You Are Here: Home » Tárcák » Gyorsposta » Margócsy József: Miért más város ez a Nyíregyháza, mint a többi?

Margócsy József: Miért más város ez a Nyíregyháza, mint a többi?

Folyóiratunk eme írással tiszteleg a közelmúltban elhunyt Margócsy József (1919-2013) előtt, akinek végső búcsúztatására holnap, 2013. július 30-án kerül sor a nyíregyházi evangélikus templomban.

Azért, mert itt nőttem fel és ismertem sok zegét-zugát, sajátságos ízét-szagát, különös útjait és vizeit, régi telepeit és palotaszerű új építményeit, örömeit és dohogásra indító félszegségeit, biztató eredményeit és olykor maradiságát, mind-mind; mert hogy így van, annak örülhetek, de a nehézségei miatt is dörmöghetek, mert saját magam önkritikája is benne van az elmarasztalásban, és ha büszkén mutogatom sok, ezelőtt érettségizett osztálytársamnak szépségeit és legújabb eredményeit, akkor ebben egy kicsit a magam munkája is benne van.

Azért, mert csak az tudja igazán felmérni, hogy mennyit léptünk előre, aki félévszázada is itt lakott ás emlékszik mindarra, ami elmúlt, aminek ideje volt, hogy elmúljon és tanúja annak, ami új és eredmény, mert eljöttek azok az idők, amikor már mindez létrejöhetett és megvalósulhatott.

Azért, mert ezt a fejlődést másutt nem tudom pontosan felmérni, kellőképpen elbírálni: mert éppen a folyamatot, ahogy mindez létrejött és végbement, azt nem ismerem. Pedig az is nagy dolog, hogyha látom Budapesten, hogy mennyire megváltozott sok minden ahhoz képest, amikor ott voltunk egyetemisták, s ha látom Debrecenben a Vénkert, a Libakert környékét, ahol gyerekkoromban gyakran csatangoltam s ahol ma már nem tudok tájékozódni, hogyan és hol is álltak azok a házak, amelyekben megfordultam, mert másfelé vannak a szép új házak és a kertek-parkok-utak is egészen másképp fekszenek, terülnek el. De ott, máshol: csak a régire emlékszem és az újat látom – ahogy örömmel tapasztalom a pusztából kinőtt Leninvárost, faluból várossá terebélyesedett Kazincbarcikát. De Nyíregyházán mindezt a változást folyamatában láttam, ahogy én nőttem és öregedtem, úgy nőtt és fiatalodott a város ötven esztendő alatt, azóta, hogy gyerekként jobban körülnézhettem már a városban.

A haladás, a fejlődés szívet gyönyörködtető nagyszerűsége csak így élvezetes igazán. Mert a régiekkel még úgy kellett beszélnem, hogy főiskolánk a Jósa-kút helyén van, ahogy az örökváltság-emlékművet a Kossuth-téren a Rottaridesz-trafikkal szemben állították fel, hogy most is be lehet térni egy pohár bor kóstolására a Waldbottnál, hogy az új fürdő a Júlia malom mögött található (ma már csak az utca neve őrzi emlékét) – és így tovább, mert diákkorunkban ezek voltak a tájékozódási pontok, ezek szerint igazodhat el ma is valaki, ha évtizedekig nem fordult meg naggyá ifjodott városunkban.

Tamási Áron írja az egyik Ábel-regényében, hogy az ember azért él a világon, hogy valahol otthon legyen benne. Nos, énnekem ez a világom Nyíregyháza, ahol otthon érzem magam. Elég sokfelé jártam, de másutt mindig csak vendég voltam. Itt, Nyíregyházán azonban itthon vagyok: egyszerre játékos és drukker, építő és haszonélvező, gyermek és szülő, kritikus és kritizált, szóval élő és élénk tagja a közösségnek, amelyet úgy hívnak: Nyíregyháza.

(Forrás: Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Fejezetek a régi Nyíregyháza életéből. Nyíregyháza, Városi Tanács V. B. 1984. 213–214.)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top