Elkezdett beesteledni. Az egyházi furgon magányosan haladt a téli éjszakában. A Falut már messze elhagyták, körülbelül 40-50 kilométerre lehettek tőle. A Papa éberen figyelt, Zsuga az utat nézte. Nem szóltak egy szót se. Közben megindult a havazás. A raktérben a Bírónő olyan csendben dolgozott, hogy a Papa még mindig azt hitte, hogy ájult. „Úgyis elkezd kiabálni, meg vergődni, ha magához tér.” – gondolta magában. Menet közben nem tudott hátranézni, mert a rakteret egy üveg és egy függöny takarta el a vezetőrésztől. Kinézett az ablakon. A havas táj, a zabolátlan természet látványa egy pillanatra elfeledtetett vele mindent. Elvágyódott az autóból, elvágyódott az életéből, úgy érezte, hogy belefáradt ebbe. Korszakov kérése most már inkább nyűgnek tűnt, de már késő volt nemet mondani, és igazából nem is akart. A Papa még mindig bízott benne, hogy ha teljesíti egykori mentora és titkos szerelme kérését, akkor új jövő lesz előtte. Akkor Korszakov felismeri, hogy ki az, aki őt az életben valóban szerette. És a Papa úgy érezte, hogy ez megéri számára rizikót, a vesződséget. Mert ha más nem, hát öregkorukra együtt lehetnek. Zsugára nézett. „Vajon mit szólna a fiú, ha elmondanám neki ezt a történetet? Talán semmit. Nem hinné el. De ki hinné ezt el? Még az öcsém se. Senki. Ez az én egyszemélyes tragédiám. Már csak ezt a nőt kell eltakarítanom az útból.” – futatta végig magában a gondolatokat. Aztán úgy döntött, hogy összeszedi magát. Felült addigi helyzetéből, és elővette a pisztolyt. Ellenőrizte a tárat, és a kesztyűtartóból kivett egy zseblámpát. Zsuga ránézett.

Közeledünk. – mondta neki. Zsuga bólintott. Magában remélte, hogy a nő már kiszabadította magát. Ő sem tudott hátranézni.
– Szerinted nem különös, hogy egész délután ájult volt? Nem gondoltam volna, hogy ekkorát tudok ütni. – mondta a Papa kissé szórakozottan, és most először a nap folyamán, elmosolyodott. Zsuga nem válaszolt, az utat figyelte. A Papa hirtelen elkezdte kocogtatni az elválasztó üveget.
– Hahó, ébresztő, asszonyom, itt a szobaszervíz, nemsokára megkapja a kívánt jegesfürdőt, de ahhoz fel kell ébrednie, ha még nem tette! – kiabált hátra, miközben a szélvédőt kocogtatta. A Bírónő már kiszabadult, a végtagjait dörzsölte, hogy egy kicsit felmelegedjen, mikor a Papa elkezdte szólongatni. Először megdermedt, aztán rájött, hogy a függöny eltakarja.
– Gyerünk, ébresztő, kislány, ne kelljen kétszer szólongatni magát! Ne aggódjon, nemsokára megint álomba merülhet, és akkor majd nem háborgatja senki többé! – folytatta a Papa gúnyolódva.
– Engedjenek ki, engedjenek ki, különben megbánják! A többiek már biztos a keresésemre indultak! – kiabált ki a Bírónő, és közben párszor mindkét lábával megrúgta az elválasztó falát. „Ha játszunk, akkor játszunk!”, gondolta magában mosolyogva.

A Papa izgatott lett a választól. A nők soha nem érdekelték, úgy gondolta, hogy alantasak, számítók és buták. Csak a bajt okozzák, mint ahogy ez Zsuga esetében is történt. Nem tekintette egyenrangú félnek a nőket. Lenézte őket. De a tény, hogy egy most itt vergődik a hálóban, ahol ő a pók, valahogy izgalomba hozta, nem szexuális értelemben, hanem inkább úgy, mint ahogyan a vadak izgalomba hozzák a vadászt. A Papa megint Zsugára nézett. A fiú továbbra is előremeredt, és úgy tett, mint aki nem lát, nem hall.

– Oké, lassíthatsz lassan. Mindjárt ott leszünk. Hallja kisasszony, nemsokára végállomás, kiszállás! – kiabált közben hátra, a pisztollyal az üveget kocogtatva és Zsugának azt volt az érzése, hogy a Papa mintha önkívületben lenne. Még soha nem látta ilyennek.
– Állj meg, itt vagyunk. És ne kapcsold le a lámpát. – mondta neki és megfogta a vállát. Zsuga fékezett. Kint egyre sűrűbb lett a sötétség.
– Segítség, segítség! – kiabált a kocsi hátuljában a Bírónő, miközben elhelyezkedett. A hátára feküdt, és felhúzta a lábait. Érezte, hogy megállt a jármű, és hallotta, hogy kinyílik az ajtó a vezetőfülkében. A Papa kilépett a hóra és a biztos siker tudatában lépkedett a csomagtartó felé.
– Ne aggódjon kislány, már csak egy rövid séta, és aztán nyugodtan megpihenhet – kiabált nyugodtan, mert errefelé senki nem hallhatta meg őket. Katalin hallotta, amint odaér az ajtóhoz. A Papa felkattintotta zseblámpát, és a pisztolyt tartó kezével kinyitotta az ajtót. A rúgás persze váratlanul érte. A Bírónő nem szalasztotta el a pillanatot, és két lábával erősen megrúgta az ajtóban megjelenő férfi mellkasát. Papa a meglepetéstől és a rúgás erejétől hátraesett. A zseblámpát elejtette, a fegyvert nem. A Bírónő kipattant a kocsiból, a hátsó fényszórók segítették eligazodni a sötétben. Papa felemelte a fegyvert, és leadott két lövést, de mindkettő a kocsit találta el. A Bírónő kirúgta a kezéből a pisztolyt, ami elrepült a hóba. A Papa kicsit arrébb gurult, és gyorsan felállt a földről, bár még mindig érezte a nyomást a mellkasában, amit a rúgás okozott. „Nem így lesz vége!”, gondolta magában elszántan és kihúzta a fojtózsinórt a reverendája ujjából. Így azonban a mellkasa megint védtelen maradt, és a nő ismét megrúgta ott. Megint hátraesett, és mikor földet ért, egy köpet vért dobott ki ismét magából. Közben a nő meglátta a pisztolyt a reflektorok fényében és felemelte.
– Nem megy senki sehova innen. Maga szépen ott marad, vagy lelövöm.
– Biztos benne, hogy megteszi? A hírekben olyan büszke volt arra, hogy még nem ölt embert. Velem akarja kezdeni? – kérdezte a Papa és kezdett feltápászkodni a földről.
– Lábon is lőhetem, ha az jobb magának. – válaszolt Katalin, aki egy kicsit meglepődött azon, hogy a férfi felismerte.
A férfi arca torz vigyorba fordult, és megindult felé. Aztán egy kéz elkapta őt. Megfogta és nem engedte.
– Elég volt, érted, elég volt! – szólt rá Zsuga, miközben erősen fogta a ruháját. A férfi vergődni kezdett, erre Zsuga még erősebben tartotta.
– Hozzon valami kötelet, ott van elöl, én tettem be. – szólt a nőnek. Katalin leeresztette a fegyvert, és elindult a kötélért.
– Mit csinálsz te idióta! – kiabált a Papa, magán kívül volt. Nem számított arra, hogy Zsuga így megfogja. Korszakov kérésének teljesítése egészen messzire került tőle. Kimerült volt, és leromlott egészségi állapota miatt könnyű préda lett, csak a hangját kellett elviselniük.

A Bírónő előhozta a kötelet.
– Úgy, és most kötözze meg, de előtte vegye le a kezéről azt a karperecet. – szólt a fiú. A Papa megpróbált ellenállni, de Zsuga a földre lökte, kinyújtotta a kezeit, és ráült.
– Gyerünk, csinálja! – szólt megint a nőnek. Katalin felhúzta a férfi kezén az inget, és levette a bőr karkötőt, amihez a kihúzható, vékony fojtózsinór lett rögzítve. Ezután egy erős csomóval összekötötte mindkét kezét, majd a lábát is. A Papa közben rúgkapált, de minden egyes mozdulattól csak egyre fáradtabb lett. Végül abbahagyta a vergődést. Csak fenyegetőzött.
– A száját is betömjük? – kérdezte a nő.
– Azt nem akarom. –válaszolt Zsuga, és kinyitotta a hátsó ajtót.
– Tudod, hogy ezt nem úszod meg, ugye? – kiabált a Papa Zsugának, de a fiút hidegen hagyta a fenyegetőzés.
– Most nem ez a legfontosabb nekem. Most más dolgokkal kell foglalkoznom magam helyett. – válaszolt vissza neki kissé durcásan. Aztán beemelték a kocsiba és rázárták az ajtót. A Bírónő elgondolkodott.
– Mennyi az út innen a tanyátokhoz? – kérdezte a fiút.
– Meg egy jó óra. Nincs messze, csak kicsit kacskaringósak az útviszonyok. Hogy minél nehezebben közelíthesse meg idegen.
– Oké, akkor én azt hiszem, hogy itt utazom. – mondta a nő és a hátsó ajtóra mutatott.
– Biztos benne? –kérdezte a fiú.
– Biztos. – válaszolt a nő. – Van hozzá néhány kérdésem. – tette hozzá.
– Ahogy akarja. – Zsuga elindult a vezetőfülke felé, de a nő megfogta a vállát.
– Köszönöm. – mondta neki. Zsuga nem nézett rá, csak kissé összeráncolt homlokkal hallgatta. Furdalta a lelkiismeret a Papa miatt, de mégis úgy érezte, hogy így helyes. A lány miatt, a többiek miatt
– Még ne köszönje. Még nincs vége. – válaszolt, és anélkül, hogy ránézett volna visszaült a vezetőülésre. Katalin kinyitotta a hátsó ajtót, és bemászott. A kocsi továbbindult, bele egy hosszú, hideg téli éjszakába.