You Are Here: Home » A Bakon Leső » A hajszálak is párban

A hajszálak is párban

“A prózaíró Minka sokáig még a lírikustól is jobban háttérbe szorult: ha Czóbel Minka, hát legfeljebb költőnő, és örülhettünk, ha így ismerős volt.”
Kritika Czóbel Minka: Két arany hajszál című regényéről (Bp., Napvilág, 2013).

I. Czóbel Minkáról újra

Czóbel Minka Két arany hajszál (1908) című regényét eddig csak antikváriumból lehetett beszerezni, nem könnyen: a Magyar Kereskedelmi Közlöny Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat kiadásában olvastam először. A Napvilág Kiadó, valamint a bevezetőt író Kapus Erika és a zárásként a költőnő életrajzát kiváló érzékkel összegző Menyhért Anna összefogásának is köszönhetően igényes, kézbeillő változatban jelent meg újra a regény 2013-ban, a Női irodalmi hagyomány című sorozatban. A prózaíró sokáig még a lírikustól is jobban háttérbe szorult: ha Czóbel Minka, hát legfeljebb költőnő, és örülhettünk, ha így ismerős volt.

Nem lenne új keletű, ha sorolni kezdeném: hányszor, miként találkozhatnak diákjaink nőírók, írónők, költőnők, női költők alkotásaival középiskolában. Találkozhatnak, ha válogatunk tőlük, ha visszük a köteteket, másolatokat. Nagyon büszke voltam középiskolás koromban: az irodalomkönyvemben egy bekezdésnyi terjedelemben írtak a falumbeli költőnőről, mára ezt hiába keressük a legtöbb tankönyvben. Találkoztat(hat)juk a hallgatóinkat Szapphóval, Kaffka Margittal, Emily Brontëvel, Nemes Nagy Ágnessel. A regionális irodalom témakörben többen választhatjuk (a feltétel a helyi kötődés) szóbeli érettségi tételként Czóbel Minka művészetét (persze, líráját – eddig). Közben mindvégig aggaszt a viszonyulás: miért érezzük minduntalan, hogy oda kell illesztenünk ezt a jelzőt vagy jelzőként, megkülönböztetésként mégsem (jól) funkcionáló kifejezést: író, költő, költő, író. Közismert, hogy a legtöbb magyar író- és költőnő elutasítja a női író/költő megnevezést.

Weöres Sándor a Három veréb hat szemmel utószavában így ír: „Különös jelenség, hogy a magyar irodalomtörténészek nem szeretnek tudomást venni a költőnőkről. Röviden említik Dukai Takách Juditot, Szendrey Júliát – Berzsenyi sógornője az egyik, Petőfi felesége a másik, önmagukért aligha esne szó róluk. Pedig Apafyné Betlen Kata (kit összetévesztenek a vele azonos nevű Telekiné Bethlen Katával) kiklopsz építésű nagy elégiák alkotója, a legkülönbek közé tartozik. S a változatos, szeszélyes Czóbel Minka szintén.” [1]

Menyhért Anna tárgyilagos megközelítésében: „A női írók nem kerülnek be a kánonba. Nem formálják az identitásunkat. Nem olvassuk őket. Nem beszélünk róluk. Nem tanítjuk őket.” [2]

Kíméletlen tőmondatok, kétségtelenül nagy igazságtartalommal; a Két arany hajszál újrakiadása (és korábban Az erdő hangja reprint kiadása Anarcs Község jóvoltából, 2007) Czóbel Minka művészetének újraolvasását, a róla újra beszélést, az őt tanítás lehetőségét eredményezheti, a nőalkotók felé megnyilvánuló emlékezési kötelezettséget erősíti.

A téma megközelítéséhez kiegészítésül megemlítem még a Magyartanárok Egyesülete és a Trauma és Gender Kutatócsoport által közösen szervezett Gender és hagyomány című konferencia (szintén Menyhért Anna által feltett) egyik kérdését: „a saját korában a legtöbb tehetséges író- és költőnő közismert személyiség volt. Az tehát a fő kérdés, hogy miért feledkeztünk el róluk? Miért felejti el a magyar irodalmi hagyomány a nőket? [3]

A literatura.hu oldalon olvasható Kaffka Margit-életrajz így nyit: „Mindmáig ő a legnagyobb magyar író-költő asszony” – izgalmas átcsapás, meddig marad mindmáig érvényes a netes tartalom, az viszont tény, hogy valóban ő az az alkotó, akit a Nyugat mint „asszonyírót” (újabb vitára okot adó kifejezés) azonnal elfogadott. Czóbel Minkát, aki rendkívüli műveltségre tett szert, olyanra, amely a korabeli női körökben ritkaságszámba ment, különös vidéki életmódja és úri származása miatt nem érezték maguk közé valónak (nem is igen kereste a társaságukat), ezt az okot nőiségében keresni hiba lenne. Valamint túlzónak és sarkítottnak érezhetjük, hogy életrajzában, a róla szóló írásokban mindmáig az “Anarcspuszta” kifejezés él lakhelyéül, halála helyszínéül több helyen, ráerősítve arra a nézetre, miszerint az idős Czóbel Minka valahol a világ végén „szánalmasan magányos életet élt.” [4] Az a Czóbel Minka, aki korábban a Sorbonne-on hallgatott, elzarándokolt Jeruzsálembe, a köztudatban sokat emlegetett vénkisasszony korában, ahogyan arról már korábban is írtam a Büttner Helénnel való kapcsolatát elemző esszémben, „a Podmaniczkyak kastélyában, a mándoki kastélyban és a Forgáchok felvidéki birtokain töltött el barátságos fogadtatásban időszakokat. A festés mellett áldozott a lovaglás szenvedélyének, nemcsak Anarcson volt hátaslova, hanem a vendéglátók is biztosították számára a kedvtelést.” 

Anarcson a falu közepén (!) és nem a/egy pusztában található kúriában élt. A falu nevével kapcsolatban a következő hiteles adatokat lehet fellelni: „1212-ben tűnik fel iratokban, mint Zsurkot övező település. 1270-ben a Tegzes család tulajdona a község Onorch néven. Erre bizonyíték a református templom alatti kripta és a Budai Ézsaiás által 1805-ban Debrecenben kiadott történelmi könyv, amely leírja, hogy 1289 körül egy tatárjárással kapcsolatos iratban is szerepel az Onorch név. 1715-ben III. Károly Czóbel Imre brigadéros kapitánynak adományozta, 40.000 hold földdel. A község neve ekkor már Anarch.” 

Egy másik (és még mindig nem az utolsó) félreértés, vagy talán alkotásai értelmezési szempontjából ismét fölöslegesen a középpontba állított „ügy” a szépsége-csúnyasága kérdés. A helyi emlékezet szerint: „Alapvetően téves elképzelés kering a kinézetével kapcsolatban: Minka nem volt csúnya idős korában sem. Haját rendezett kontyban viselte, nőies, a kor divatjának megfelelő ruhákat viselt, sőt, többet maga is tervezett; arca merengő, telt, határozott vonalú volt, de semmiképpen sem csúnya.” [5] Sem művészete, sem magánya nem a (feltételezett, megalapozatlanul emlegetett) csúnyaságából fakad, az alakot több szempontból is újra kell értelmeznünk, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy Czóbel Minka vidéki magányában akár kellően boldog lehetett, idős testvérével és Büttner Helénnel közösen vitt háztartásukban, művészi kapcsolatukban; ne a szerelem nélkül élő, férfi után epekedő (vén)kisasszony karaktert tartsuk determinálónak jelentős, kánonba emelendő alkotásai keletkezése vonatkozásában.

II. Czóbel Minka és a regény

Czóbel Minka prózai alkotásai közül a következőket tartja számon az irodalomtörténet: Hafia (kisregény, 1891 – ezt később átdolgozta: Miter menyasszonya címmel olvasható a Pókhálók című elbeszéléskötetben, 1906); Két arany hajszál (regény, 1908) és az 1900-as évek második felében folytatásokban jelent meg A fekete lovas című regénye. Tálas Anikó Czóbel Minka és Büttner Helén barátsága címmel írt tanulmányában ezt olvashatjuk: „A Hafiát már megjelenése idején, de az utókor részéről is sok kritika érte. Később kidolgozottabb formáját Pókhálók c. elbeszéléskötetében közölte Miter menyasszonya címmel. Minket mégis ez az eredeti forma érdekel, hiszen a levelek ezt érintik, és csak ebben van jelen Minka közvetlen környezete, a mándoki kastély.” [6]

Egy elveszett regényről beszél Czóbel Minka Az elveszett doboz címmel a Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör 1922. évi március 25-i Czóbel-ünnepségén: „A magány évei elég alkalmat nyújtottak az irodalom művelésére. Sok vers és elbeszélés keletkezett ez időszakban, de legtöbb időmet egy hosszabb regény megírására szenteltem, mely gyermekkori emlékeimtől kezdve, a mai napig, vagy mondjuk a tegnapig, mindent összefoglalt mi szeréntem a szemünk előtt végbemenő nagy változást előidézte, s ha nem is oka, de mindenesetre előkészítője volt annyi rázkódtatásnak. […] A regény kész volt, csak a vége hiányzott.[…] Volt vagy hat kötetre való kéziratom: vers, próza, jegyzetek vegyest, két nagy dobozban. Midőn sok idő múlva ismét felkerestem dolgozószobámat, a dobozokat nem találtam. Igaz, hogy a zavaros időkben ideoda hurczolgattam azokat, hogy a szobából […] többször kellett a bútorokat éjjel elhordani, hogy aztán az épen jelenlegi parancsolók jó kedvére – ha nékik épen úgy tetszett – visszahelyezzük.
Hurczolkodásnál sok érhet két árva dobozt!”
[7]

A Báthory Erzsébetről készült – csak emlegetés szintjén ismert – műről beszélhetett Czóbel Minka? Meglehet, hogy prózaíró művészete titkokat rejt még.

Milyen regény is a Két arany hajszál? Balladisztikus meseregénynek nevezi a 2000-es kiadású Pókhálók kötet utószavának írója, Márton László [8], gótikus regénynek a 2013-as kiadás szerkesztője a könyv hátsó borítóján, de „prózai beszély, bonyolult, kissé érzelmes mesével, meseregény, romantikus regény, gothic novel, példázat jellegű mese” [9] elnevezéssel is találkozhatunk vele kapcsolatban.

Virginia Wolf 1928-ban tartott előadásán hangzott el: „a nők és a regény – jelentheti azt, s önök vehették is ilyen értelemben, hogy a nők és amilyennek látszanak, a nők és a regény, amit írnak; vagy jelentheti azt, hogy a nők és a regény, amit róluk írnak; vagy jelentheti azt, hogy e három kibogozhatatlanul összeszövődik.” [10]

A Két arany hajszál szerzőjében fellelhető Winkler Amália műveltsége, Aramea temperamentuma, Dobos lovag kettős vágyódása is? Szerencsés-e ennyire kötött szerzői szerepjátékban gondolkodnunk? Márton László szerint: „Ő a Hafia című kisregény Ágnese, aki Ibsen lélekfelfogásáról beszél a máramarosi fenyőerdőben, de azt is tudja, hogy az ilyen helyre »kurta mosószoknyát« érdemes fölvenni; ugyanakkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy önmagát vetítette bele a Két arany hajszál két nőalakjába is.[11]

Czóbel Minka látomások alapján alkotott, gyakran uralkodtak el rajta sötét víziók, misztikus szimbólumai át meg átszövik alkotásait. Ha sodró lendületűnek nem is, olvasmányosnak mindenképpen tartható a regénye. Festői látásmódját bátyja sógorával, Mednyánszky Lászlóval töltött elmélkedései, közös időtöltései is alakították. Margócsy József feljegyzése szerint: „Közös témájuk: a művészi szabadság, a lélek szárnyaló lehetőségének keresése, biztosítása, élése: egyben szabadulás a társadalmi konvencióktól.” [12] Ismert tény, hogy Mednyánszky László és annak barátja, Justh Zsigmond biztatására szánja el magát művei megjelentetésére. Ez az ösztönzés a családi hagyomány folytatásának is ígérkezett, ugyanis Orczy Lőrinc Czóbel Minka szépapja, nagyanyja pedig Kazinczy Zsófia, Kazinczy Ferenc unokatestvére.

A regény kezdése meseszerű: romantikus mesevilágban, vadromantikus környezetben, a gothic novelre jellemző jegyekkel találkozhatunk: „Zuhogott az eső, sűrű sötétség szállt le a Swidovec völgyre. Az a sötétség, melyet csak fenyőerdő tud szőni: éjszakából, feketésen zöld gallyak sűrűjéből, fekete, füstös, nehéz őszi ködből. Az a sötétség, melyben imbolyog a sötétség nehéz, puha tömege, hogy itt-ott még sűrűbbre sötétedjék. Melyben kitágul a szem, hogy belefúródjék a sötétség falának bársonynehéz, bársonyfekete éjjelébe.”(13.) A történet egy kárpátaljai mondán alapul: Dobos lovag múló erejéről szól, amelyet az ördög elpusztításért Gábriel arkangyaltól kapott, és amelytől szerelme fosztotta meg. (Nem hagyhatjuk figyelmen kívül Madách Imre Tragédiájának hatását, amelyet a szerző németre is lefordított; ennek hatását viseli magán a Büttner Helén grafikáival illusztrált, francia nyelven megjelentetett drámai költemény, a La migration de l’ame című műve is.) A regény hegyi rablója, Dobos lovag a legenda szerint a 18. században élt, a máramarosi folklórban máig megtalálható a neve. Czóbel Minka maga írta egy levelében, hogy a történet „nem akar más lenni, mint egy mese, melyet szóról szóra a máramarosi lakosoktól hallottam, és egy szálra fűztem, mint a szárított gombát – legfeljebb pár nevet tettem hozzá.” [13]

Czóbel Minka anyai nagybátyja gróf Vay Ábrahám Máramaros vármegye főispánja volt, a Vay család több vadászkastéllyal rendelkezett itt, vadászidények idején gyakran tartózkodott ezen a hegyes vidéken, így a helyszín nem a középkori legendák zordon vidéke, hanem jórészt valós táj. A halálra táncoltatott lány balladája címmel a történet verses alkotásként is kikerült a szerző tollából: igazi különlegesség – a szakirodalom sem igen emlékezik meg róla. Az 1907-es kiadású Szalon Újság hasábjain olvasható a Dobos lovag című két oldalnyi terjedelmű balladisztikus alkotása, amely ugyanazokat a neveket használja, Olanka és Gruba Tava táncának végkimenetele is ugyanaz (ld. később).

Szepesi Attila Egy elfelejtett kárpátaljai regény címmel írt esszéjében lejegyzi, hogy vitathatatlan párhuzamot talált a cseh Ivan Olbracht Kárpátaljai trilógia című munkájának Oleksza Dovbus nevű szereplője és Dobos lovag között: „Czóbel Minka, aki főként ifjúkorában – rokonait meglátogatandó – Eperjestől Husztig és Rónaszéktől Técsőig, Szobránctól Máramarosszigetig jól ismerte e hegyi világot, a kárpátaljai ruszin folklorból merítette nemcsak regényhősét, de műve témáját is.” [14]

Németh Ványi Klári tanulmányában rámutat több vándormotívumra:A regény folklorisztikus jellegét erősítik azok a vándormotívumok, melyek a magyar szellemi néprajzból jól ismertek. Ilyen például a Halálra táncoltatott leány ballada variánsa az Olánka tánca című fejezetben.” [15]

Dobos lovagon semmi ártalom nem fog, hatalma, ereje messzehírű, cédruspalotát épít az erdő közepére, és onnan indul portyáira, oda tér vissza; van, akiket kirabol, van, akiken segít – érdemük szerint. A lovag alakja nem félelmetes, az írói módszer könnyeddé teszi figuráját, az olvasó vele indul, véleményét képes osztani akár, ennyiben mindenképpen meseszerű a történet szövése. Dobos gondolatai, vélekedése a világról az én központba állításáról szólnak, a függetlenség megtartásáról: „De ha hatalmas akarsz maradni, kerüld az asszonyt – az egy asszonyt. A többivel játszhatsz, mulathatsz, de egy ne legyen életed béklyója.”(24.) – figyelmezteti Dobos Ivánt. A mellékszereplő női alakok megjelenése misztikus, félelemmel terhes környezetben történik: „A fáklya lángja veresen világította meg fehér halinás termetüket, vagy elborította füstjével egészen, hogy a megvilágított füstben csak mint ködképek lebegtek. De még két más alak is ment előttük: női alakok.”(36.) Itt tapasztalhatjuk meg azt a „rendet”, ami a rabló világban uralkodik: a nőt használni lehet, uralkodni fölötte, ha nem teljesít, meg lehet ölni: „Jó, hát ha már itt vagytok, táncolni fogtok. Te, Olanka, Olesszel, te pedig, Tava, Gyuróval járod. Halál fia, ki fárad, vagy nem akar.”(37.)

A fent említett Dobos lovag című alkotásban a következőket olvashatjuk:

Örülj Tava, itt legjobb legényem,
Vele járjad, én meg majd csak nézem
Járjad szépen!
Te meg Olesz Olankával járjad,
Halál fia, ki hamar kifárad”

Átvezetés nélkül csap át horrorisztikus jelenetbe a tánc mindkét műben, borzongást kiváltó pillanatkép után – amelyben Grubi Tava könyörög azért, hogy kiönthesse a tánc közben bocskorában összegyülemlett vért – kegyetlen, az olvasót felkészületlenül érő jelenet következik: „A legény tüszőjéből kést rántott ki, s egy kézzel a bőrködmönt hátrataszítva, egyenesen a pihegő leány mellébe szúrta.”(40.)

A Szalon Újságban fellelt verses változatban így olvasható:

Gyorsabban, gyorsabban! Leül az
út szélre,
Könnyező két szemét rejti kendőjébe,
«Nem tánczolsz?»
«Nem bírok.»
Furulyás csak fujja
A legény kést ránt ki, egyenesen
Tavának
A szivébe szurja.”

És ezzel a betyárvilág harmóniája helyreáll. Ez a bizarr, vadromantikus hatás a regény egyik különlegessége.

A két nőalak: Winkler Amália, a bocskói sváb magiszter felesége, a később bosszúvágyó, kegyetlen, büszke szász menyecske – az „aranyszín lepke” és Aramea, a táncban utolérhetetlen varázslattal bíró cigánylány, a „fekete holló”. Amália álma is borzalmakkal teli, bizarr hatást kelt: „Esküvője napjáról álmodott az asszony, de egyszerre nem Grineus Mátyás, hanem Dobos lovag állt mellette vőlegényként, s szerelmes, édes csókokat adott neki, ő pedig szégyenlősen, boldogan viszonozta. Éppen a jegykendőt akarta nekiadni, akkor vette észre, hogy egy kígyó volt belekötve, de ő úgy tett, mintha nem látná, s mégis odaadta Dobosnak. A kígyó lassan kicsúszott a kendőből, a lovag nyaka körül csavarodott, mindig nagyobbra nőtt,, végre már körülfonta egész alakját, s mikor már többé nem bírt mozdulni, egyenesen szívén marta hosszú méregfogával, mely hegyes és éles volt, mint egy tőr.”(58.) Amália és Dobos kapcsolata a kezdeti finomságon és a vágyakon átívelő, majd a birtoklásnak, hatalomnak áldozatul eső szerelem: „Amália nem volt kíváncsi a jövevényre, bár majdnem biztosan tudta, hogy Iván lesz. Már nem volt várakozó kedvében, belezápult szívébe a vágy, idejét múlta a dolog.”(128.)

Aramea valósággal ellentéte Amáliának: a sovány ujjú vékony cigánylány eljárja „a mennyei kígyó táncát, a lobogó láng táncát, az árnyéktáncot”(86.), majd leborulva sír Dobos előtt, hogy vigye magával: „A táncom a tied lesz, a hajam a tied lesz, tied testem-lelkem, csak vigyél magaddal”(89).

A huszonhat fejezetből álló mű utolsó oldalain egészen röviden olvashatjuk Dobos halálának leírását: „Lassan nőtt a sírgödör, míg Dobosból lassan szakadt ki a lélek.”(202.) Hatalma szinte hiábavaló volt, tizenkét éven át tartó sérthetetlenségét semmi eposzi magasságokba emelt célra nem tudta használni. A regény zárlata az „egy” asszony ablakának képével zárul, ami mögött Grineus Mátyás biztonságot adó otthona található; közben az olvasó azt is tudja, hogy Aramea valahol az erdőszélen, a mohon játszik gyermekével, párban mindketten – hatalmuk (csak) nekik maradt.

A Czóbel Minka köré épített – gyakran negatív felhanggal átitatott – narratívát lebontva hagyjuk, hogy szabad utat találhasson az olvasó felé művészete, immár ennek a regénynek a közvetítésével is.

Jegyzetek

[1] WEÖRES Sándor, Utószó in: Három veréb hat szemmel, Bp., Szépirodalmi, 1977, 629.

[2] MENYHÉRT Anna, Női irodalmi hagyomány, Bp., Napvilág, 2013, 14.

[3] POROS Júlia, „Férfi a tantervben, nő a tanteremben” in: Nyelv és Tudomány, 2012. november 21.

[4] PÓR Péter, Utószó in: Czóbel Minka: Boszorkány-dalok, Bp., Szépirodalmi, 1974, 248.

[5] TAKÁCS György visszaemlékezése, in: „Jövőm emléke, múltamnak árnya”. In memoriam Czóbel Minka, Modus Hodiernus, Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, 2008, 160.

[6] TÁLAS Anikó, Czóbel Minka és Büttner Helén barátsága, Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv, 1999. 247.

[7] TIDRENCZEL Sándor, Czóbel Minka vallomása, in: ItK 1978/4. 502.

[8] MÁRTON László, Utószó, in: Czóbel Minka: Pókhálók, Pécs, Jelenkor, 2000, 140.

[9] KAPUS Erika, Előszó in: Czóbel Minka: Két arany hajszál, Bp., Napvilág, 2013, 7.

[10] Virginia WOLF, Saját szoba, Bp., Európa Könyvkiadó, 1986, 5-6.

[11] MÁRTON László, A csúnya tündér, in: Czóbel Minka: Pókhálók. Pécs, Jelenkor, 2000, 137.

[12] MARGÓCSY József, Az anarcsi Czóbel család iratai, in: Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár Kiadványai, Évkönyvek

[13] KIS  Margit, Czóbel Minka, Bp., Szabolcs-Szatmár Megyei Idegenforgalmi Hivatal, 1980, 236.

[14] SZEPESI Attila, Egy elfelejtett kárpátaljai regény, Magyar Napló, 2002/3, 27.

[15] NÉMETH VÁNYI Klári, Dobos lovag, a Máramarosi Robin Hood, in: Palócföld 2012/1.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top