Minden könyved korpusz.

A Halotti pompa színházi előadásának 2009-es színlapján ifj. Hans Holbein Halott Krisztusából csak a lábai láthatók, felidézve a szűk sírboltban elnyúló megkínzott testet, Dosztojevszkij és Julia Kristeva szavait visszhangozva, miszerint a feltámadás igazságával ellentételeződik a halott Krisztus kétségbeejtő látványa. A kötet egy másik festményt hordoz a borítóján, amelynek perspektívája legalább annyira megrázó, Mantegna Halott Krisztusának ugyanis a lábainál állunk. Daniel Arasse szavaival folytatva, hiszen különben csak tovább dadognánk: “A kép  soha nem hagyta el a festő műtermét, és Mantegna személyes történetéből kiderül, mely alkalomból érzett késztetést arra, hogy a perspektíva tudományát olyan érzelem szolgálatába állítsa, amely egyáltalán nem redukálja a néző alakját az Alberti-féle punctumra, hanem megjeleníti  megrendülését. Igen, a kép akkor keletkezik, amikor Mantegna elveszíti két fiát, 1480-ban Federicót, 1484-ben pedig Girolamót, aki apjához méltó festőnek, művészete örökösének ígérkezett. […] E fölkavaróan bravúros alkotásban a festő szenvedése fejeződik ki. Szenvedek – mondja ki a mantegnai figura révén, aki Szent Jánossá, Krisztus kedvenc tanítványává vált, a festő áttolt szenvedő énjének képévé. A Halott Krisztus bensőséges jellege magyarázatot ad arra, hogy Mantegna e munkájában milyen messzire megy el az önkifejezés terén.”

Csak a Te szavaiddal tudunk mondani valamit.

Az évek ahogy múlnak mint a fátyol
válladra omlik lassan hangtalan
kibomlik immár minden önmagától
az aszfalt fénylik kinn az utca hallgat
a gyertyaláng sábesz shálom alatt
sötétebb lett a tűnő csillogástól
az arcod nevetése elszakadt
az ablaküvegre ráver a zápor
és elmosódva könnyed itt szaladt

el érkezik a Királynő
rágófoltok holdfény lábnyomat
az ónpohár lehull az asztaláról
a szék lábáról csúszik le árnyéka
és az aranyszál is
végül elszakad

nehéz azt mondani hogy nem
és nehéz azt mondani hogy igen
válladra omlik lassan hangtalan
egy évtized a borzalmak havából
a szív nem érez semmit önmagából
mert nincs is benne semmi
csak anyag
izmok kötegbe fonva
mint a haj
parkettaminta rajta könnyű sál
válladra omló évek a súly alatt
míg a szinuszcsomó gépiesen
elektromos impulzusokat ad

így múlik el a sábesz
mint a csillag az égre dermed
Ég veled Királynő
áldott aki elmegy.