You Are Here: Home » Archívum » Archívum extra » ordenáré fogadó, second hand world

ordenáré fogadó, second hand world

ordenáré fogadó

pongyolában dülöngél az este,
parfümje ablakod alatt, kezében pezsgős
üveg, kibontja száz szerető,
betört ablakok zaja, minden éjjel
más illat keveredik akáccal,
így megismersz minden nőt —

szöktetik az aranybányásznét
hajában fésű a vágy, simítja,
szőke haját, mint mohó szerető
szeméremajkát —

a nyíri vínó a hibás, tirpák, tős
és gyökeres, nyírségi részeges,
aki bírta hát, itt foglalt hont,
szalmatetőt, itt lesi a kancsal
szeretőt

mint szajha fülében
ócska klipsz, látszik csak a
hold, az egész utca, egy kétes hírű kocsma
sok habbal csapol éjfél után a kocsmáros

és úgy ütöd az időt, mint a kondás,
a részeg disznó jelent, teljen, múljon,
történjen…

a párnák alatt ősöktől fennmaradt reskontók
száz éves perek…

a nyírségben

ilyentájt részeg kurjant az utcán. —
mindnek benczi húzza, vonóját kíséri
hajnali szél, beleakad zöld, vörös, sárga
levél, és egy tücsök ciripel a kállói házon
hiába, omnibuszra várva óbudára,

és itt vannak mind
florentint, fáni, imola, lenke, fruzsina,
anna, paula, amélia, judit, majmunka, mária
és minden női név a naptárba

nyíregyháza, miskolc, kassa, podolin
nagyvárad, debrecen minden állomáson
és megállóhelyen
velős piritós fehér kenyéren

földön és égen utazó, postakocsikba
búvó, hűtlenkedés, vagy szerelem?

és a deszkafalba vésett monogram
egy rég felszámolt kuglizóban
hologramja letűnt időknek

bujtos áztatta fehérneműk tűnnek,
és rákezdi nótáját egy emlék a sarokban,
melletted lépked krúdy fekete zakóban,
nézz hátra, látod, a szekéren
még most is itt kering egy
halott, kit egy szeretője sem
vallott sajátjának —

a busi nők, mint a halálnak
nagyasszonyai, mennyasszonyai,
szeretői mormolják a feloldozást

örök búcsújárásra ítélt halotti
kocsiját, mint bölcsőt, kisdedet
ringatják

itt kering egy rossz ló tehát,
ezeregyéjszakát hoz,
szerelmet, reményt és
vele reménytelent —

akácost égetnek,
sóstón kiömlött temperák,
szivárványszínű szemfedelet
sző penelopé és majmunka,
de két múlt sem tesz ki egy jelent…

sötétszobában hívatlak elő, színek
és szeretők valaki mindig jobban szeret,
valaki mindig vár, valaki mindig
sző

 

second hand world
(jelentés a 08-astól a krúdy-omázsra)

a lebbencstésztás utcákból
már egy tányérnyi múltat sem lehet
főzni…

gyomorbajos világ ez, Gyula —
hogy mi maradt:
a sóstón szindbád panzió ’d’ nélkül,
az őszi nap, fagyöngy, majmunkák
húslevesei, kállói úti fák…

és szerelmek pedig nincsenek,
csak mániák és antropológiai kapcsok…

színpadok, szindbádok, szinbadinák
bádogosai egy fedél nélküli életnek

egy oldaltáskányi stafírungot sem
hagyott ránk a múlt, egy árva
tulipánosládát…

látod, én is a nyíri fészekben ülök,
szerda, piacnap, fél alma a sláger
(21. századi láger)
a csarnokban kolbász, csípős paprika,

puha, friss kenyér, kulináris, tudok élni —
tiszta te vagyok, Gyulám…

nem elegáns kiszolgálás, kis büfé,
fém vödörből veszik ki a gőzölgő kaját…
eszem a könyöklőn, belelépek egy csulába —
vajon, te köpködtél-e a lebbencstésztás utcán?

jobbra a hentes árunál eszelősen röhög egy nő

arca, mintha gyurmából gyúrt, elcseszett
maszk lenne Bacchus kocsmaasztalán…

csak maga mondott igazat szindbád,
csak maga mondott igazat…

mormolja
és kezéből kiömlött a földre fél körte,
jobbra, az asztalokon koszorút fonnak,
a virágáruslány maga elé néz

maga jóember, szindbád
maga jó…

a bejáratnál, a vellában, egy szőrös
fülű férfire kacsint a pékné…

a kolbász után, sörözöm a nyíriben,
mivel nő vagyok, mellém férfi dukál,
sörtárs, csak semmi érzelem

minek az a szerelem majmunka?

kockás a terítő, és 180 forint egy
egész üveg borsodi…

mindig, ha rád gondolok, latinovics
jut eszembe, ahogy a fácán után marhát kér…
és azok a női kalapok, a huszárik filmben…
(biztos hülyén állna rajtam…)

nem tudunk mi igazi nők lenni már, szindbád,
ti sem igazi férfiúk, de mindenkinek van egy
szindbádja, de nem minden férfi szindbád…

(minthogy nem minden bogár rovar,
nem minden rovar bogár…)

a kocsma előtt rezedát árul egy aszaltszilvafejű
egy malterképűvel folytat eszmecserét

csak tudnám, miért pucolják a nők olyan dühösen
a sárgarépát…
hát ne éljen eduárd?
krákog a csocsógép mellett egy roma nő, akinek
az előbb 25 ezret perkált ki a játékautomata
és négy nyíri bárd a pultnál áll, és már remegő
kézzel fogja meg a poharát…

mit kell csinálni a szívvel, hogy megfiatalodjék?

— mondanád —

zsebedből egy kendőből hajtincset vennél elő,
melyből egy illat, egy őszi nap bújna…

én nem tudom mi van itt, Gyula,
mennyi eltűnt idő, elszámolni nem
lehet, a jelen mindent felél, kígyót
melenget a keblén a múlt, ez a strici
jelen, azzal a sci-fi jövővel…

és már arra sem vagyok kíváncsi,
hogy minek örülhet az ember, ha magyar…

inkább megkóstolom a fél almát,
a mérgezett felét, mellé ’á’ menü vár
és egy olyan élet, melyből már rég
kimagyaráztam magam —
Gyulám

szervusz…

(kérlek ne haragudj, hogy tegezni mertelek,
de az a pimasz fiatal maszk arcomra száradt…)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top