Zárt égitestek
Asztalos Dórának
hosszú nadrágot viselt
s fehér égboltot
egy kerek lyukat
szorított a kezében
pulóvere szűk volt
gyermekévekkel bélelve
hogy ne fázzon
égitestből jövőt
amit fúvókából szűrt
naprendszereket pukkasztott ki
orra előtt, felszámolva
a kiüresedett bizonytalanságot
mert csak így léphet tovább
mindenki, egymás játékait összekapcsolva
*
Letakart falak
csak háromezer forint volt nála
biztos sörre szórta el, megint
meghívott valakit kukásnak
hogy engem dobáljon
mintha mi nem így indultunk volna
egy gyorsétterembe vitt el
mert a gyorsaság együtt jár a szegénységgel
a sült krumplikkal bökdösött
azt hitte, ezzel lassulhatunk
néhány nappal kitolható
míg a múlt idők legyenek járókereteink
aztán egy miniszoknyás szőke
riszálta, azt, ami őt helyettesíti
kinevettük, hogy lehet ilyen
hogy mínusz négy fokban
csak a hülye jár így
pedig már nem a nevetésemre figyelt
és minden fodrozódó riszálással
gyorsultak a krumplik
rejtőztünk
ő a naiv felszínem
én az anyám akarata mögé
mert közel a harminchoz
babát kell adnom
*
Egy doboznyi szívverés
Asztalos Dórának
nem téged látlak meg
csak a szekrény tetején
eldugott dobozt
amit mindig kinyitok
ha végeláthatatlan
hiány ül a szem mögé
megtartottam mindent
helyszíneket, képeslapokat
óvszerek csomagolását
kiborított
indulatokat
eldobott fecniket
rajta hibákat
a többi nálad van
nem téged, mégis jobban
gerincvelőn át
hallak
- Soltész István: Önarckép
