Pénteken, szombaton és vasárnap várják Nyíregyházán  a kulturális központba, a Városi Galériába, illetve a Sóstói Múzeumfaluba a csodás, tanulságos történetek kis- és nagykorú kedvelőit. 

A színes programsorozat szeptember 28-án pénteken 11.00 órakor kezdődik a hivatalos megnyitóval a Váci Mihály Kulturális Központban, ahol ezután maratoni meseolvasással tisztelegnek a magyar kultúra gyöngyszeme, a népmese előtt. A művelődési központban szombaton meseudvart rendeznek be, mesejátékokat, bábelőadásokat szerveznek, zenés, táncos műsorral és kézműves foglalkozásokkal teszik teljessé a mesés programot.

Szombaton és vasárnap népmesés rajzfilmeket vetítenek, mindenki újra láthatja gyermekkorának legnépszerűbb mesefilmjeit.

A Városi Galériában a Kecskeméti Rajzfilmstúdió kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők. A tárlaton eddig még soha nem látott, egyedülálló összeállításban láthatók majd a népmesei rajzfilmsorozatok jelenetei és figurái.

A Sóstói Múzeumfaluban pénteken 10 és 15 óra között nyitják meg az intézmény mesés ládikáit. A mesenapon két magtárépület kapuját tárják ki, ahol vicces, szórakoztató és tanulságos történeteket zenés kísérettel hallgathatnak kicsik és nagyok. A mesélésbe természetesen a látogatókat is bevonják majd.

A múzeumfaluba kilátogatók belekóstolhatnak a kenyérkészítés és a falusi nagymosás régi munkafolyamataiba is, amelyek során egykor – amíg a kovász, a kenyértészta kelt, a dagasztás és a kemencébe vetés tartott, illetve a ruhákat kézzel dörzsölték, sikálták kefével – sok-sok mese elhangzott egykor.

A skanzenben őrzött valamikori nép sporteszközöket is kipróbálhatják a mesemondásban és mesehallgatásban elfáradt érdeklődők, így járhatnak például majd medvetalpon, gólyalábon, törhetnek diót, hajíthatnak köcsögfára.

A részletes program Váci Mihály Kulturális Központ honlapján tanulmányozható.