Csabai László jelenete a 2012-es Vidor-fesztivál Ha egy nyári éjszakán egy utazó… című paródiaestjéről

Kosztolányi Dezső Pacsirta c. regénye nyomán.

 

Szereplők

Veréb: Közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz. Magas, sovány testalkatú, de arca kövér. Orra húsos, orrlyukai lószerűek. Férfiasan szigorú a szemöldöke. Kicsi, savós szeme van.

Kiss József: Gazdatiszt. Ruházata átmenet a gigerli és a falusi gazdálkodó viselete között. Özvegy, egy kisgyermeke van, Eszterke.

Papus: Erősen őszül, bajusza deres, szeme alatt kis zacskók.

Mamus: Másodvirágzásban. Haja dióolajjal simított, arcán redők nincsenek, csak homlokán fut át két mélyebb ránc.

Helyszín

Egy vonat kupéja. Ablakkal a nézőtér felé. Fapadok. Behúzott ajtó a másik oldalon. A szerelvény Sárszegről tart – Nyárliget érintésével – Tarkőre.

 

 

Nyugodt újságlapozgatás. És akkor hirtelen:

 

Anyus:                        Szent ég! A gyűrűk! Ott hagytuk!

 

Keresgélni kezdi. Apus riadtan néz.

 

Anyus:                        Istenem, még csak ez hiányzott! De, várjunk csak… (alattomos arccal Apus felé fordul) Rád bíztam őket!

 

Apus keresgélni kezdi, épp úgy, mint ez előbb Anyus.

 

Apus:                          Nem tudom, istenem, nem tudom, hol van. Pedig ide, ide tettem (felöltője belső zsebére mutat) Ide tettem…  

 

Megtalálja a gyűrűt, de még mindig mondja, hogy:

 

Apus:                          Itt kell lenniük! Itt kell lenniük!

 

Anyus kikapja a kezéből a két gyűrűt. Megvizsgálja őket. Aztán visszatesz őket oda, ahol voltak.

 

Apus:                          Khm. Talán, Jóska fiam, talán lehetnének nálad, elvégre, khm… tulajdonképpen a gyűrűket a vőlegénynek kellene…, tulajdonképpen…

 

Anyus kemény tekintetére abbahagyja.

 

Apus:                          Jó, hát én csak… Jóska fiam! Veréb mondta, hogy jövőre muharkölessel próbálkozol.

Anyus:                        (térdére csapva) Muharköles!

Kiss József:                Így igaz. A búzát évek óta nem tudjuk eladni, az állatokkal kell megetetni. Akkor már legyen inkább köles.

Apus:                          (élénken) A köles fizet (elbizonytalanodva, elég jó poén-e ez), mint az izé, az izé,  köles…

Veréb:                         (lelkesen) Képzeld Apus, Jóskával annyira meg van elégedve a gróf úr, hogy szabad kezet adott neki, azt termeszt az uradalmi birtokon, amit csak akar.

Anyus:                        Ez nagyszerű Jóska!

Kiss József:                Hát igen a gróf úr nem nagyon törődik a birtokkal, inkább… (az ivást imitálja)

Veréb:                         Miért szerénykedik Jóska? Maga egyszerűen egy… egy remek gazdatiszt!

Apus:                          Volt nekem egy cimborám, bizonyos Árvay Pista, Tarkő mellett, Zöldi tanyán volt kasznár. Hallottál már róla, Jóska fiam?

Kiss József:                Aki a tóba ölte magát?

 

Apus:                          Igen. Na, ennek az Árvay Pistának volt egy ötlete: hogy azokon a terülteken, ahová gyakran kiönt a Tisza, tavakat kellene ásni. Halastavakat.

Kiss József:                Csakhogy kiöntéssel nem lehet mindig számolni. Ha egyszer elmarad, kiszárad a tó, elpusztulnak a halak. Inkább halbölcsődéket kellene létrehozni. A Tiszában egy részt elkeríteni. Ott nevelni a halakat. Aztán áttenni őket haliskolába…

Apus.                          Halbölcsőde, haliskola… (ízlelgeti a szavakat) Igazad van fiam, halbölcsőde…

Veréb:                        (szülei felé) Ugye, milyen okos! Jóska, maga egy…

Anyus:                        Béla bácsinak elutazás előtt sürgönyöztem, hogy fél kettőre érkezünk. Remélem, nem alszik el.

Kiss József:                Le szokott dőlni ebéd után, az igaz, de Etelka néni bizonyosan fölébreszti.

Anyus:                        Etelka! Mit meg nem tett, hogy Béla anyagilag rendbe jöjjön. Nemesi címerével nem törődve, beállt veteményezni, szüretelni. Áldott lélek Etelka. És milyen szép arcú lány volt. Csak az a ronda májfolt ne került volna a szeme alá.

Veréb:                         (megrázkódva, utálkozva, miáltal még csúnyábbá válik az arca) Az tényleg elcsúfítja szegénynek az arcát.

Kiss József:                Ugyan kedves Veréb. Igazán, igazán nem is olyan…, igazán megszokható…

Veréb:                         (hevesen, gesztikulálva, mintha kimondott szavait akarná visszahúzni) Igaza van Jóska, a kedves hangja, modora megszépíti Etelka nénit.

Anyus:                        Jóska, beszélt már Eszterkével? Van kedve koszorúslány lenni?

Kiss József:                (váratlan szigorral) A kislányomat hagyjuk ki a…. (észhez térve) Először ezen a mai kézfogón legyünk túl.

Anyus:                        „Legyünk túl?” Annyira fél tőle? (elbizonytalanodva)

 

Kiss József szemrehányóan néz rá.

 

Anyus:                        Talán a szomszédok miatt?

Kiss József:                Igen. A kézfogót a lányos házban szokás tartani.

Anyus:                        Béla bátyáméknál olyan, mintha minálunk lennénk.

Kiss József:                Igaz. Egyébként mindenki törődjön a saját dolgával!

Veréb:                        Jóska, ezt jól mondta!

Apus:                          És miért hárítottuk volna el Béla invitálását? A költségeket is ő állja. Szép tőle. Nektek fiam spórolnotok kell. Már most hárman lesztek a kis Eszterrel, aztán, ha a Mindenható is megsegít… Veréb is anya lesz. Akkor már…

 

Veréb elpirul. Zsebkendőt kap arca elé. De kuncog is.

 

Apus:                          A kisgyermek nagy költség!

Anyus:                        Te már csak tudod!

Apus:                          Volt nekem egy cimborám. A Vadászi Lóri. Az egy olyan magyar volt, hogy még Klapkát is árulónak tartotta, nem csak Görgeyt. ’67-re meg azt mondta, hogy akkor csak a cinkotai kurucokat érdemes ünnepelni. Egyszer Sóvárra jött egy Richtensteinberger-merger-ferger vagy valami ilyesmi nevezetű bécsi ügyvéd, aki Bach alatt tanfelügyelő volt. Vadászi Lóri megtudta…

Anyus:                        Hogy jön ez most ide?

Apus:                          Hagyjál már, hadd mondjam. Na, szóval, Lóri beköltöztette az osztrák szállodai szobája melletti szobába Kancsal Piroskát, a vajda lányát, a cigányokat meg felfogadta szerenádozni hajnalig. A „Ne sírj, ne sírj Kossuth Lajos”-t húzták leginkább.

Anyus:                        Szép kis szerenád. Inkább azzal foglalkozzál, hogy a lányod esküvőjére egy tisztességes zenekart szerezz!

Apus:                          Vedd úgy, vedd úgy, hogy ez már, el is van intézve!

Kiss József:                Szó sem lehet róla! Ez már igazán az én dolgom. Tarkőre jár ki egy remek banda. Egy zsák zabért meg egy demizson borért hajnalig elhúzzák.

Apus:                          A gróf úr tud a zabról?

Kiss József:                A zab a saját bérleményemről lesz.

Veréb:                         (büszkén leendő vőlegényére nézve) Apus, képzelje, Jóskának húsz hold bérleménye van! Az uradalmi cselédekkel művelteti.

Kiss József:                (kellemetlenül éri a cselédek szóba hozása) Hát igen. De kapnak érte ezt-azt. Tüzelőt télen. Miegymást…

 

A vonat lassít.

 

Veréb:                         Úgy látom, megállunk. Lemegyek, feltöltöm az úti kulacsot friss vízzel.

Kiss József:                Majd én, ha megengedi.

Veréb:                        Mindenképp lemegyek, szükségem van egy kis mozgásra.

 

Veréb feláll. Húzogatja a ruháját. Előkeresi a kulacsot a táskájából. Kiss József kiveszi a kezéből. Ekkor feláll Apus is.         

 

Apus:                          Elkísérem én Verebet. Az orvos nekem úgyis mozgást ajánlott visszér ellen. Maga vigyázzon a Mamusra.

 

Kiss József katonásan kihúzza magát, tiszteleg.

 

Kiss József:                Igenis értettem.

 

Elmennek. Anyus és Kiss József köhög. Nézik, kik jönnek. Bámulnak ki az ablakon.

 

Anyus:                        Ki gondolta volna, hogy, hála önnek, ilyen hirtelen rendeződik Veréb sorsa! És most, hogy teljesül az álma, az álmunk, mégis sajnálom elengedni.

Kiss József:                Ez természetes.

Anyus:                        Egy lánygyermek az anyja számára mindig kislány marad. Még ha negyven felé is jár már. Ha ránézek Veréb arcára, azt a kis pufók arcot látom visszanézni, amelyik a verébfiókákat gondozta.

Kiss József:                Igen, mondta Veréb, hogy kapta a nevét.

Anyus:                        Kiesték a fészekből a fiókák. Veréb felvette őket. Etette őket. Próbálta etetni, de nem fogadták el tőle a kukacot. A legyet sem. Aztán visszatette őket a fészekbe. De az anyjuk nem törődött többé a fiókáival. Biztos megérezte rajtuk az emberszagot. Veréb szagát. Elpusztult az összes fióka. Az összes… Veréb is majd elpusztult a bánatban…

 

Kerülik az egymás szemébe nézést. Kiss József mégis tesz rá egy kísérletet. Anyus észreveszi, és kissé gúnyosan mosolyog.

 

Kiss József:                Meleg van.

Anyus:                        De még milyen!

Kiss József:                Tavaly is meleg volt.

Anyus:                        Tavaly egész nyáron esett.

Kiss József:                Akkor tavalyelőtt… (idegesen megremeg) Hol vagyunk most tulajdonképpen?

Anyus:                        (megint gúnyos mosollyal. Aztán megszánja mégis. Az ablakhoz megy. Kinéz.) Ez Nyárliget.

Kiss József:                Igen? Itt állomásozik a 14. császári és királyi huszárezred. Egyszer Tarkő mellett gyakorlatoztak. A sok bakasári csak úgy leste őket.

Anyus:                       Mindig szomorúság fog el, ha erre a városra gondolok. Gimnazistaként egy nyaramat itt töltöttem. Sándor bátyáméknál. Aki apám unokatestvére volt. De nem sokat láttam. Állandóan a birtoka ügyeit intézte. Teréz néni, a felesége is dolgozott állandóan. Egyáltalán. Itt mindig, mindenki dolgozott. Este meg ültek és a port nyelték. Vagy ettek. Puliszkát, tört krumplit, krumplistésztát. Mindig ilyeneket ettek. Még a módosabbak is. Meg vinkót ittak. Kínáltak engem is. Szörnyű rossz. Kiújul tőle az ember aranyere. De akkor még nem volt aranyerem vagy… (észbe kapva) Ó, mikről beszélek! (a derekát nyomogatja) Egy kis mozgás nekem sem ártana!

 

Kiss József is. A nő mögé áll. Átkarolja. Magához húzza. Simogatja.

 

Anyus:                        Igen. Így, ez hiányzott nekem. Olvasni tudsz a gondolataimban.

Kiss József:                És te az enyémben.

Anyus:                        Te kis majom.

 

Enyelegnek. Mikor azonban Kiss József túlzásba viszi, a nő ellöki. Leül, tükröt vesz elő, és a szerelmi dulakodás nyomati tűntetné el. A férfi áll. Nézi. Aztán leroskad. Átkarolja tarkóját, szenved, sajnáltatja magát.

 

Anyus:                        Mi az kisfiú? Duzzogsz?

Kiss József:                Nem bírom ki, ha ma…

Anyus:                        Ha ma?

Kiss József:                Tudod jól! Mit kérdezed!?

Anyus:                        Ezt már megbeszéltük. Nem nyitok róla vitát. Ha görnyeházára mész, ha valódi okkal mész, üzensz nekem. Havonta egyszer találkozhatunk. Többször veszélyes lenne. Ennyi! Szót se róla többet!

Kiss József:                (megnyugodva, kaján vigyorral) És az nem lehetne, hogy ma… Kivételesen. Egy rendkívüli együttlétet…

 

Anyus:                        Ó barátom! Légyott a szeretőddel azon a napon, mikor eljegyzésed van a leendő aráddal? Ilyet még a francia bohózatírók sem találnak ki. Neked ma mást kell boldoggá tenned!

Kiss József:                Csak ezt ne mondtad volna!

Anyus:                        Mit?

Kiss József:                Én nem bírom ki azzal a… Én azzal a… (undort tükröz az arca)

Anyus:            Kivel?

Kiss József:                Ezzel az…

Anyus:                        Nehogy megfeledkezz magadról barátom! Nehogy elfelejtsd, hogy a lányomról van szó!

 

A férfi nyomja halántékát, szenved.

 

Anyus:                        Nekem talán könnyű? Én talán nem szenvedtem vele eleget? Na, vigyázz jönnek!

 

Locsogás a folyosóról. Apus kinyitja a kupéajtót. Betessékeli a lányát.

 

Veréb:                         Képzelje Jóska! Egy fekete kecske volt kikötve a korláthoz. Egy akkora fekete kecske, hogy én még olyat nem is láttam. Ekkora szakálla volt. (mutatja magán) Kihívták az állomásfőnököt. Az meg elkezdett magyarázni az állatnak, hogy nem tartózkodhat itt, mintha az állat értené. Az állomásfőnöknek is ekkora szakálla volt! (mutatja magán) Ugye Apus! Ugye te is láttad! Erre a kos leszegi fejét (mutatja, hogy szegte le) A mellső lábaival kaparászni kezd. (ezt is mutatja) Aztán öklel egyet. (ő is öklel) Ki volt kötve, de így is elérte az állomásfőnököt. A hasán találta el. Mikor a kos újra nekikészülődött, akkor elkezdett kiabálni egy bocskoros parasztember, hogy hagyják békén a kecskéjét. Csak egy kis füvet ment szedni neki a sínek között. És oldozná el az állatot, de a kos mintha csak erre várna, leszegi fejét… 

 

Kiss József:                Birka! (gúnyosan, lenézéssel Veréb felé)

Veréb:                         Leszegi az állat a fejét, megint kinézi magának… Hogy… Hogyan… (megrettenve)

Kiss József:                Biiirka… (gúnyosan, lenézéssel Veréb felé)

Anyus:                        De kérem, ezt hogy gondolja?!

Apus:                          Fiam, Jóska fiam, mi lelt? (Elkésve utánozza felesége döbbenetet sugárzó gesztusait.)

Veréb:                        De hát… (A szája elé teszi kezét.)

Kiss József:                Birka! A kos az a birkánál van! A kecskénél a hím állatot úgy hívják, hogy bak! Kecskebak!

 

Mindhárman elernyednek a megkönnyebbüléstől.

 

Veréb:                        Jóska! Hogy maga milyen okos!

Csabai László a Vörös Postakocsi paródiaestjén a Vidor fesztiválon. Forrás: vidorfest.hu