Vajon igaz, hogy Antalyaban a szent Mámor lakik? Ha igazat szól a Könyv, Noé atyánk itt kötött ki a ricsajos bárkájával és fütyürészve szőlőtermesztésbe fogott. Édes itt a bor, és fülledt a Mámor. Szekerünk megáll a főtéren, ahol Atatürk király lovasszobra Ó-békévé feszül. Feltartott karja Nyugat felé mutat, mellette lenge fátyolú lyányok, és duzzadó erejű legények. Olyanok, akik unalmokban kígyókat fojtogatnak. Na, de egekig a fák sose nőnek. A muszlim James Bond fejére varjú száll és nagy szükségében elkárogja magát.

    Ó, százötven év cifra nyomorúság, amikor ez a nomád nép dúlta a magyart! Hát éppen ezért nehéz most itt egyszerűen magyarnak lenni. Pedig beh jó lenne! Csak felnézni a nagy sárga kacér napra meg a piros félholdra, és hagyni, hogy a tenger felőli lágy szél beleborzoljon buja üstökömbe. Szememben édesbús könny, és sírok a Taurus alatt. Dózsa Györgyre gondolok, Werbőczire, Rákóczira. De szívesen megcsókolnám őket! Huncut-kurucos csókkal. Rákóczi vén harangja kondul Rodostóban, idáig hallatszik szép-zavaros hangja. Magyar angyalok sírják a Minaret csúcsán ülve, hogy borospohárral múlatni gyönyörűen jó. Hozzák is fényes poharakban a Prestige Öküzgözüt, a Cotes d’Avanos Sauvignon Blancot és a Pembe Köpüköt. Kész a lakoma is, idd ki fenékig a véres bort.

Igyunk gyáván Dózsára, Hunyadira meg a sárvári fekete bégre.

    Gyáva vagy hérosz, ez itt a kérdés, fon körbe egy piros kételypók. Ahogy körbenézek nagy, barna biharsági szememmel, látom a szegény elhasznált magyarokat, jönnek ide pocsolyás Reménnyel bőrkabátokat venni. Mert a Tivornya után a cifraszűröshöz megyünk, hogy betakarjuk bánatunkkal az egész török földet.

    Minden fajtát szeretek és áldok, de ütni-vágni tudnék, ha felébresztik bennem a magyart. Az égre nézek, ez a csorba ég a szívverését verte vissza egykoron egy hatalmas, szabad cifra vérű népnek. Most meg itt van előttem egy hun-gyülevészhad, aki egy török bundáért eladná a szent fehér lelkét. Ó, Attila, Ó, Széchenyi! Ó, mai Rákócziak, van-e nektek bőkebelű deákotok, amilyen az ekhószívű Mikes volt? És kakukkol-e a ti nemes udvaraitokban az aranytorkú zágoni kakukk? De nincs idő a messiás-elmélkedésre, visz sors-utunk az aranygyárba. Sápadt leszek a sok drága kő láttán, mi végre mindez a csillogás, Belzebub barátom? Konganak a termek a bizarr kriptában, egy debreceni legény öröknász gyűrűt vesz a mátkájának. Nem egy kultúrlegény a legény, úgy gajdol kézzel-lábbal, ahogy tud. Még hogy az életét sose merte élni a magyar! Ez a legény a bihari föld mélyéről jön, és piros bók kíséretében húzza fel mátkája ujjára a topáz gyűrűt. Debrecenben mától a maradandóság lakik majd ennek a gyűrűnek a mélykő örökkévalóságában.

    És már benn is vagyunk egy török templomban. Elrejtem egy violakék fátyollal örömhús vállam az Istenségtől. Bennem pogány, víg násza van a gyermeki hitnek, elmosolyodom a bemosakodás czeremóniáján. Hát milyen isten az, aki nem szereti a szutykoskoszos robotoló embert? Kicsi-fajtám értetlenül és gondáztatta homlokkal áll Allah előtt, de fél mosolyogni. Pedig semmi mást nem szeretne, csak nevetni, nevetni, nevetni, aztán meg sírni, sírni, sírni. Hát mért nem teszed azt, amit a tivornya-szíved diktál, magyar? Mért titkolod nomád vágyaidat? Mért kötözöd rabbilinccsel zabolátlan vágyad?

    Egy dagadó vitorlájú hajóval megyünk a titoksziklás part mentén. Föld fehér vére zubogó vízesés, de felfrissíteném riadt-fáradt magyarságom alattad! Kísértethajónk egy barlang felé visz, Poseidon atyám, segíts! És segít, megelevenedik a hajó tatján álló gigantkő mellszobor, villájával a gyászkikötő felé mutat. Micsoda gaz kor, gondolám, még egy nagyhírű Istennek is ily rútul kell munkálkodnia a bétevő falatért.

első jegyzet
második jegyzet
Még többet Halász Margitról: a facebookon és a www.halaszmargit.hu-n
Halász Margit korábban megjelent úti levelei klasszikusok stílusában:

http://malvina.prae.hu/?pid=4991
http://marketta.prae.hu/?pid=4216

http://www.barkaonline.hu/tarca/2614-halasz-margit-tarcaja