udvar, rendes ház. Rábízol az osztályból egy fiúra, ő viszi a táskámat reggelente, mindig kicsit lemaradok, hogy úgy tűnjön, nem engem kísér, nem engem kell kísérnie, de ő mindig udvariasan megvár, én pedig lehagyni nem bírom. Egyszer szánkóval jött értem, úgy bebújtam a pléd alá, csak az orrom vöröslött ki, úgy szégyelltem, amiért más irigykedett.

A süteményemet mindig nekiadom, inkább azért, hogy ne kapjak ki otthon, amiért ismét hazaviszem anélkül, hogy hozzányúltam volna, ezért pláne elkísér, most már akár szünetben is, a hátsó udvarra, ahol a lányokkal tartjuk a hétévesek titokperceit.

Egyszer váratlanul sorakozóra sípolnak, sosem értem a sorhoz időben, ekkor főleg nem érek, mert nem készültem még rá, kellemetlen, hogy rám kell várni. Meg is ijedtem, hogy a kúriában működő rendelőbe kell menni, mindig féltem odajárni, minden orvosi beavatkozástól hányingerig rettegek, és gyakran csak a bejáratnál derült ki, hová is megyünk igazából.

Most valóban a kertbe indulunk, befagyott a tó jege, lehet csúszni. Majdnem szemben lakunk a bárókert kapujával, én lakom az osztályból legközelebb az iskolához. Rálátok a házunkra, sóvárogva nézem már a templom előtt, hogy kinézel, ott vársz titokban a tiszta udvar, rendes ház tábla alatt, mintha csak épp sepregetnél, vagy fánkot adnál át a szomszédba, de váratlanul indultunk a kert jegére, nem számítottál rá. Holnap reggel nem bánom, ha titokban utánam nézel, legalább a templomig.