Mimikri

Most úgy veszem a kabátom magamra,
mintha te adnád. Udvarolni szeretnél,
de csak karom van, ujjbegyek nélkül.
Várhatod a legyintést, nem legyintek.
Eggyel lépek messzebb. Kettővel
ugrik előrébb a háttér. Az, amelyik
a háttere lenne a történéseinknek.
Most még fojtogat a sálad, a csíkos.
És érzem a képeket tartó vasszöget.
Leválófélben lévő tapéta a kabát,
amelyikbe belebújom. Elbújni csonkán –
ez a lecke, amit föladsz. Nincs megoldás.
Most a falban rohan a lényegem lassan.
Mint Möbius-tekercsen a csavarodás.

 

Megfelelni nehéz

A test, mint egy kiült bársonynadrág fénye,
megaláz, és régóta már, hogy vágni lehet a
lakásban a nyomait. Film az íróasztalon és
film az ágyban, lepedőkön vibráló szürke
foltok – ezt hozta létre, talán nem is érdem-
telenül. Máskülönben bőbeszédű lennél, de
most róla esik szó, és megfelelni nehéz,
mert van az az ellenfény, a vasárnapok
ellenfénye, mondjuk, amelyből kitetszik,
hogy mit vár el a hallgatásért cserében.
Mert amíg egy darab szégyen alattad,
addig is számol, s végül csendben összegez.
És most, hogy övé a szó, másokat akar, és a
biztos útról nemcsak letér, de el is menekül.

 

Reszketés

Mint panelház falában a teherautó ritmusa,
úgy vagy szabályos. Elringatózol
tévedéseimben. Váratlanul érkezel, mert
távol tart magától, ami pontos, és
megnyugodni tanulsz tőle, de így nehéz.
Vagy a nap siet egy szinttel lefelé, vagy
tényleg te reszketsz. Mint a kavics,
amelyik felverődik a harmadikra, hogy
beverje az üveget, amin benéz, aztán meg
lezuhanjon. És mielőtt kettéhasadna, egy
percig tőle legyen zajos a környék. Mert
ő dobol még a párkányon, és rá isznak
pertut a poharak a kredencben. Egy darabig
még ő visszhangzik, nem a koppanás.

 

Magadról beszélni

A testet darabokban árusítják ki, és te még
mindig beszélni tanulsz. A nyelved, mint
az öntudatlan izomdarab, nem leírni,
legyőzni próbál. Magadról beszélni egy
másik helyett. És bár rendre elhibázod, a
feltűnés nem tenne többé, rosszabbá se,
csak elhozna egy igemódot, és
abban bizonytalanabbul tapadnának a
végződéseid. Mondjuk, lehet, hogy
elrendelés megtanulni, mert törvényt
alkottak rá, és a törvény a rend. Vagy mert
rend az, hogy a repülők célba érnek, és az
angyalok sem tévednek el hiába. És mint
Berlin felett, a láthatatlanság megvigasztal.

Vincent van Gogh: Vincent hálószobája Arles-ban (1889, Párizs, Musée d'Orsay)