Gintli Tibor irodalomtörténészt, az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetőjét Onder Csaba kérdezte Krúdy Gyuláról az író halálának 80. évfordulója alkalmából szervezett konferencia ürügyén.

AVPO: November elején a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke nagyszabású Krúdy-konferenciát szervezett. Az apropót Krúdy halálának 80. évfordulója adta. A konferenciának nem volt címe. Ennyire magától értetődő volna mindez, vagy csak a szakma képviselői számára az?

Gintli Tibor: Amikor tavaly decemberben megválasztottak a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnökének, tisztában voltam vele, hogy növelnünk kell a Társaság súlyát, jelenlétének intenzitását a hazai tudományos életben. Ennek egyik legkézenfekvőbb és legcélszerűbb módját abban láttam és látom ma is, ha a Társaság képes évente egy-egy rangosnak mondható konferenciát rendezni, s ennek anyagát könyv formájában megjelentetni. Nem az évforduló döntött a tematikát illetően. Inkább arról van szó, hogy kevés esélyt akartam adni a véletlennek. Mivel magam is foglalkozom Krúdyval, jól ismerem a Krúdy-kutatók többségét, így joggal számíthattam rá, hogy elfogadják a meghívásomat. Ezt a konferenciát egy sorozat nyitányának szánta a Társaság vezetősége, ezért nagyon fontos volt számunkra, hogy erős kezdéssel indítsunk, amely alkalmas lehet a hagyományteremtésre. Ha nincs az évforduló, akkor is Krúdy lett volna a téma, s a jövőben sem a születési és halálozási dátumok fogják kijelölni a majdani konferenciák tárgyát.

AVPO: Mi dominál inkább, a kötelező gyakorlat, a kultikus tisztelet, a kánonban elfoglalt hely megerősítése vagy éppen a Krúdy-szövegek felnyitásának vágya?

Gintli Tibor: Nem a kötelező gyakorlat vezetett, mint mondtam, az évfordulók nem játszanak meghatározó szerepet irodalomhoz fűződő viszonyomban. A kultikus tisztelet pedig nem annyira a Krúdyval foglalkozó recepciót, mint inkább az olvasóközönségnek egy csoportját jellemzi. A kánonban elfoglalt hely megerősítését már lényegesebbnek tartom. Megítélésem szerint Krúdy a Nyugat első nemzedékének egyik legjelentősebb prózaírója, az én toplistámon az első háromban szerepel. Jelentőségéhez képest még mindig viszonylag keveset foglalkozik vele a hazai irodalomtudomány, jóllehet, az utóbbi másfél évtizedben jelentősen megélénkült a kutatás, mintegy fél tucat könyvet publikáltak életművéről. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy még több figyelmet érdemelne, hiszen semmivel sem kisebb író, mint mondjuk Kosztolányi Dezső. Mivel számomra a legfontosabb az olvasás izgalma, az egyes szövegek értelmezése, ezért bátran állíthatom, hogy a kérdésedben említett lehetőségek közül az utolsó volt a legerősebb szándék.

AVPO: Mint az esemény főszervezője, hogyan értékelnéd az elhangzottakat? Van-e olyan területe ennek az életműnek, amelyről még mindig nem vagy csak kevés szó esik? Gondolok itt például Krúdy és a politika viszonyára.

Gintli Tibor: A konferencia-felhívásban az szerepelt, hogy elsősorban az imitáció és a stilizáció narratív eljárásaival foglalkozó előadásokat várunk. Ennek a kívánalomnak az előadók többsége igyekezett megfelelni. E problémakört azonban szerettük volna több oldalról körüljárni, ezért arra törekedtem, hogy eltérő elméleti beállítottságú kutatókat hívjak meg. Egyfajta körképet vártam a hazai Krúdy-kutatásról, ami meg is valósult. Ez a módszertani sokféleség inspiráló hatású, hozzájárul ahhoz, hogy a kutatók a sajátjuktól jelentősen eltérő nézőpontokkal találkozva megújítsák, felfrissítsék saját értelmezői perspektívájukat.

Egy ekkora életművet nem lehet minden részletében műsoron tartani, mindig lesznek olyan részei, amelyről aktuálisan kevesebb szó esik. Mindenesetre szembe tűnő, hogy az első Szindbád-kötet előtt keletkezett szövegekről még mindig viszonylag keveset hallunk, holott egy évtized prózatermése ez. A korábbi Krúdy-kutatás ezt az időszakot szinte egészében a „zsengék” kategóriájába utalta, holott az utóbbi években mind gyakrabban kapnak nyilvánosságot olyan vélemények, amelyek ezt a leértékelő megközelítést határozottan vitatják. Bezeczky Gábor például nagyon markáns véleményt képvisel ebben a kérdésben.

Krúdy és a politika viszonyát ez a konferencia sem érintette (egy előadás tárgyalta Krúdy-életművének későbbi politikai kisajátítási kísérletét), mivel a felhívás szövege eredendően más irányba terelte az előadók figyelmét. Bevallom, ez a problémakör engem nem igazán foglalkoztat, az életműnek ezt a szeletét bizonyosan nem én fogom a köztudatba emelni, sem úgy, mint Krúdy-kutató, sem úgy, mint tudományszervező.

AVPO: A Kalligram Kiadó gondozásában sorra jelennek meg a Krúdy-kritikai kiadás darabjai. Mennyire látszik hasznosulni mindaz, amit ez a munka feltár?

Gintli Tibor: Erre nehéz válaszolni. Aligha kétséges, hogy ez a minden korábbinál teljesebb és meglehetősen alapos jegyzetapparátussal ellátott szövegkiadás jótékony hatást gyakorol a kutatásra. Ennek az inspirációnak a reakcióideje azonban lassú, aligha számíthatunk azonnali, direkt hatásra. Másrészt a kiadás még nem teljes, míg szinte már valamennyi regény megjelent, a kispróza még csak az 1900-as évek elején tart. Mindenesetre két előadás éppen a kisprózának ezt a korai időszakát tárgyalta, ami könnyen összefüggésbe hozható azzal, hogy a Kalligram-kiadás minden eddiginél bővebben mutatja be ezt a korszakot. Nemcsak az eddig ismert összes szöveget teszi közzé – míg a korábbi kiadások erősen szelektáltak a szövegek között -, hanem korábban ismeretlen műveket is közöl, méghozzá igen nagy számban.

AVPO: Mi van az ünnepnapokon túl? Mennyire része ma Krúdy az élő kulturális emlékezetnek?

Gintli Tibor: Ezt nagyon nehéz megítélni. Nem hiszem, hogy kiemelkedő szerep jutna a Krúdy-életműnek a kulturális emlékezetben, de jelenlétét kétségtelennek tartom.

AVPO: Igen sok a legenda és a sztereotípia Krúdy körül. Néha az az érzésem, hogy konkrétan, olvasás nélkül is működik szerzőként, azzal a bizonyos krúdys, nosztalgikus hangulattal, az evés-ivás örömeivel stb. Ez táplálná mindmáig a kultuszt?  Egyáltalán, beszélhetünk-e Krúdy-kultuszról?

Gintli Tibor: Egy-egy szerzőt a köré fonódó sztereotípiák és legendák is képesek az emlékezetben tartani. Az emlékezetnek ez a rétege azonban meglehetősen felszínes. Ébren tartása mögött gyakran marketing megfontolások is gyaníthatók, de létezik az irodalomnak egy ilyen kultikus megközelítése is. Kisebb kultikus közösségekkel már találkoztam, elsősorban egyfajta lokálpatrióta mentalitás élteti ezeket. Hivatalos, „államilag támogatott” Krúdy-kultuszról azonban nem beszélhetünk, azt hiszem, soha nem is volt ilyen.

AVPO: Mennyire tanítható ma Krúdy akár középiskolában, akár az egyetemen? Valóban speciális, mondjuk életkorhoz kötött volna az olvasása?

Gintli Tibor: Nem hinném, hogy kifejezetten öregedő úriemberek számára javallott ez a próza. Elég sokféle és összetett ahhoz, hogy tizenéves kortól végelgyengülésig olvasni lehessen.

AVPO: Az öregedő író kéziratait a mendemondák szerint már maguk a szerkesztők sem olvasták el; mintha mindig ugyanazt és ugyanúgy írta volna, végtelenítve. Ennyire kiszámítható volna nyelvileg, narratológiailag ez a szövegvilág?

Gintli Tibor: Krúdy kétségtelenül nagyon sokat írt, ezért gyakran ismételte önmagát. A szerkesztés fegyelme sem tartozott állandóan gyakorolt író erényei közé. Ennek ellenére ezt a négy évtizedet átfogó életművet nem egyetlen tónus, nem egyetlen beszédmód és nem egyetlen narratív szerkezet jellemzi. A nagyon homogén Krúdy-kép mögött elsősorban egy-egy szövegcsoport egyoldalúan túlreprezentált volta, egyoldalú olvasói tapasztalat sejthető. Másrészt a jó Krúdy-szövegek erősen rétegzettek, kifejezetten összetettek, s mint ilyenek, kevéssé kiismerhetők. Ne hagyjuk, hogy figyelmünket elaltassák az ismerősnek tetsző poétikai megoldások, és főképp ne higgyük, hogy ezek „beazonosításával”a szöveg értelmezését is letudtuk.

AVPO: Szilágyi Zsófia a kisebbik Móricz könyvében (A továbbélő Móricz, Kalligram, 2008.) a kortárs magyar irodalomban észlelhető Móricz-olvasás hatását is elemezte. Krúdyt mintha nagyon könnyű volna imitálni, de beszélhetünk-e lényegi Krúdy-hatásról napjaink irodalmában?

Gintli Tibor: A Krúdy-életmű megidézésére számos példát lehetne említeni. (Például Csabai László két regényét, Szindbád, a detektív; Szindbád Szibériában.) Tarján Tamás szerint – aki kortárs irodalomnak nálam sokkal jobb ismerője – Esti Kornél után rögtön Szindbád következik a kortárs művek által megidézett nyugatos irodalmi alakok slágerlistáján. Ezen a téren tehát az életmű hatása elevennek mutatkozik. Ugyanakkor valódi poétikai inspirációt, a beszédmód tényleges befolyását kevéssé érzékelem.

AVPO: Mit és miért ajánlanál ma Krúdy Gyulától olvasásra, vagy éppen újraolvasásra?

Gintli Tibor: A Boldogult úrfikoromban című regényt. Egyrészt mert ez a személyes kedvencem, másrészt mert Krúdy azon kevés regénye közül való, amelyeknek a szerkezete is hibátlan.