narancsreszelék

narancsillatú a kezem
órákig reszeltem
őket
sírva
szánalmas
ahogy a sokszemű ajtók között
elbotlom
összetörök
porladok
szeretek
a guruló narancsokat keresem
és amint elkapom
narancsillatú a kezem
órákig reszeltem őket
őket
sírva
szánalmas
ahogy a sokszínű ajók között
elbotlom
összetörök
porladok
szeretek
a guruló narancsokat keresem
és amint elkapom
narancsillatú a kezem

Vigyáz

Az a nő,
akit bántanak.

Celofánba burkolózik,
a fagyasztóba lépdel.

És.
Vigyáz.

Semmit csinálok

Az unalom.
Precízen lemetszi rólam az anyagot.
Apróra nyiszál, átbújhatnék egy tű fokán.
Füzetemben.
A kék szövegkiemelő vonalain ugrándozom,
vonalról-vonalra reppenek.

Persze egyszer majd észrevesz
a hibás-hatalmas fehér? köpeny,
és leereszkedik.
Nyugodtan morajlik majd,
kilyuggatja körvonalam,
porrá őrli csonjtaim.

Ha olyan gyors leszek…

Ha olyan gyors leszek,
mint a hideg,
olyan csillogó,
mint egy fagyott giliszta
és pára nélkül fürdök,
mert vigyázok a frizurámra,
vagy hússzor törlök ki egy üzenetet
küldés előtt, borzalom
és zokniban kávézom
a havas teraszomon,
kabát nélkül, mert
azon pici jelvény villog.
Akkor is lesz a tegnapi csók,
és az árkádok nem omlanak le,
az aluljáró lépcsője élni fog
és én mindenkinek hazudok
borzalom.
Nem akartam bántani az első havat.

Soltész István: Ugyanaz a folyó 3.