Az evangélikus, katolikus és református, metodista egyházak Magyarországon több-kevesebb ideje már foglalkozni kezdtek a keresztény ember felelősségével a teremtett világ iránt, és eziránt elkötelezett munkacsoportjaik egymással is felvették a kapcsolatot. A teremtés ünnepének honlapján – az összes többi keresztényekkel is – közös elkötelezettségüknek szeretnék jelét adni, abban a tudatban, hogy Krisztus tanítványaiként nem csak önmaguk javára, hanem elsősorban minden embertársuk és a társadalom közösségeinek szolgálatára kell állniuk az evangéliumból merített bátorsággal.

A teremtés ünnepének kezdetén közös ökumenikus istentiszteletre kerül sor, amelyre tisztelettel és szeretettel várnak mindenkit

2013. szeptember 29-én 10 órakor!

Helyszín: Hajdúnánás, Református Templom