Az új műfaj kipróbálásának igénye legújabb művére, a Mandragóra utca 7.-re is jellemző, hiszen ismét új szövegfajtát szólaltat meg, az ifjúsági regényt, amely elsősorban a 10–14 éves korosztálynak készült.” Kritika Szécsi Noémi: Mandragóra utca 7. című kötetéről (Európa Könyvkiadó, 2012)

Szécsi Noémi kétségtelenül szeret kísérletezni, játszani a témákkal ugyanúgy, mint a regény különféle változataival: elég arra gondolni, hogy alkotott már többek között történelmi tematikájú regényeket (Kommunista Monte Cristo, 2006; Nyughatatlanok, 2011), napjaink Budapestjét megörökítő szöveget (Az utolsó kentaur, 2009), immáron angol és amerikai kiadásban megjelent „vérmesét” (Finnugor vámpír, 2002, 2011), kismama naplót (A kismama naplója, 2003) egyaránt. Az új műfaj kipróbálásának igénye legújabb művére, a Mandragóra utca 7. -re is jellemző, hiszen ismét új szövegfajtát szólaltat meg, az ifjúsági regényt, amely elsősorban a 10–14 éves korosztálynak készült.

A történet főhőse két általános iskolás kislány: a bátrabb Tamara és az óvatosabb, félénkebb Ida. A barátnők egy osztályba járnak, és ugyanannak a társasháznak a lakói a Mandragóra utcában. A kötet lapjain betekinthetünk a két kiskamasz mindennapjaiba, családi életük ábrázolása révén pedig két, minden tekintetben mai család nagyon különböző problémáiba. A családi élet színtere mellett egy általános iskolai osztály mikrokörnyezetét, működési mechanizmusait is megismerheti az olvasó. A cselekmény október végétől karácsonyig tart.

A tematikus és stiláris változatosság ellenére, amely jellemzi Szécsi Noémi írásait, néhány jól felismerhető, az íróra kifejezetten jellemző egyedi vonás is megfigyelhető. Ilyen például a transzcendencia jelenléte a fikciós térben, Budapest leírása, továbbá a (humorba ágyazott) társadalomkritikai attitűd. A sorban elsőként említett természetfelettiség, továbbá a mesei elemek (például Dédi / Szibilla varázsszereinek alkalmazása, az elátkozott közlekedési lámpa kvázi szereplői státusza, a csokoládétorta sütés helyett történő varázslása), azok mindennapi élettel való (játékos) keveredése, a Mandragóra utca 7. regényvilágának alapvető vonása. A reális és irreális/meseszerű világ első keveredése a Halloween alkalmából rendezett összejövetel, amelyen jelmezbe öltözött farkasember, vámpírnő, sőt még „Frankenstein menyasszonya” (53.) is részt vesz. Itt még mindkét kislány biztos benne, hogy a felnőttek furcsa álruháik által válhatnak ideiglenesen szokatlan, irreális figurákká. A földszinti 1-es lakásban élő öreg hölgy, Dédi/Szibilla megismerése teremti meg a tulajdonképpeni kapcsolatot a képzeletbeli és a „valódi”, hétköznapi világ között. Nem véletlenül a szintén mindkét világhoz kötődő, többeknek dolgozó, beszélő nevű kémkutya, Hermész ismerteti össze Idát és Tamarát Szibi nénivel. Dédi elbeszéléséből ismerik meg a lányok, ezáltal természetesen az olvasók is, a Mandragóra utca különös, izgalmas történetét, melyből megtudható az utca nevének eredete: „Ezen a helyen […] a boszorkányok mandragóraágyása volt.” (153.) Később kiderül, a természetfeletti képességekkel rendelkező lények tevékenységének célja a terület visszaszerzése.

Az olvasó megismeri Danit és Attilát, Ida és Tamara osztálytársait, akiket a két lány szeretne megfélemlíteni. Bár a sötét pince Tizennegyedik fejezetben leírt bejárása egyáltalán nem kelt félelmet a fiúkban, a helyismeretnek később mind a négyen nagy hasznát látják, hiszen ennek a jelenetnek a párja, a négy kiskamasz (Huszonharmadik fejezetbeli) visszatérte a pincébe a mű tetőpontjaként értelmezhető. Ekkor válik ugyanis egyértelművé, hogy a korábbi Haloween-parti alkalmából megjelent különféle lények mégis léteznek; legalábbis a történet mesei színterén. Itt válik bizonyossá az is, hogy az Ida “lidércmágnes” édesanyjához közeledni kívánó Valter valóban lidérc, célja az, hogy az Idáék lakásában található mandragórát megszerezze, ez egyben a boszorkányok és egyéb természetfeletti lények hatalmának visszatértét jelentené. Már csupán azért érdemes elolvasni a történetet, hogy megtudjuk, mi lesz a mandragóra, így a ház, és ezzel együtt a gyerekek sorsa. Fény derül arra is, milyen varázsszereket rejtenek Dédi lekvárnak álcázott befőttesüvegei; kinek milyen varázslata által válik minden egyes diák mintadiákká, Perpétuává.

A társadalomábrázolás, illetve a társadalomkritika a regény egészére jellemző. Kritika éri a televízióműsorokat: „Az egyik csatornán egy szimmetrikus arcú, fura nő, akinek a blúzába mintha két teniszlabdát dugtak volna, egy pohár valamit öntött egy férfi arcába […]. A másikon egy ellenszenves bácsi ült egy üveggömb előtt, és átszellemült arccal azt mondta, egy nagyobb családi tragédiát látok április magasságában. A harmadikon egy szépen kisminkelt lány énekelt, aki először lökdösődött a barátjával, aztán kigyulladt az ágya. A negyediken komoly és nyugodt hangon híreket mondtak. Nem voltak se jók, se megnyugtatóak, de legalább komoly és nyugodt hangon olvasták be a csődöket és a baleseteket […].” (68.) Előtérbe kerül a megélhetés, a számlák befizetésének nehézségei, Szibi néni ugyanis úgy tesz, mintha nem élne már a lakásában: „Úgy csinálok, mintha itt sem lennék, hogy ne kelljen közös költséget fizetnem. Nem használok vizet, áramot, gázt, ezért nem jönnek számláim.” (113.) A gyermekvédelem tevékenységét szintén kritika illeti, miszerint “az éles helyzetekben is teljesen eszköztelen” (199.)  állapítja meg Tündi néni.A külföldi munkavállalás és a bevándorlás aktuális problémáját szintén Tündi néni jeleníti meg iróniával: „Én is dolgoztam fogtündérként Angliában. Fél évnél nem bírtam tovább. Minden babra munkát a bevándorlókra tolnak.” (234.) A gyermekek világának ábrázolásából sem hiányzik a kritikai hozzáállás, például Ida egyenesen „két régi ismerősét” látja a porlevesek két összetevőjében, az E-160-as és E-200-as adalékanyagokban: „[…] Ida az évek során összebarátkozott velük. Biztos volt benne, hogy nem tudnának neki ártani, éppen a szoros ismeretség miatt. […] A sötétségtől sokkal jobban félt.” (64-65.)

Külön elemzés tárgya lehetne a kötetben megjelenő eltérő nőképek és anyaszerepek értelmezése. Érdekes módon a női karakterek ábrázolását a regény egészéhez hasonlóan átszövi a nem is mindig rejtett formában megnyilvánuló társadalomkritika. Ida édesanyjának foglalkozása nem derül ki a műből, az viszont igen, hogy sok időt kell a munkahelyén töltenie, ami miatt Ida egyedül, szorongva tölti az este első részét. A hagyományos anyai szerepkör betöltésére nincs lehetősége, és nem kizárólag a férj, Ida apjának külföldi munkavállalása miatt. Tamara mamája pszichológus, emellett három gyermeke van. A modern anyák egyik prototípusát láthatjuk tehát benne, akinek szüksége van Tündi nénire, a pótmama tündér segítségére, mert a háztartási tennivalókkal nem tud megbirkózni egymaga. Már attól jobb anyának érzi magát, hogy Tündi néni rendben tartja a konyhában a fűszereket, illetve a gyermekcipőket. (99.) Bár 21. századi emberként szinte mindig siet, az édesanya tudatos életmódot folytat, körültekintően neveli gyermekeit. Amikor Ida panaszkodik anyukájáról, Tamara kérdései által saját szülőjét jellemzi: „Mi baj lenne vele? Nem főz? Az én anyukám se főz. Sokat dolgozik? Az én anyukám is sokat dolgozik. Alig van otthon? Az én anyukám soha nincs otthon. Ez az anyukák egyik fajtája.” (36.)

Dalma néni Ida és Tamara tanára. Az igazmondó szérum hatása nemcsak Dalma munkáját, személyét mutatja be kritikusan, hanem a pedagógusokat általában is. Tamara édesanyja így jellemzi: „Dalma néninek súlyos problémái vannak önmagával és a külvilággal, de alapvetően jó tanár.” (34.) Családi életéről, esetleges problémáiról nem szól a szöveg. Az idős Szibilláról kiderül, két férje (legalább) volt, tehát ezzel közvetve utal arra a regény, hogy korábban sem volt példa nélküli a válás, a párkapcsolatok kudarca. Tündi néni nyugdíjas pedagógus álcájába bújva látja el házitündéri teendőit. Amikor a kislányok rájönnek természetfeletti képességeire, Tamara saját édesanyját jellemzi megszólalásában: „Sejthettem volna, hogy Tündi néninek természetfeletti képességei vannak. A mama is mondogatja, hogy a mi háztartásunk rendben tartása túlmegy az emberi teljesítőképesség határán. És mostanában olyan szép rend van.” (171.)

Hasonlóképpen nem hagyható figyelmen kívül a szöveg intertextualitás kapcsolathálója. A regény címe egyértelműen utal a Harry Potter-sorozatra, Harry és barátai ismerik a varázserejű, zsenge korában ájulást, kifejlett formájában halált okozó növényt. De felfedezhető a Twilight világa is: Edward karaktere megjelenik Ida álmában, valamint a 128. oldal illusztrációjában, ahol Ida mellett egyértelműen azonosítható Robert Pattinson képmása. A Mandragóra utca 7. a szerző korábbi kötetével, a Finnugor vámpírral nemcsak tematikus, hanem szövegszerű kapcsolatban is áll. A mese összekötő kapocs a két mű között, hiszen míg az egyik szöveg meseregény, a másik főhőse, Jerne, mesék írásával foglalkozik. Míg Jernét fadobozban tették nagymamája küszöbére, addig Idában felmerül a gyanú, talán vele is ez történhetett, ezért nem figyel rá igényeinek megfelelő mértékben az édesanyja. Ezen a ponton a Harry Potter és a bölcsek kövével is tematikus hasonlóságot mutat a Mandragóra, hiszen Harryt Dumbledore helyezte a Dursley család küszöbére, hogy a szülők halála után Harry anyjának testvére, Petunia Dursley felnevelhesse őt.

Mindenképpen figyelmet érdemelnek a kötet remek érzékkel megalkotott beszélő nevei. Közülük Hermészt emelném ki, aki kémkutyaként betölti a közvetítés görög istenétől kölcsönzött nevéből adódó hírvivői szerepkörét.

A illusztrációkat az újságíróként ismert P. Szathmáry István készítette. A rajzok felidéz(het)ik a képregényekre jellemző figurákat, kitűnően illeszkednek a szöveg kritikus jellegéhez, iróniájához; nem kérhető számon rajtuk a tündérmesék képi világának idealizmusa, hiszen a Mandragóra utca 7. egyáltalán nem egy problémáktól mentes, idealizált világot jelenít meg.

Ha valamit, akkor, úgy gondolom, a cselekmény kibontakozásának talán túlzott késleltetését érheti kritika, a jól felépített szöveg akkor válik igazán izgalmassá, az események menete akkor gyorsul fel, amikor Tündi néni jóvoltából kiderül, hogy „Ida anyukáját elvarázsolták” (173.), továbbá, hogy „tündérek, boszorkányok meg lidércek futkároznak a házban” (185.). A feszültségkeltés utáni események nem tökéletes leírását Szécsi Noémi egy korábbi művében, az Utolsó kentaurban már tapasztalhatták az olvasók, amely regényben a biciklis futárként dolgozó fiatal anarchisták tényleges akciói helyett az előkészület és az utóhatás kap kidolgozottabb, árnyaltabb formát.

A Mandragóra Utca 7. izgalmas és tartalmas olvasmány lehet mind a 10–14 éves célközönségnek, mind a szüleiknek, ugyanakkor Szécsi Noémi eddigi olvasótáborának is. Folytatása a nyitott befejezés, továbbá az írónő (például a könyvbemutatón elhangzott) nyilatkozata alapján várható.