Befőtt

Magam szedem pontokba, ahogy.
Kérted, mint vénasszonyok a magot.
Szilvából egy  mozdulattal, pedig.
Idővel a rohadás magától kiemeli.
Ha mondjuk beszélek, csak szóról szóra.
Fogd fel úgy, hogy két pont távolsága.
Milyen messze, melyik tárgytól.
Legközelebb mind havat lapátol.
Behallatszik majd kintről, hiába.
Ha hátat fordítok, egy derékalj roppanása.
Lassan már érik egy vastagabb takaró.
Ilyenkor kezdik a polcon sorakozó.
Kompótokat is rendben, télire a lekvárt.
Álmodom, hogy pontos címkék híján.
Magokból jósolok, csonthéjat két marokra.
Úgy fogom fel, mintha anélkül testbe fagyna.
A falnak mondom, nem is feléd.
A penésztől vagy a jégtől ilyen fehér.
És hogy a hátam közepén is van valahol egy.
Pont, ismeretlen, ha hozzáérsz, belereszket.

 

Buda végleg

Még meg kell szoknom újra,
hogy ez itt Buda. A buszmegállót
éjszaka például rendszerint
elvétem. Pedig. És hiába, hogy
annyit sétáltunk már a környéken,
hogy tudnom kéne. Ami gyalog,
kéz a kéz bejárható, nem tenyerem.
Gyere közelebb, erről beszélek.
Innen jól kivehető, hogy a lejtők
itt kijelentő mondatokban érnek
véget. És ettől valami minduntalan
megbicsaklik tagjaimban. Maradj
inkább most csendben, figyeld.
Jön felénk egy ismeretlen, és éppen
ebbe a mondatba fog megérkezni.
Ha követed, majd kivehető lesz,
hogy túl hosszúak és túl vékonyak
az árnyékban a taglejtések. A kezem
papír, sötét és üres vonalakban
tinta, belevág minden szavamba,
pedig semmi nincs vele leírva, ami
bejárható. A tenyerem és annyi talán,
hogy ritkábbak erre a lámpaoszlopok,
és szoknom kell még. Ha kérdeznek,
értelmesen feleljek. Valahogy így.

 

Krumplihéj

Serpenyő forró zsír krumplik
darabokban fel sem néz csak
áll előtte az a kuss meg
ahogy pattog a csempe
lesz tele vele és fáradt
sárga szag kúszik tüdőig
konyhából párkányon át-
serceg belőlünk akár
szelt krumpli forró zsírban
a hólyagos hallgatás

 

Szabó Attila fotója