ezüstös Nyír*

lecsüngesztett lombú fák alatt
bolondos zizegő fáradhatatlan nyíri szél
muzsikus cigányok régi nótákat játszanak
                                                          az ablak alatt
csak a szőlőpásztor lövöldöz bolondjában

ó a keleti népek érthetetlen melankóliája
őseink tiszteletének tájképe: ezüstös Nyír
se szó se szerelemgyökér se összebogozott hajszál
rozsdaszínű vadszőlőlevelek tapadnak
                                                     a kőoszlopokhoz

vadvizek nádasok zordon tanyavidék
kézilámpásos őszi esték cinkefüttyös ködös
                                                                   reggelek
a gond ebei vonítanak a holdvilág felé
holott itt lakik Magyarország legszorgalmasabb népe

s mégis egy világszép asszonyság tartja itt
                                         mézes szóval a vendégeket

*montázs Krúdy Gyula Magyar tájak c. könyvéből

 

sejtelmek mozdultak bennünk*

a mikulás elbotozott az ablak alatt
fordítsd félre a fejedet!

magasabbról néztünk mint a gólyák
elnyomta a versünket a nevetésünk

nincsen szerecsen király! nincsen csokoládé!
táncol az egész falu a sötétbe

sejtelmek mozdultak bennünk
                                      mikor ezt énekeltük
„a tejesköcsög sohasem lyukad ki hanem

széttörik
elcsobul

széttörik
elcsorbul”

*
kukacos dió hullik a fáról
nem szabad a fületlen bögrébe nézni!

harangzúgásban gyalogoltak kocsiztak
elszomorodtak a paradicsomok a paprikák

álmomban mindenkit megkínálnék
pénzzel: tísz-húsz forinttal

csak még összecsukom a szárnyamat

* montázs Ágh István Hányat nézek a naptárban c. könyvéből

 

nem teszek hozzá és nem veszek el belőle

felemeli a vörös palotát a fénybe
felemeli a fényt a vörös palotába
szükségét végzi szükségszálláson
hagyományos tibeti módon
űzi el a gonoszt: tapsol és kiköp

van vöröshagyma de nincsen tarisznya
lám a lámaszekerce csak lármaszekerce
csak időtöket vesztegetitek fekete párnátokon
nincsenek képzetek sem beárnyékolások
nincs jelen a grammatikai mozzanat

roham az idő: lovas vagy epilepsziás
roham az idő elmúlik a nyál
na azt nevezik szájszárazságnak
meglazítottam a sóvárgó vágyakozást
a nyakkendőt a gyűlöletet és a tévtudást

elpottyantott a tehén egy jókora lepényt
nem teszek hozzá és nem veszek el belőle semmit
a legbelső igényre válaszolok és a pátriárkák
megmutatják valódi szellemüket
a káprázat közepette ez a pillanat az

s ha szavam nem elegendő
rátok csapok!

 

Holló László: Tanyán, 1943, Budapest, MNG