Zárt égitestek

Asztalos Dórának

hosszú nadrágot viselt
s fehér égboltot
egy kerek lyukat
szorított a kezében
pulóvere szűk volt
gyermekévekkel bélelve
hogy ne fázzon
égitestből jövőt
amit fúvókából szűrt
naprendszereket pukkasztott ki
orra előtt, felszámolva
a kiüresedett bizonytalanságot
mert csak így léphet tovább
mindenki, egymás játékait összekapcsolva

*

Letakart falak

csak háromezer forint volt nála

biztos sörre szórta el, megint

meghívott valakit kukásnak

hogy engem dobáljon

mintha mi nem így indultunk volna

egy gyorsétterembe vitt el

mert a gyorsaság együtt jár a szegénységgel

a sült krumplikkal bökdösött

azt hitte, ezzel lassulhatunk

néhány nappal kitolható

míg a múlt idők legyenek járókereteink

aztán egy miniszoknyás szőke

riszálta, azt, ami őt helyettesíti

kinevettük, hogy lehet ilyen

hogy mínusz négy fokban

csak a hülye jár így

pedig már nem a nevetésemre figyelt

és minden fodrozódó riszálással

gyorsultak a krumplik

rejtőztünk

ő a naiv felszínem

én az anyám akarata mögé

mert közel a harminchoz

babát kell adnom

*

Egy doboznyi szívverés

Asztalos Dórának

nem téged látlak meg

csak a szekrény tetején

eldugott dobozt

amit mindig kinyitok

ha végeláthatatlan

hiány ül a szem mögé

megtartottam mindent

helyszíneket, képeslapokat

óvszerek csomagolását

kiborított

indulatokat

eldobott fecniket

rajta hibákat

a többi nálad van

nem téged, mégis jobban

gerincvelőn át

hallak


Soltész István: Önarckép