79

Már épp megvolt mindenem: meglehetősen elviselhető, és majdhogynem szép feleség; sem fizikailag, sem szellemileg nem degenerált, és a neveléssel sem különösebben tönkretett gyerek; alig idegesítő, mérsékelten ugrabugráló, korlátozottan szófogadó, de jóindulatúnak mondott, aranybarna kutya; megterhelt, de kifizethető ház, egy még éppen jónak nevezhető, de azért már nem puccos, viszont nem tökéletesen biztonságos, de azért közepesen forgalmas környéken; gyep, cseresznyefa, távirányítós garázskapu, hintaágy, maximálisan mindig csak négyre lealkudott számú kertitörpe; alsó középkategóriás, de két literes, benzines autó; mikor apró jelek, mint ősz hajszálak a halántékomon; szőrszálak az orromon; ropogó és nyikorgó izületek; vékony, de eltüntethetetlen hájréteg a derekamon; hébe-hóba éjszakai vizelési inger; egypár méregdrága műfog; fokozatosan szembesítettek vele, hogy az életemből valami nagyon hiányzik, és ha ezt a hiányt nem pótolom sürgősen, akkor hamarosan elérkezik az a pillanat, amikor, már ha akarnám se lennék képes pótolni, ezért beléptem egy illegális földalatti mozgalomba. Kezdetben infantilis dolognak tűnt számomra az egész, majdnem szégyelltem is magam azért, mert élveztem a kalandokat, meg a világosban röhejes, de sötétben vagány egyenruhát, de később egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy amit teszünk, az nemes, hasznos, és igazán izgalmas, sőt nem is veszélytelen, ám éppen ettől kihagyhatatlan. A mozgalom célja a közlekedés ésszerűsítése volt, és ehhez önkényes, de nagyon progresszív és praktikus módon járult hozzá: sebességkorlátozó táblákat helyeztünk át onnan, ahol nem láttuk értelmét a meglétüknek, oda, ahol úgy éreztük, hogy felháborító, hogy nincsenek, mert nagy szükség lenne rájuk a sok gyerek, a beláthatatlanság, a rossz utak, vagy épp – bevallom némely esetben személyes – kényelmi okok miatt. Egyik éjjel, mikor szokásunktól eltérően, és egyben a szabályzatot megszegve, a sejtünk egy közepesen alapos sörözés után látott neki a küldetés végrehajtásának, a biztonsági előírások be nem tartása miatt kiszúrt bennünket egy járőr, ami többünkben egészségtelen mértékű adrenalin szint emelkedést okozott – lévén hogy nem hagyhattuk, hogy fény derüljön tevékenységünkre, vagy pláne személyünkre – és a hirtelen válságmenedzselés akkor jónak tűnő, utólagos kiértékelés során viszont egyértelműen elhibázottnak és túlzottnak bizonyuló formáját választva foglyul ejtettük a két rendőrt, és elhurcoltuk őket a titkos, erdei bázisunkba. Az eredeti terv az volt, hogy rávesszük őket, hogy felejtsék el, amit láttak, vagy legalábbis ne beszéljenek róla senkinek. De mivel a nagy ijedtségre tovább folytattuk az italozást, és egyszersmind a szervezetünkben termelődő hormonok és egyéb vegyi anyagok hatására józanodtunk is, vagyis egyre élesebben láttuk mit tettünk, mekkorát hibáztunk, rájöttünk, hogy nem kivitelezhető az eredeti terv, és hogy azt sürgősen módosítani kell. Valahogy elkezdtük ütlegelni a két rendőrt, talán, mert túl sokat kezdtek beszélni, és annyira belelendültünk ebbe a fizikai tevékenységbe, hogy a két fogva tartott úriember meg talált halni. Nem volt más megoldás, el kellett tüntetni őket, ezért a következő napokban, egymást váltva feldaraboltuk és megfőztük őket, és megetettük a kutyáinkkal, a csontjaikat pedig porrá őröltük, és szétszórtuk, aztán erősen koncentráltunk, hogy mindezt elfelejtsük, a mozgalmi munkát pedig egy ideig szüneteltettük, de aztán lassan újra feltámasztottuk, mert az ember nehezen hagy fel egy olyan hobbival, amit már megszeretett, és a szenvedélyévé vált. A sejtünk büszke rá, hogy van olyan áthelyezett táblánk, ami a közútkezelőnek már négy éve nem tűnik fel.

 

37

Nyári este fogant a fiam. Nem tudom biztosan, ki volt az anyja, mert aznap két nővel is volt dolgom. Megerőszakoltam őket, mikor elfoglaltuk a falujukat. Bár, nem nagyon ellenkeztek. Igaz, nem is mutattak semmiféle élvezetet. Megadóan hagyták, hogy történjen, aminek történni kell ilyenkor. Lehet, hogy volt már benne tapasztalatuk, vagy ha nem, ösztönösen tudták, mi az érdekük, mi a rendje egy civil lakosság elleni támadásnak. Nem érdekel, milyen volt a táj, az idő, a nők.. Nem érdekel, melyik országban és miféle háború során történt mindez. Nem érdekel a szereplők közül ki milyen ruhát viselt. Nem érdekelnek a fényhatások, a szagok, a hangok.. Nem érdekel az események pontos sorrendje, a benne résztvevők motivációi, sorsa, előélete, gondolatai, előítéletei, lelkiállapota. Nem érdekel, mit tapintottak az újaim, mit ízlelt a szám. Nem érdekel féltem-e, nem érdekel élveztem-e. Nem érdekel, mit éreztek a nők, a falu többi lakója, a társaim, a parancsnokunk, a vezetőink. Nem érdekel, milyen a háború általában, és az sem, hogy az, amiben a fiam fogant, milyen volt a többihez képest. Nem érdekel, mennyire voltunk kegyetlenek, vagy emberségesek, vagy közönyösök. Nem érdekel, mennyire fájt, ki mennyit szenvedett, mi minden pusztult el, romlott el, ki mindenki halt meg, és megérdemelték-e. Nem érdekel, hány és mennyire értékes dolgot romboltunk le. Nem érdekel, miként változott meg a személyiségem a háború során elkövetett tetteimtől. Nem érdekel a nők neve, akik akaratuk ellenére lefeküdtek velem. Nem érdekel, milyen kapcsolatban lehettek egymással. Nem érdekel, miért pont őket választottam. Nem érdekel, kettőjük közül melyik volt a fiam anyja. Nem érdekel, élnek-e még, vagy meghaltak. Nem érdekel, hogyan jutott el hozzám a fiam. Nem érdekel, hogy született meg a fiam. Nem érdekel, az anyja mit érzett iránta. Nem érdekel, hogy a nők mit gondoltak rólam. Nem érdekel, miért voltam benne abban háborúban. Nem érdekel, mit gondolok a háborúról általában. Nem érdekel, hogy apa vagyok. Nem érdekel a fiam sem különösebben. Nem érdekel, tényleg a fiam-e. Nem érdekel, mit gondol rólam, vagy az anyjáról, az országáról, az életéről, a sorsa fordulatairól, saját magáról. Nem érdekel, mit érez irántam, vagy hogy érez-e egyáltalán valamit. Nem érdekel, hasonlít-e rám. Nem érdekel, mi lesz a sorsa. Nem érdekel, hogy különben nagyon szép és jó gyerek. Nem érdekel, hogy egyelőre őt sem érdekli mindez. Nem érdekel, mit akar, vagy mit vár el tőlem. Nem érdekel, hogy az ismerőseim mit gondolnak arról, hogy van egy fiam. Nem érdekel, mit gondolnak arról, amit a háborúban csináltam. Nem érdekel a véleményük a háborúról. Nem érdekel az utálatuk, a dühük, a szánalmuk, a megértésük, a helyeslésük, és egyáltalán semmiféle ítéletük sem. Nem érdekel, mi lesz ezután velem. Nem érdekel a múltam, és a múltam hatása a jelenemre vagy a jövőmre. Nem érdekel, hogyan fog alakulni a kapcsolatunk a fiammal. Nem érdekelnek a tetteim következményei. Nem érdekel, hogy talán tennem kéne, vagy legalábbis ajánlatos lenne kigondolnom végre valamit. Nem érdekel, mi ajánlatos, vagy mit kéne. Nem érdekel, hogy vagyok. Nem érdekel, hogy mi érdekel, és mi nem. Nem érdekel, mit akar nekem mondani a fiam. Nem érdekel, szeretni tud-e majd, idővel, vagy gyűlölni fog. Nem érdekel a semmi sem. Nem érdekel ez az egész. Nem érdekel, hogy van egy fiam, és nem érdekel hogyan, mikor, hol és kitől fogant.

 

93

Az ember agya arra van, hogy megfulladjon a benne kiömlő vértől, hogy szomjan halljon a hozzá el nem jutó vér miatt, hogy megzavarodjon a sok ingertől, amiket kap, és hogy összezavarja a testet a sok ingerrel, amiket küld neki. Az ember csontjai arra vannak, hogy recsegve szilánkokká törjenek. Az ember haja arra van, hogy megfakuljon és kihulljon. Az ember füle arra van, hogy megsüketüljön. Az ember szeme arra van, hogy torzítsa a világot, hogy hályogok nőjenek rá, és hogy megvakuljon. Az ember orra arra van, hogy elduguljon, vagy hogy ragacsos váladék folyjon belőle. Az ember ajkai arra vannak, hogy kiszáradjanak, bevörösödjenek és kirepedezzenek. Az ember szája arra van, hogy ciszták, hólyagok és penészek nőjenek bele. Az ember fogai arra vannak, hogy lyukak rohadjanak beléjük, és hogy fájjanak. Az ember ínye arra van, hogy begyulladjon, vérezzen és elsorvadjon. Az ember nyelve arra van, hogy legyen mit leharapnia. Az ember fejüregei arra vannak, hogy megbújhassanak és felgyűlhessenek bennük sűrű nedvek, amiket aztán ki kell onnan szivattyúzni. Az ember torka arra van, hogy elszoruljon, és hogy ledughassanak rajta mindenféléket. Az ember mandulái arra vannak, hogy gennygombócokká válhassanak. Az ember tüdeje arra van, hogy megüljön benne sok apró szemét, és hogy váladékok tömítsék el. Az ember szíve arra van, hogy megfojtsa magát, vagy hogy megszakadjon. Az ember vénái és artériái arra vannak, hogy elmeszesedjenek, elduguljanak és szétdurranjanak. Az ember gyomra arra van, hogy kilyuggassa az idegesség. Az ember epéje arra van, hogy köveket bányásszanak ki belőle. Az ember mája arra van, felfújódjon, mint egy lufi. Az ember lépe arra, van, hogy szétrepedjen. Az ember veséi arra vannak, hogy leálljanak, és hogy aztán húgy folyjék az erekben. Az ember hasnyálmirigye arra van, hogy amputálják a lábait a cukor miatt. Az ember bele arra van, hogy megcsavarodjon, hogy elduguljon, hogy vérezzen. Az ember végbele arra van, hogy visszeres legyen. Az ember bőre arra van, hogy megégjen, hogy kiszakadjon, hogy lenyúzódjék, hogy számtalan dudor és egyéb nedvedző objektum nőjön rá. Az ember körme arra van, hogy beszakadjon, letörjön, elgombásodjon. Az ember izületei arra vannak, hogy recsegjenek és ropogjanak és elkopjanak. Az ember háta arra van, hogy elferdüljön, vagy kipúposodjon. Az ember tenyere arra van, hogy megkérgesedjen. Az ember keze arra van, hogy remegjen. Az ember hasa arra van, hogy háj nőjön alá, és kigömbölyödjön. Az ember lába arra van, hogy lesántuljon. Az ember fara arra van, hogy legyen hol belerúgni. Az ember csuklója arra van, hogy legyen hol megbilincselni. Az ember könyöke arra van, hogy legyen mit hátracsavarni. Az ember válla arra van, hogy legyen mit leereszkedően megveregetni. Az ember dereka arra van, hogy legyen mit meghajtani. Az ember térde arra van, hogy legyen mire letérdelnie. Az ember bokája arra van, hogy legyen mit összecsapatni vele. Az ember nyaka arra van, hogy legyen mit elvágni rajta. Az ember arra van, hogy boldog legyen.

Boros György munkája