8.

kiváltottam a zaciból
a láncom anyámtól
kaptam tizennyolcadik
születésnapomra a skorpiós
áttört medál már rég
nincs meg most egy kis
arany feszület lóg rajta
nem kedveltem soha a
hivalkodó ékszereket
ezt is csak az látja akinek
levetkőzöm vékonyka
lánc apró kereszttel négy egész
kettő tized gramm javított ahogy
a becsüs szokta mondani
húszezer na ezzel is
elvagyok fizetésig jut egy kis
vodkára meg sörre is
ha nem lenne javított biztosan
többet is kaphatnék érte egy
veszekedés során
szakítottad le a nyakamból
ritkán válok meg tőle csak
ha már nincs pofám kölcsönkérni
senkitől és a fiam pénzét is
elittam nem vagyok babonás
de ha nincs rajtam sorra
jönnek a szerencsétlen dolgok
nőkkel munkával közlekedéssel
negyvenkét éve hordom az
első adandó alkalommal ki
szoktam váltani utána mindjárt
könnyebben mennek a csekkek
is a postán de most hiányzik hogy
hosszú ideje nem adtam be
kellett nekem
absztinenssé lennem

 

9.

hajnali háromkor posztoltam
egy borges novellát te
lájkoltál rögtön és rávágtad
akkor is el lehet égetni a rózsát
ezen évődtünk egy darabig majd
feltetted a fallen angelt a uriah
heeptől elcsodálkoztam mert nem
a te korosztályod nem is éltél akkor –
miért nem alszol
hiszen délutántól éjfélig cseteltünk
már rég elköszöntünk mégis
te ébresztettél hatkor
sms-sel nehogy elkéssek
aggódtál az álmom talán
nem ereszt el te ráértél csak
később kezdted a napot a színházban –
még megjegyezted éjjel mily
merész lettem itt a fészen
de odabent bátor csak úgy
vagyok mint eb mely kerítés mögül
vakog – felfeslett később az ikrek
könnyű kettőssége s belőlem kitört
a skorpió mindent vagy semmit idétlensége
nézd én nem vagyok hrabal és te
sem vagy aprilka de napjaim folyása
miattad átírva ritkán látlak
ma már s ha összefutunk az
utcán néha köszönsz máskor elfordulsz
lustán meglehet zavarban vagy te is
már mindegy most nyugodtan lassan
visszaveszem mindazt mit magamból adtam
nem nézek utánad olyan riadtan
menj már végre férjhez te
apátlan gyermek vigyázz mert
kiírlak magamból vagy
az isten ver meg

 

 10.

nem lesz semmi baj
meglátod megnyugszol
mint a többi velem meg
ne gondolj hiszen te mondtad
majd én lerendezem magamban
azt hittem könnyen beszélsz
mert nem tudtam
rágod magad ilyenkor te is
a múltkor hogy találkoztunk
az utcán összeomlott minden amit
gonddal építgettem hogy vajon
mit szerettem benned annyira
győzködtem magam pedig hogy
egy krumliorrú kapafogú
lófejű csaj vagy de nem most így
együtt nagyon megvoltál s feljött
milyen odaadó és anyáskodó tudsz
lenni persze nem velem
és okos is vagy ez olykor
roppant bosszantó mert már
fölötted többé nincs hatalmam –
ahogy összefutottunk köszöntél
halkan s éreztem ahogy az
aszfalt megolvad alattam
ki volt ez kérdezték a haverok
egy akárki suttogtam
akit még csak
meg sem basztam

 

 11.

szerettem a dekorációban dolgozni az
öreg persze nem vett fel rögtön előbb
mintegy referenciaként egy napra
munkába állított lássa tudok-e bánni az
ecsetekkel hogyan vágom méretre zsilettel
az árcédulákhoz használatosakat majd egy
megállító táblát kellett összeeszkábálnom
léckeret lábak és kartácsszegekkel
rádolgozni a dipát s végül lekasírozni
a fiúk írták rá a húsvéti reklámszöveget
nem szólt semmit gyuritól tudtam meg hogy
tetszett bandi bácsinak a hozzáállásom és a
kézügyességem na persze bíró lajos és
félegyházi lászló voltak a mestereim még
általánosban kezdhetek a hónap elején
hatan voltunk az aprócska ablaktalan
dekorműhelyben de többnyire a környező
városokat jártuk akkor még voltak kirakatok
és ecsettel írt árcédulák a harmincegy forintos
napidíjból étteremben ebédeltünk és még így
is megmaradt a fele gyurival szerettem járni
a vidéket gyál gyömrő nagykőrös utóbbiban
bandi bácsi fia volt a főnök gyorsan lemosatta
a lányokkal a kirakatokat állványokat üveglapokat
közben egy másikkal reggelit készíttetett hozta
a konyakot sört szóval délre már kész voltunk
amikor láttam hogy hajregeneráló helyett
hajgenerátort ír gyuri az árcédulára összepakoltunk
majd szólj a faterodnak hogy holnap is
szükséged lesz ránk egy hétig jártunk enni
inni azért végül szépen kipofoztuk a boltot
reggelente lacikával nyitottunk felhúztuk
a rozsdás redőnyt kisöpörtük a műhelyt előkészítettük
az aznapi munkához szükséges anyagokat eszközöket
közben éva kávét főzött később futottak be a többiek
ilyenkor előbb átmentünk a közeli presszóba szóval szép
kis társaság voltunk de a munka haladt kiállításokat
rendeztünk a kisváros ünnepségein mi
díszítettük a tribünt utáltam a hólozást
a selyem folyton kicsúszott a kezemből de
a tűpárnát szerettem olyan volt a csuklómon
mint egy kis sündisznó sosem sikerültek egyformára
a hólok ilyenkor sanyi segített dél körül tovább
lazult a munkafegyelem előjött a kanhumorizálás
tudod ferikém kezdte az öreg én még össze tudom
törni vele a kockacukrot nanana vigyorgott gyuri de
bizony sőt a százas szeget is beverem vele a falba ha
kell folytatta a főnök és szemüvege fölött jelentőségteljes
pillantásokat lövellt éva felé aki ilyenkor szó nélkül
átvonult a presszóba ahol kis boci csoki is járt a
szimplához bandi bácsi most lenne száz éves
lacika annyi mint én gyurit is elvitte a mája
de most a hétvégén újra a kisvárosban jártam
anyák napján nemzetközi dobosgála volt aznap este
eszembe jutottak a régi dobolásaink sanyival a
műhelyben ecsetekkel püföltük a kartondobozokat
vagy harminc éve nem láttuk egymást most
felhívtam ezt az azóta nagy embert aki többek között
armand zildjian személyes jóbarátja volt
lehetek pofátlan sanyikám
hány tiszteletjegy kell ferikém na
ez a barátság

 

12.

talán hegelnél olvastam hogy az
idő fogalma nem más mint annak
felismerése hogy az előttünk lévő
egyre zsugorodik miközben mögöttünk
ezzel arányosan növekszik annak
mennyisége kínos belegondolni hogy
már a felénél is túl lehetek jóval sőt
amikor annyi voltam mint most a
fiam a veled egykorú harmincasok
az én szememben öregnek tűntek
bizony maholnap krisztusi korba
lépsz s hiába veszed körbe magad
macskákkal az emberi szeretetet
eltolod mert bizalmatlan és
bezárkózó vagy ugyanakkor nyitott
és jóhiszemű ez így ellentmondásnak
tűnhet de mi nem az egy ikrek
jegyében születettnél ez a kettőség
a titkotok ezzel viszitek sírba
az embert de én már nem veszek
részt ebben a játszmában nem
horzsolódom tovább játszd egyedül
te magadnak való
vigyázz mert múlik az idő
edó és ezzel véget is vetek
e nevetséges szerelmi lírának
nemhogy megdugni de még csak
látni sem kívánlak

 

13.

rögtön láttam rajta hogy benne
megbízhatok mégis elvoltunk évekig
néhány szóval mígnem ajtót nyitottam
neki – kiderítelek úgyis – zavarban volt olykor
pirulós és alacsonyabb nálam
neki is kék a szeme de a tekintetemet
kerülte a számat nézte folyton biztos
az járt már akkor is a fejében hogyan
tudhatok szopni ezekkel a durcás
ajkakkal kiadtam magam teljesen és
tudok mindent a farkáról anélkül
hogy láttam volna a végén már jobban
kisajátított mint az én tölgyfám közben
feltépte régi sebeim ezért nem
veszem fel a telefonjait törlöm az
üzeneteket ha kérdez nem válaszolok de
csakazértis bejött hozzám születésnapomon
motyogott valamit vénséges bajusza
alatt majd letette a kárpáti harangvirágot
azzal vállára kanyarította hátizsákját és
sarkon fordult láttam a tartásán megöli a
kíváncsiság vajon mit teszek a virágjával de
meg nem fordult volna semmiért megvártam
míg eltűnik a súlyos bársonyfüggönyök
mögött már sohasem tudja meg hogy
kukában landolt-e a csokra pedig
itt kékell az asztalomon

*

Az Apróságok kicsiny tárháza-sorozat korábban közölt darabjai itt és  itt olvashatóak.

Soltész István: Tófenék