Zelman

Anyám egy festményt puszil a falon
olyan mély szerelemmel
hogy kettéolvad a szoba levendulaillata
„remélem jól lelakkozta” – nevet
mert amikor elmegy a festmény mellett
majdnem mindig lehel rá egy csókot
olyan mély tisztelettel
olyan mély bánattal és
olyan mély sóhajjal megy ki utána
az udvarra rágyújtani
hogy elhervad tőle
a szoba levendulaillata.

Közhelyi megvilágítás

Kis kék lámpák égnek a buszon
ott ahol fáklyáknak kéne
ráadásul az óra piros fénye
zavarja a kis kék lámpákat
amik már eleve azért vannak ott
mert furcsa lenne fáklyákat tartani
egy buszon.

A sofőr arról gyújtaná meg
munkáscigijét
az utasok néha felkiáltanának
forgalmasabb járatokon pedig
egyenesen kényelmetlen lenne
időnként felgyulladni.

Fölöslegesen
megperzselődnének
a felhők
mielőtt megolvadna a
tévé fekete műanyag-kerete.

Így viszont sötétebb van,
mint akkor lenne,
ha a busz előtt futnék,
bár nagyobb eséllyel maradok életben
ahogy a sofőr is, hisz
tudjuk milyen kemény fejem van
de ha fáklyák lennének a buszon
most eleve nem írnék verset
és ha mégis
rögtön meg tudnám gyújtani.

Mondom, hogy világi ez a világ!
Azért működik minden, mert
semmi sem.

Láttam már ilyet.
Most az óra is csak öt percet siet.