A Sóstói Múzeumfaluban immár tizedik alkalommal rendezik meg június 23-án, a nyári napforduló idején a Szent Iván-éjt, hogy a szláv hatásra elterjedt tűzrakás hagyományának hódoljanak az esztendő legrövidebb éjszakáján.

Az idei „gyógyító” éjszaka programsorozata 21 órakor kezdődik a Fűben, fában, hitben orvosság című időszaki tárlat megnyitójával. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató egy kiállításban foglalja össze az észak-tiszántúli parasztság nyavalyáinak eredetére, tünetére és kezelésére vonatkozó hagyományozott ismeretanyagot, a rendelkezésre álló eszközöket és eljárásokat. A kiállítást Kührner Éva könyvtárigazgató nyitja meg.

 22 órától lobban lángra a faluközpontban a Szent Iván-éji tűz, amit a falubeli porták tarka megvilágítása, pálinkakóstolás és népi gasztronómiai bemutató egészít ki. Az éjféli tűzugrás előtt Rúzsa Magdi élő koncertjének lehetnek részesei a Múzaumfalu éjszakai látogatói.

Éjfélhez közeledve a Nyírség Táncegyüttes tagjai magyar és kelet-európai néptáncokból és népszokásokból összeállított műsort mutatnak be, amit rögtön a tűzugrás követ: a táncosok irányításával (egyedül vagy párban) veselkedhetnek neki a feladatnak, hogy biztosítsák szerelmüket, egészségüket és persze a bő gyermekáldást is egy kerek esztendőre! – a szökkenések számával azért csak óvatosan!

A belépés díja:

Felnőtt: 2000 Ft/fő
Diák: 1600 Ft/fő
6 éven aluliak számára ingyenes!

Részletes program a Múzeumfalu honlapján