A húgomnak is adtam egy kisebb kést, még lefekvés előtt, a biztonság kedvéért.

Amikor elmentem arra a gyűlésre, nem gondoltam, hogy tényleg lőni fognak. Anya mondta, hogy menjek, mert sose lehet tudni, mi van, ha ő épp nincsen otthon, amikor jönnek. Dehogy jönnek, gondoltam én, meg hát mi nem is a soron lakunk, különben is a cigók csak kitalálták az egészet. Félig én is az vagyok amúgy, szóval én mondhatom.

De anya csak erősködött: gyere, Rita, mert sose lehet azt tudni. Fel kell készülni a legrosszabbra. Össze kell tartanunk. A gyilkosokat még mindig nem kapták el. Tegnapelőtt a szomszéd faluban láttak egy fekete kocsit. Túl sokan várták az utcán, csak azért nem mert megállni. Egy percre sem téveszthetünk szem elől senkit.

Na, a megbeszélésen is kb. ugyanezt mondta. De még volt ott más is, hogy önkéntes polgárőrséget alapítanak vagy mi, kinevezték a vezetőt meg azt is, hogy ki mikor őrködik.

Egy kicsit azért mégis féltem aznap éjjel. Meg szerintem senki nem aludt. Éreztem, hogy nyitott szemmel, felöltözve fekszik az ágyban mindenki és a plafont bámulja vagy a csillagos eget és imádkozik. A kapa, gereblye, balta, kasza minden ágy mellett ott volt, az tuti. Én egy húsklopfolót választottam és megfogadtam, hogy nem fogom használni, ha nem muszáj. A húgomnak is adtam egy kisebb kést, még lefekvés előtt, a biztonság kedvéért. Elrendezkedünk, mesét is olvastam neki, aztán lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy mi lesz.

Mondom, mi nem a soron lakunk, de a hátsószomszéd már igen. Ahogy néztem a plafont és abban iszonyatos sötétben, hallgattam a húgom egyenetlen szuszogását, kicsit én is berezeltem: mi van, ha tényleg igaz, mi van, ha tényleg jönnek? Gyuriéknál is telefirkálta valaki a kinti budit olyan fura kereszttel meg felirattal, hogy meg fogtok dögleni. Biztos a kölykök voltak. Gyurinak irdatlan rossz gyerekei vannak. De ki viccelne ilyesmivel? Nyugodj meg, Mazsi, nem lesz semmi baj. Mondtam a húgomnak. Vagy mondta a húgom nekem.

Nem tudom, mennyit alhattam, mikor felébredtem a dörrenésre, biztos a vihar tört ki, már mondogatják néhány napja. Mondtam, vagyis mondta valaki a húgomnak az én számon keresztül, mert a szívem majd kiugrott a helyéről, és bár egyik kezemmel az ő kezét fogam, a másik már a klopfoló nyelét szorongatta.

Nem emlékszem, hány lövés volt még. Azt hiszem, négy. De azokat már az utcán hallottuk. Az első után anya jött ki, vette a kabátját és hihetetlenül nyugodt hangon mondta: gyertek.

Az utcán már sokkal nagyobb volt a fejetlenség. Mindenki futkosott, a kutyák ugattak az asszonyok rikácsoltak a kislányok sírtak. A húgom is rákezdett. Felvettem az ölembe, a nyakamba temethette a fejét.

Mi történt? Kérdeztük a szomszéd Julcsit.

Gyurkáéknál, onnan jött a lövés, tisztán hallottam. Mutogatott összevissza Julcsi. Gyurka az ő hátsó szomszédjuk volt. A gyerekeit én tanítottam írni meg olvasni.

Te jó ég. Futottunk lefelé az utcán, bekanyarodtunk a másikon, közben mindenki arra felé tartott, mint valami koncertre, vagy én nem tudom.

És akkor ott volt a fekete kocsi az út közepén, a feldühödött cigók pedig minden kapuból megindultak. Kapával, kaszával, baltával, ki mit ért.

Azt mégis éreztem, hogy a hátsó ülésről nekünk szegezik a fegyvert. Az ablak el volt sötétítve, nem láttam, de mégis így éreztem. Nem kellett volna hozni a húgomat, minek hoztuk, inkább maradt volna otthon, de ott még jobban félne egyedül, veszekedtünk anyával 

Nem tudom, miért nem lőttek ránk. Fontosabb volt, hogy ne ismerjük fel őket? Vagy csak nem akartak negyven embert lepuffantani? Néha azt képzelem, hogy megláttak engem a hatéves gyerekkel meg a klopfolóval a kezemben. Hogy talán ezért kellett odamennünk vele. Hogy találjak valami értelmet annak, miért pisil be azóta minden éjszaka.

Azt mondják, hogy valaki felismerte az egyik fickót és a nevét kiabálta. De hát én ezt nem hiszem, olyan sötét volt. Viszont egy nevet tényleg kiabáltak: Józsi, ne! Ezt sokszor hallottam.

Na, de a pasas, a sofőr, ő volt a góré, valamiért mégis úgy döntött, hogy nem lőnek agyon mindenkit. Alig tudott a kaputól visszamenekülni. Beindította a kocsit és elhúztak, mint a szél, a cigók csak úgy rebbentek széjjel, mint a legyek, aztán, azok is, akik elöl voltak, ordibálva, kapával és kaszával szaladtak utánuk, míg ki nem kergették őket teljesen az utcáról.

Mi pedig egymást ölelgettük, mindenki nevetett, és kinek mije volt otthon, egy kis cefre, egy kis ez az, kihozta, megittuk. Ha lennének még olyan lantosok, biztosan írnának egy költeményt és annak itt lenne vége.

De másnap jöttek a rendőrök helyszínelni. Anyám persze ott volt, nekem már suliba kellett menni. Azt mondja, a rendőrök összeszedték a golyókat a ház elöl, mindegyiket, amit megtaláltak. Hármat. A negyediket Gyurka fia tette zsebre még aznap éjjel. Aztán persze senki nem hitte el neki. Addig is folyton összeszedett minden hülyeséget. A bátyja is hordott töltényt a nyakában régebben.

Másnap megjelent a hírekben, hogy a falun átutazó, lakodalmas zenészeket fogtak közre a cigánysoron és baltával meg gereblyével fenyegették őket vagy harmincan. Mikor az egyik helybéli megismerte a sofőrt, elengedték őket. Az egyik gereblyés ellen pedig kényszerítés vagy mi miatt eljárást indítottak. Ő azt mondta, hogy önkéntes polgárőri szolgálatot láttak el társaival a soron.

Nem sokkal később egy fegyverrel teli fekete kocsit is megtaláltak néhány kilométerrel odébb. Ez már nem volt benne a hírekben. És mivel egy lantos se járt arra, a lövöldözést is szépen lassan elfelejti mindenki. Nem lehet róla beszélni, mint tudod kiről a Harry Potterben.