Jászai – A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínháza.
Nyirán Ferenc kritikája

Rendező: Galambos Péter, Ősbemutató: 2012. május 19.

Súgó: Lezó Ádám, Ügyelő: Karl József, Asszisztens: Laczó Zsuzsa, Dramaturg: Rideg Zsófia, Zeneszerző: Vedres Csaba, Jelmeztervező: Kárpáti Enikő, Díszlettervező: Galambos Péter

A címként kölcsönzött mondat a debreceni Csokonai Színház előadásán hangzik el: a Horváth Árpád Stúdiószínházban bemutatott – Borbély Szilárd: A nagy Jászai című művéből készült – darab egyik csúcspontján mondja a nyikhaj, kétszínű és gátlástalan slapaj az akkor már ünnepelt színművésznőnek. Egyik csúcspontján, írjuk, merthogy több is van a színműben, hogy azt ne mondjam, szinte az egész darab folyamatos izzásban ég, s csak a kellő ütemben csöndesedik meg olykor, mintegy erőgyűjtésként az újabb emelkedőhöz.

Keretbe foglalt előadást láthatunk, a darab nyitójelenete és a befejező kép azonos: orvosok küzdenek egy műtét során Jászai életéért, ám a jelenetek között eltelt, két órába sűrített eseménysor más-más megvilágításba helyezi az analóg színpadi látványt. Váltakozó idősíkokban tárul fel a nemzet nagy tragikájának sorsa, de ez egyáltalán nem okoz a nézőben semmiféle zavart. Kerek, egész, jól nyomon követhető történetté áll össze az ötvenéves színésznő visszaemlékezései és az akkori jelen eseményei nyomán egy izgalmas előadás. Fokozatosan tárul fel a gyerekkor mély nyomot hagyó nyomorúsága, a színház körül csellengő kamaszlány kiszolgáltatottsága, a tanulni, felemelkedni vágyó Krippel Mária, a nemzet, a Nemzeti Színház erős akaratú, önmagát sem kímélő Jászai Marijának megannyi megpróbáltatása.

Jászai Mari visszaemlékezéseiből, naplójából és leveleiből (Tükör-játék, Bp., Kairosz, 2002) szinte mindent megtudhatunk az önmagával is szigorú művészről. A szövegekben meglepően jó íráskészségről tesz bizonyságot; hogy végtelenül őszinte és tárgyilagos, az szintén nem meglepő. S mert a napló meglehetősen szubjektív műfaj (is), persze, hogy olykor elfogult, de épp ez a kettőssége a nagy titok, ami őt izgalmassá teszi.

A bigottan vallásos, puritán ácsmester apa, Krippel József nemigen ismertette meg gyermekeivel az atyai szeretetet. A kis Mari ötödmagával nőtt fel (négy fiútestvére volt), és az atya soha nem érintette gyermekeit kézzel, csak ha verte. Azt is inkább áztatott kötéllel. Dühből, haragból sohasem emelt kezet a gyermek Marira; előző nap beáztatta vele a kötelet, majd amikor eljött az idő, bezárta egy szobába, ahol az asztalba kapaszkodva kellett elszenvednie a fájdalmakat. Édesanyja, a nemesi származású szépséges Keszey Julianna halála után (ötéves volt ekkor az egyetlen leánygyermek) mostohát vett a házhoz az apa, és attól kezdve, ha lehet, még sanyarúbb sorsa lett a kislánynak. Szeretetlenségben, ínségben vergődött, a megszaporodott család legkisebb tagjának bölcsőjét kellett naphosszat ringatnia, s a gyereksírás később is sokáig kísértette. Legboldogabb pillanatai közé csupán az tartozott, amikor egyik bátyja egy szem cukorkát adott neki. Ez a boldog érzés felnőtt korában is a szeretet fogalmát testesítette meg számára.

Hosszú, keserves utat járt be az elemi iskolában versmondásáért kapott dicsérő szavaktól („Das Kind hat Talent”) a később elhangzott „szánalmas, vén kurván” át a Nemzeti Színház nagyasszonyáig. Már tizenegy évesen munkára kényszerül, később cselédnek áll egy cirkuszos családhoz, majd tizenhat évesen a porosz-osztrák háború legnagyobb csatájában találja magát a königgrätzi ütközetben, ahol markotányosnőként szolgál a röpködő gránátok, jajveszékelő sebesültek között. Itt veszi „pártfogásába” egy őrmester, aki mindjárt el is veszi a szüzességét, ugyanakkor védelmet is kínál neki más erőszakoskodókkal szemben. Hamarosan Győrbe kerül, Hubay Gusztáv társulatába, és mindent elkövet élete álma megvalósításáért, hogy színésznő lehessen. Szorult és kiszolgáltatott helyzetében gyakran kihasználják, megpróbálják aztán félredobni, de Krippel Marit nem olyan fából faragták, a kemény gyerekkor most meghozza gyümölcsét. Nem az a fajta, aki egykönnyen feladja. Ez a céltudatosság, ez a mérhetetlen akarat viszi előre egész életében. És persze a hiúság, a mérhetetlen önszeretet, a szeretet, amit soha senkitől nem kapott meg önzetlenül. Tizenkilenc évesen férjhez megy Kassai Vidorhoz (akit Varga József alakít kiválóan), az éhezés elől menekülve, no meg elkápráztatja Kassai műveltsége, hatalmas könyvtára. Óriási tudásszomj jellemzi a Krippel lányt már a kezdetektől, s hogy nem tanulhatott, tudatos önművelésbe kezd.

Ráckevei Anna és Oláh Zsuzsa

Mindez váltott képekkel, váltott idősíkokkal elevenedik meg a szűk terű színpadon. A jelent az az esztendő képviseli, amikor a már Jászai Marivá lett ötven éves tragika otthagyja a Nemzetit és egy évre a Vígszínházhoz szerződik. A Phaedra előadására készül a színház. Erős jeleneteket láthatunk Jászai és az öltöztetőnő Annus (Oláh Zsuzsa) között, melybe bekapcsolódik Ditrói, a direktor. Már itt, a darab első jeleneteiben megmutatkozik a mindenkitől maximumot elváró, kérlelhetetlenül igényes művésznő jelleme, az olykor durva hangú, őt szerető emberekkel keményen bánó, majd percekkel később kétségbeeső, esendő ember kettőssége. Van ebben játék is jócskán, hiszen tudjuk, hogy Jászai Mari egész élete egyetlen szerep volt, mert nemcsak színpadon, de az életében is megformálta minden percét. A főhőst alakító Ráckevei Anna kíméletlenül hozza az önmagával szemben sosem elnéző, mégis szerepeivel, alakjainak megformálásával állandó harcban, kétségben álló, küzdő tragika személyét, aki ugyanakkor tisztában van önnön értékének. Ezt az értéket, ezt a „nevet” nem férfitól kapta, ahogy elhangzik a darabban, hanem ő teremtette meg magának. Nem Jászainé őnagysága – ahogy a Pesti Naplótól kiküldött tudósító (Olt Tamás) ál-ügyetlenségében eljátssza a névtévesztést.

„Anyámtól örököltem a kifogyhatatlan haragot. Az apámtól a komédiás hajlamot és azt a végtelen hiúságot, amelyet a legszigorúbb gyomlálással sem sikerült kipusztítani magamból.” – írja naplójában Jászai. És Ráckevei Anna ezt az összetett jellemet formálja meg Jászaihoz méltó módon. E sorok írója az első sorból, közvetlen közelről figyelhette a mesterségbeli tudás, az átélés magas izzását, a katartikus pillanatokban megcsillanó őszinte könnyeket, hogy a következő pillanatban éles váltással újabb helyzetben találja magát. Jászai alakjában sikerül megformálnia a magyarságát minden körülmények között megőrizni akaró művészt is. Nem véletlenül példaképei a darabban többször is szerephez jutó Petőfi és Széchenyi – a művészi tökéletességet pedig Shakespeare jelenti számára, ez az ő „szentháromsága”. Ezért nem vállalja el a nagy hírnévvel és gazdagsággal kecsegtető németországi ajánlatot sem. Pedig az egykor állandó nélkülözésben élő Krippel Mari tudta csak igazán, mit jelent a pénz. Számára az egyik legtöbbet: a függetlenséget. Nem mindig volt népszerű a kollégák körében, de ő nem tűrte a félvállról vett művészkedést, a „ tudjuk le a darabot” hozzáállást. A takarásban sustorgó, kávészünetre, cigarettázásra vágyó kollégákat keményen rendreutasítja, amiért azok utóbb ki is kelnek, szemére hányják, hogy nem is szereti őt a társulatból senki, „Te, Maribácsi!”. Egy saját magával kegyetlenül igényes művész elvárása ez a társaktól, úgy érzi, amit önmagától megkövetel, azt joggal várja el másoktól is.

Végig koturnusban játszik a darabban a főhős, jelezve ezzel megformált szerepeit (Antigoné, Phaedra, Élektra), valamint a görög sorstragédiákból ismert álarc alkalmazása szcenikailag is ötletes megoldás, utal egyrészt az archaikus színjátszásra, illetve lehetővé teszi, hogy egy művész több szerepben jelenjen meg a színen. Maga a díszlet (melynek tervezője Galambos Péter, aki a darab rendezője is egyben) és a világítás együttes megoldása nyolc helyszínt kelt életre kiválóan a lehetőségek által adott szűk térben.

Ráckevei Anna és Olt Tamás

Nem lenne szerencsés kiemelni a jelenetek közül egyet sem, mert igaztalan volna a végig egyenletes színvonalú előadással szemben, mégis maradandó a Fesztyt alakító Csikos Sándor és Jászai drámai kettőse, a Kassait játszó Varga József esendőségében is kacagtató, komikus jelenete. S nem mellékesen a Pesti Napló tudósítóját alakító Olt Tamás alakítása érdemel szót, aki Anna (Oláh Zsuzsa) évődő közreműködésével hiteti el velünk, hogy gyámoltalan slapaj, naiv, kezdő újságíró, aki zavarában Jászainé őnagyságának titulálja a nemzet tragikáját, ráül az öltöztetőnő varrókosarára, elejti felöltőjét és még sorolhatnánk. Addig hízeleg, mígnem Jászai meghívja lakására, fejezzék be ott az interjút – kis adalék Jászai állítólagos férfifaló mivoltához, aki Kassai után soha nem ment férjhez, s ha voltak is kapcsolatai, azokat mindig mélyen megszenvedte. A pezsgőzés közben már-már eljutunk a csábítás kibontakozásáig – megfejthetetlen, ki csábít el kit, egyenrangú bűnös mindkettő –, majd a fiatalember, miután a gyanútlan művésznőből kiszedi a kellően intim politikai és művészeti kulisszatitkokat, távozik. Ez a darab egyik csúcspontja, ahogy a kacér Jászai egyik pillanatról a másikra összeomlik, hogy hát ezért? Csak ezért?! Takarodjon! És ekkor hangzik el a címben foghegyről odavetett mondat, hogy mit képzeltél? Szánalmas, vén kurva…

Bár néhol torokszorongató módon katartikus a darab, máskor megejtően humoros, fenntartásaink vannak egyes erőltetett elemekkel szemben. A mai fülnek szóló politikai áthallások még elmennek (Széll Kálmán), de az olyan, humorosnak gondolt „beszólások”, amelyek háromszor is elhangzanak a darabban, és erősen Besenyő Pista bácsira hajaznak („Igazam van. Nem? De!”), nem valószínű, hogy az eredeti szövegben is szerepelnek. Jóllehet, jelentek meg részletek a Magyar Játékszín online oldalán Borbély Szilárd A nagy Jászai című alkotásából, részletesebben nem ismerhetjük a művet, mivel még megjelenés előtt áll. Mindenesetre ezzel erősen a bulvár irányába tolódtak az adott jelenetek. Nem volt szerencsés, némi groteszk törést hozott a klinikai halál állapotában lévő Jászai találkozása a másvilágon a legnagyobb magyarral. Széchenyi túlvilági szerepeltetése (Tóth László jó alakítása, aki egyúttal Ditróit is játssza) és a földi halandót felvilágosító monológja lehúzza az addig magas színvonalú előadást.

Nem indult szerencsésen a darab bemutatóját követő előadások sora, a május 19-i premiert követően a júniusi előadások betegség miatt maradtak el, később a repülőbalesetet szenvedett Bakota Árpád szerepét kellett Tóth Lászlónak átvennie. De hogy nagy sikerrel megy a darab hónapok óta, mi sem bizonyítja jobban, hogy az előadásokra hetekkel előre nem lehet jegyet kapni.

Megérdemelten.

képek forrása