amikor elbúcsúztunk

kétszer kellett nekem bemutatkoznod.
először hallgattam, majd hónapokkal később
(pontosan nem tudom), amikor találkoztunk,
csak annyit tudtam megmondani, hogy
honnan biztosan nem jöhettél.

átláttunk egymáson, mint a sáros fényen.
tudtuk, hogy mi következik egy zavart
szemüvegigazítás után, vagy akkor,
amikor elsimítottad a homlokodon
az összeérő ráncokat.

amikor elbúcsúztunk, akaratlanul is
hátra néztem. nem számítottam rá, hogy
másodszorra foglak utoljára látni.

csak varratok

végigvezetett az iskolaudvaron.
a dohányzóból indultunk, át a salakos
íveken, a kavicson, végül elértünk
a „B” épület előtt kosárlabdapályához.
láttam, ahogy a napfényen át érintik
a betont a csonka ember kezek.

tenyeremen még a tegnapi horzsolások,
az a srác is látta az ablakból, amikor
medicinlabdákat dobáltam a salakon
még reggel, felmérésünk volt,
észrevétlenül szemerkélt.

hirtelen elkapja a kezem, hallom, ahogy
a tenyéren üreget váj magának a fény,
rám leheli az árnyékát, mint az a srác
az ablakból, kezemen csak varratok
és a tegnapi salak.

 

hajócska először

megtanítottál inget és hajót hajtogatni.
ingujjat így nem tűrhetsz fel, mondtad,
és hirtelen húzni kezdted. kissé bizalmatlan
nekem ez a közeg, amibe beleszülettél,
gondoltam, majd a helyére igazítottad
ezt a cigarettafüstben álló anyagot.

az asztalra csúsztattál egy kis reklámos papírt,
éreztem, ahogy a sarkait felhajtod, hozzám
vágódott minden izomfeszülésed. így hajtod
fel a szélét, majd kihúzod, kétszer elismételted.
ezen túl nekem is így kell ezt eltanulnom.

ekkor tanult meg hajócska először engem,
azóta érzem az ingemen a bordázott hajtásait.