Margócsy József monográfia-sorozata (Utcák, terek, emléktáblák) Nyíregyháza helytörténetének, emlékezetének megkerülhetetlen darabjai. 2008-ban szerkesztőségünk arra kérte több munkatársát, hogy írjanak naplót a mai Nyíregyházáról. Csabai László Nyárligeti napló címmel kezdte írni naplóját, amelyet lapunk folyamatosan közölt. Augusztus hónapban eme naplóból adunk közre részleteket.

2009. január 2. péntek, Nyárliget

Ma újévi jókívánságot kaptam az iwiw-en M. E.-től. Néhány érdekes dologról is tudósított. Ami egy hosszú történet vége.

1945-ben Csernyik Misa – apai nagyapám – leszerel a seregtől és felszerel a financériába. A pénzügyminisztérium Vásárosnaményba küldi. Ellenőrzi az állami monopóliumokat –szűzdohány, bor, házilag őrölt fűszerpaprika stb. – ahogy kell. Egy napkori kiruccanásán feleségül veszi Lechler Annamáriát, és letelepednek. Vásárosnamény főutcáján, a Sámuel malom mellett lesz az otthonuk. Szolid társasági életet élnek, Peregiékkel és Rádi Kálmánnal kötnek barátságot. Peregiéknek van egy kis húsüzemük, Rádi Kálmán rádióműszerész. Esténként nagyokat kanasztáznak, jótékonysági árveréseket szerveznek, szidják a kommunistákat és az oroszokat, várják az angolokat. Aztán Rádi Kálmán Pesten kap állást, Peregiék húsüzemét kisajátítja az állam, így ők visszaköltöznek szülőfalujukba, a hajdúsági Földesre.  (Figyelem! Ez a magyar irodalom kultikus helye, itt praktizált egy ideig háziorvosként Csáth Géza.) Peregiék művelik a földjüket, majd – az országban szinte az első téesz megalakítása után – a téesz földjét. Maga a munka nem esik nehezükre, mert bár korábban még virsligyártó gépük is volt, azért lelkük mélyén, mindig is parasztembernek tartották magukat. Peregi Albert idővel kiváltja a kisipart is, és seprűket kezd készíteni. Rádi Kálmán művezető lesz egy budapesti amerikai rádiógyárban, amiből hamarosan államosított rádiógyár lesz, de ez Rádi Kálmánt nem igazán érinti, ő marad továbbra is művezető, esténként baráti körökbe jár, ahol kártyáznak, és azon spekulálnak, mikor jönnek már az angolok és űzik ki az oroszokat. Csernyik Misa keresi a szűzdohányt, nemzi sorban a gyerekeket – először apámat, aztán még hármat – esténként kártyázik a szomszédokkal, de az oroszokat és kommunistákat már nem szidja, mert elöljárója még időben felelősségre vonta emiatt. Eközben a debreceni pályaudvaron egy bizonyos Kiss Helga – de lehet Fegyverneki Magdolna is, teljesen mindegy – nem tudja, hogy ő valójában nem Kiss Helga, hanem maga a Sors. Sors kisasszony ugyanis egy özv. Szabó Antalné nevezetű tekintélyes kinézetű kabai asszonyságnak, és egy özv. Wildman Ernő nevezető tekintélyes kinézetű karcagi lóidomárnak egymás mellé szóló helyjegyet ad. (Illetve, nevéhez méltóan, talán inkább sorsol ki.) A két özvegy hamarosan beszélgetésbe kezd – ahogy az akkoriban szokás volt –, elpanaszolják keserű életüket stb. Addig-meddig, hogy özv. Wildman Ernő nem utazik el Karcagig, hanem, özv. Szabó Antalné oldalán, leszáll Kabánál. Egy évre rá ugyanott megtartják az esküvőt. Erre hivatalos természetesen ex özv. Szabó Antalné három és Wildman Ernő öt gyermeke is. A gyermekek, akik ekkor már mind felnőttek, néhánynak saját családja is van, mérgesen, hitetlenkedve, a boldog párnak az egykori hitves, vagyis – részükről – az elhuny apa, illetve anya emlékének megsértését róják föl, de azért elmennek, a kíváncsiság hajtja őket. És a kabai Bojtárlegény csárdába belépve hárman majd’ hanyatt vágódnak a meglepetéstől. Kiderül: ex özv. Szabó Albertné harmadik gyermeke nem más, mint az a Pereginé, lánykori nevén Szabó Katalin, akivel Vásárosnaményban már találkoztunk, s hogy Wildman Ernő legnagyobb, nevelt fia nem más, mint a már szintén jól ismert Rádi Kálmán – Wildman első felesége, gyermekes, elvált nő volt –, vagyis a vásárosnaményi jóbarátok, ím testvérek lettek! (Ha nem is vér szerint.) Peregiék és Rádi Kálmán újra felveszik a kapcsolatot, sűrűn leveleznek. A levelek arról tudósítanak, hogy Rádi a gyárban összeismerkedett egy osztrák határ melletti kis faluból, Rábacsanakról a fővárosban került titkárnővel, akivel már a frigyre készülnek. Másfél év múlva egy nagy fekete autó áll meg a földesi porta előtt. (A falu összecsődülve.) Sokára szállnak ki az utasok. Peregiék bevezetik a nagyszobába, a roskadásig rakott asztalhoz Rádi Kálmánt és gyermekét, az akkor még éppen csak járni tudó Julikát. Kálmánt nem merik kérdezni, hol marad az asszony. Rádi Kálmán tör egy darab kalácsot a kicsinek, tölt egy vizespohár pálinkát magának, aztán zokogni kezd. Először tudott elszakadni a vállalattól, megkapták a főnök kocsiját, hogy gyorsan bejárhassák a rokonságot. Rábacsanakon három napot töltöttek. Ahogy megérkeztek, felesége elment barátnőjéhez, egy fodrásznőhöz, aki trécselés közben besütötte haját. Hazafelé záporba került. Agyhártyagyulladást kapott. Délben már nem bírt felkelni, éjjel meghalt. A másnapot a virrasztással töltötték. A harmadnapot a temetéssel. És most itt folytatják tovább a rokonlátogatást. A levélváltás nem szűnik meg. Borzalmas, öngyilkosság-vággyal terhes levelek jönnek, aztán kiábrándult, tényekre szorítkozók. Pl. Rádi Kálmán protekciót intézett elhunyt felesége másod-unokahúgának, egy bizonyos Jelenits Zsófiának: felvetette a céghez raktárosnak. A következő levelek egyre rövidebbek, és egyre bizakodóbbak. Rádi Kálmán nem írja le nyíltan, de érezni: tervei vannak Zsófiával. Aztán nem jön posta egy ideig. Helyette egy nagy fekete autó. (Tényleg az.) Se Kálmán, se Zsófia, se a kis Julika nem száll ki belőle, hanem egy cserzett bőrű, magas férfi. Bemutatkozik. (L. Barnabás) Kínálás nélkül leül a vasárnapi ebédhez terített asztalhoz, bekap egy csirkefejet, lehajt egy vizespohár pálinkát, majd kimegy a kamarába, ne lássák a háziak a könnyeit. Kiderül: Rádi Kálmánt az ÁVH letartóztatta, megkínozta, és még mindig kínozza. Nem fejezte be az oroszok és a kommunisták szidását, holott vezető posztba került. Tiszta ügy! Naponta váltogatják az ütlegelők egymást, s az egyikkel egy ütlegelés szünetében, elcigarettázik, elbeszélget. Ismerősök voltak egymás számára azonnal, s hamarosan meg is van honnan. Az ÁVH-s legény is vásárosnaményi eredetileg, szüleinek háza a Sámuel malommal szemben van, pontosabban már az övé a ház, mert szülei, kilenc testvére, és egész rokonsága elpusztult a háború során. Rádi Kálmán emlékszik: volt Csernyik Misa háza közelében egy nagy, üres ház. A kínzó és a kínzott összebarátkozik. (Aki nem hiszi el, hogy létezik ilyen, annak nincs fogalma a történelemről.) Rádi Kálmánnak származik hátránya a barátságból, mert földije, nehogy feltűnjön viszonyuk a felettesek előtt, a legkeményebben gumibotozza áldozatát. Származik viszont előnye is, mert megkéri, vegye ki lányát, az ekkor ötéves Julikát az árvaházból, és vigye le Földesre Peregiékhez, akiknek, a nő meddősége miatt, nem lehet gyermekük. Az ÁVH-s legény ekkor behozza a kislányt. Peregiéknek átnyújt egy borítékot:

– A rádiógyárban gyűjtést rendeztek az emberek, szemet hunytam fölötte. Kész vagyon jött össze. Háromezer forint. Rákosi elvtárs megígérte a jó pénzt, s be is tartotta szavát. Vigyázzanak a kislányra! Nemsokára minden helyre rázódik az országban, a valódi ellenforradalmárokat likvidáljuk, a meggondolatlan szövegelőknek pedig megbocsátunk. Barackot nyom a kislány fejére és elhajt. Peregiék hamarosan a kis Júlia hivatalos gyámjai lesznek, családdá nőnek össze. De nem veszik nevükre a gyermeket, és igyekeznek tartani Rádi Kálmánnal is a kapcsolatot. Ez lehetséges, mert a vele összebarátkozott ÁVH-s tiszt, az a bizonyos L. Barnabás, rendszeresen átad és elvesz tőle küldeményeket. A levelek fele Peregiéknek, másik fele Jelenits Zsófiának van címezve. Rádi Kálmán államellenes összeesküvés miatt tíz év szigorított fegyházat kap, és az addig letöltött 11 hónapot nem számítják bele büntetésébe. Egészségi állapota a sok talp- és gyomorveréstől annyira leromlik, hogy alig van cellájában, a börtönkórházban számolja a napokat. Egyszer L. Barnabás összeszedi bátorságát, és megírat vele, majd átad a felettes szerveknek egy kérvényt, melyben Rádi Kálmán, egészségügyi állapotára való tekintettel, az ítélet enyhítéséért folyamodik. Hosszú procedúra után a bíróság öt évre csökkenti a letöltendő börtönbüntetést, és 1956 augusztus 28-át jelöli meg szabadon bocsátása napjául. Rádi Kálmán 1956 augusztus 27-én levelet kap az Elnöki Tanácstól, melyben sajnálatukat fejezik ki törvénytelen bebörtönzése miatt, minden vád alól felmentik és visszahelyezik állásába. Rádi Kálmán első útja Jelenits Zsófiához vezet. L. Barnabás nyit ajtót. A konyhában konyakot isznak, hárman. Jelenits Zsófia nem kér második pohárral, szégyenkezve-mosolyogva a hasára mutat. Már kerekedik. Nincs igazán miről beszélni. És egy újabb nagy fekete autó áll meg Peregiék portája előtt. Természetesen Rádi Kálmán az. Bevánszorog a házba, hidegen üdvözli Peregiéket, a lányát megsimogatja, ledől a kályha mellett a heverőre, és a falat bámulja. Másnap is. Harmadnap is. Negyednap levelet ír Jelenits Zsófiának. Hamar választ kap. A nő bevallja, még mindig szereti, de nem lehet az övé, hisz gyermeket vár L. Barnabástól. Rádi Kálmán azt írja, jöjjön nyugodtan. Jelenits Zsófia ezután bevallja, hogy beleszeretett L. Barnabásba, két férfit szeret egyszerre, s mivel L. Barnabástól gyermeket is vár, vele marad. Rádi Kálmán csak nézi, nézi a falat. Október 25-n Földesen is kitör a forradalom, a tanács, a rendőrség, az MDP helyi vezetői elmenekülnek, a nép szétosztja – viszonylag békésen – a téesz eszközeit és újra kimérik az elvett földeket. Este a forradalmi bizottság felkeresi Rádi Kálmánt, s kéri, legyen tiszteletbeli elnöke. Rádi pánikba esik, és mindent elutasít. Mikor a bizottság nem tágít, szidalmazni kezdi őket. Csak a kis Julikával a karján besiető Pereginének köszönhető, hogy nem verik agyon Rádi Kálmánt, aki ezután már nem a nagyszobában nézi a falat, hanem a határban, egy csőszkunyhó padlásán. Itt lelnek rá holtan október 30-án. 31-én temetik. A falusiak megvetéssel nézik a halottas menetet, a lelkész arról beszél, hogy nem nekünk kell ítélkeznünk. A temetés után egy rozzant szekér áll meg Peregiék portája előtt. Nehezen mozgó, zilált, terhes nő kászálódik le róla. Rádi Kálmánt keresi. Mikor megtudja a hírt, olyan hisztérikus zokogásban tőr ki, hogy a háziak attól félnek, el fog vetélni. Jelenits Zsófia nem csak szerelméhez jött, menedéket is keres. Férjét 30-án lincselték meg, s retteg, hogy ő is sorra kerül. Rádi Kálmán helyét foglalja el a csőszház padlásán, itt, bundák alatt dideregve szüli meg gyermekét, egy egészséges kislányt. Mikor vége a zűrzavarnak, és a vonatközlekedés is helyreáll, hazautaznak. Nem Pestre, mivel a férj halála után már semmi nem köti oda a nőt, hanem haza, a szüleihez, Rábacsanakra.

Rádi Júlia szépen cseperedik Földesen. Kitűnőre végzi el az általánost, és neki egyedül javasolják, hogy próbálja meg a felvételit a térség álomközépiskolájába, a non plus ultra gimnáziumba, vagyis a Debreceni Egyetem Gyakorló Gimnáziumába. Személyi anyagába bekerül apja – immár ismét – ellenforradalmi múltja, de nem foglalkoznak vele. Érettségi után a fővárosi Vegyipari Főiskolára jelentkezik. Kiválóra írja meg a tesztet, de az intézmény párttitkárának helyettese, látva a személyi lapon az inkriminált bejegyzést, megakadályozza felvételét. Egy évig a Debreceni Universitas FC stadionjában dolgozik takarítónőként. (Itt megismerkedik az akkor még kezdő trénerrel, Marosvári Zoltánnal, aki később a nyárligeti futballt az egekbe emelte.) Egy év után megint jelentkezik a Vegyipari Főiskolára. A tesztet közepesre írja meg. A felvételi bizottság tagja az intézmény párttitkára, aki, mikor meglátja a személyi lapon az inkriminált bejegyzést, annyira megsajnálja, hogy addig küzd, míg eléri: felveszik. Rádi Júlia az első vizsgaidőszakot záró zenés-táncos esten megismerkedik egy fiatalemberrel. Hamarosan szorosabbra szövődik kapcsolatuk. A tavaszi szünetben a fiatalember elviszi bemutatni szüleinek kedvesét, haza Nyárligetre. A fiú apja – Csernyik Misa – részletesen kifaggatja a lányt, ahogy ez már szokás , s rádöbben: a lány valójában a három egykori kártyapartnerének a gyermeke. (Egynek vér szerint, kettőnek örökbefogadás alapján.) Csernyik András és Rádi Júlia, immár Csernyik és Csernyikné, Nyárligeten telepednek le. Mindketten a konzervgyárban kapnak munkát, Csernyik a termelésben, felesége a laborban. Két fiuk születik. A kisebbik a sportban, szertornában él el sikereket, a nagyobbik akasztott  emberen kívül minden lesz, a lényeg, hogy nagy kitérők után, a ’90-es évek közepén a Nyárligeti Egyetemen köt ki. (Illetve akkor még csak Nyárligeti Főiskolán.) Mivel rögeszmésen hisz abban, hogy sikeres író lehet, nevét Csernyikről, a jobban hangzó(?) Csabaira változtatja. Természetesen rólam van szó.

A főiskola Herman klubjában, egy nőnapi ünnepség utáni diszkón felfigyelek egy egészen valószínűtlenül szép lányra. Mint a férfiak többsége, én is tartok a túl szép nőktől, félek a kudarctól, de az a lány annyira megbabonáz, hogy felkérem. A tavaszi szünetben utazom vele a szüleihez Vásárosnaményba. A busz épp a Sámuel malomnál áll meg. – Íme, ez az a ház! –mutatom kedvesemnek az épületet, melyben Csernyik Misa szolgálati lakása volt, ahol apám született, ahol apai nagyapám a feleségével, Peregiékkel és Rádi Kálmánnal, vagyis másik négy nagyszülőmmel kártyázott esténként. – Mi pedig ott lakunk!” – mutat ő zavart mosollyal az út túlsó oldalára, L. Barnabásék házára.

Furcsa széjjeltekinteni abban a házban, ahol annyi öröm fakadt, s amely üresen maradva olyan borzalmas fájdalmat okozhatott az egyetlen túlélőnek. Viszont kinézve a Sámuel malom melletti házat látom, ami felemelő érzés. Azóta L. Barnabásék egykori háza a nyárligetivel egyenrangú otthonommá lett.

 És akkor M. E. iwiw-en érkezett leveléről. M. E. évfolyamtársam volt a Kossuthban. Az egri főiskolára járt német szakra, így tulajdonképpen kollégám, s a főiskolás évek alatt egy szemesztert együtt töltöttünk Zwickauban, részképzésen. Utána többször találkoztunk, mikor hétvégente hazajött Nyárligetre, s ha belépett a lakásunkba, igazán otthon érezhette magát, mivel szüleim az ő szüleitől vették meg azt vagy 10 évvel korábban. Ő azok között a falak között töltötte gyermekkorának első felét, én a másodikat. Szülei tanárok voltak, az ötösben, s mindketten tanítottak engem. Az édesanyja – aki ráadásul osztályfőnököm is volt – magyart, az édesapja németet. (Nem kell részleteznem, hogy ez milyen hatással bírt későbbi sorsomra.) A ’90-es évek végén szakadt meg M. E.-vel a kapcsolatom, s most ismét egymásra találtunk. Azt írja: Győrben él, egy szakközépiskolában tanít németet, s amellett ugyanott könyvtároskodik. Két lánya van, a férje szintén pedagógus, egy gimnáziumban tanít angolt. A Rábapatonai népművészeti táborban ismerkedtek meg. És a hír, amiért halaszthatatlan kényszert érzett, hogy megkeressen: a család a gergelyiugornyai Tisza parton nyaralt, s bementek Vásárosnaményba, ahol is a férje megkereste nagyapjának házát. (A férje Rábapatona mellett, Rábacsanakon nőtt fel szüleivel és anyai nagyanyjával, anyai nagyapját nem ismerhette, mert 56-ben egy eltévedt golyó megölte, de tudta, hogy vásárosnaményi volt, s egy bizonyos „Sámuel malommal” szemben lakott.) M.E. álla leesett, mikor a szomszédoktól értesült, hogy – sokadik tulajdonosként – , most bizonyos Wagnerék laknak benne, akiknek a nagyobbik lánya már Csabainé, és Nyárligeten él pedagógus férjével.

M.E. rögtön beazonosított.

Most e-mail-t írok M.E.-nek, meghívom őket magunkhoz, ha a tavaszi szünetben hazalátogatnak, és elképzelem, mekkorát fog nézni, mikor, mintegy a levél végére mellékesen odavett megjegyzésként ezt olvassa: „Egyébként él Rábacsanakon egy ismerősünk, egy idős hölgy, akinek a lánykori neve Jelenits Zsófia. Rádi nagyapám igen jó viszonyban volt vele egy időben. Nem tudsz róla valamit?”

 És ez a történet vége. Vége?

 (Itt ül mellettem nagyobbik, kamaszodó fiam. Elmondtam neki a történetet, de nem nagyon kötötte le. Annál inkább, M. E. nagyobbik lánya. Egy aranyos, kis fekete tizenéves szépség. Áhítattal nézi az iwiw-es képgalériában a róla készült felvételeket. Nemsokára találkozni fognak. Már semmin nem lepődnék meg.)