Részlet Pier Paolo Pasolini Calderón című színdarabjából, amelynek első bemutatójára már a szerző halála után, 1978-ban került sor. A fordítás Lakó Zsigmond munkája.*

VII EPEISZODION

ROSAURA
Úristen, hol vagyok?

CARMEN
Az ágyadon.

ROSAURA
Ez az én ágyam?

CARMEN
A te ágyad, nem ismered fel?

ROSAURA
Nem, még soha nem láttam ezelőtt…

CARMEN
Ne játszd a bolondot, Rosaura…

ROSAURA
És te ki vagy?

CARMEN
Ej, Rosaura… Ha! Ha! Carmen vagyok, a nővéred, Carmen!

ROSAURA
A nővérem!!

CARMEN
Mégis mi ütött beléd?

ROSAURA
Segítség! Segítség! Az ég szerelmére, segítség,
mi ütött belém, vigyetek el innen,
vigyetek el…

CARMEN
Miket beszélsz Rosaura, a fenébe is,
mégis hová akarsz menni, miért akarsz elmenni?

ROSAURA
Segítség, segítség! Még soha nem láttalak téged. Ki vagy?
Menj el innen, menj el, én még soha nem láttalak téged,
félek tőled, kísértet vagy, nem láttam még soha
ezeket a szemeket, ezt a szájat, ezt a hajat,
ezt az arcot, amivel rám meredsz… Menj el,
ne ölelj meg, ne érj hozzám… Segítség, segítség!

CARMEN
Ó, kedvesem! Mégis mit álmodtál ma éjjel?

ROSAURA
Ma éjjel? Istenem!! Hisz tegnap én még nem itt voltam,
nem voltam itt soha, semmi nem tűnik ismerősnek
abból, ami itt van…
Áááááááááááááá!

CARMEN
De hát tegnap este itt voltál, bolond, velem,
apánkkal és anyánkkal! Ha! Ha!

ROSAURA
A mi apánk? A mi anyánk?
Én még sohasem láttam őket!

CARMEN
Még mindig ugyanazok, Rosaura kedvesem,
az örökké részeg öreg Cirlot,
és a mindig dühös vén Agostina…

ROSAURA
Nem hallottam még soha ezeket a neveket! Áááááááá!
Könyörgöm, engedj el innen,
hadd menjek vissza oda, ahonnan jöttem…

CARMEN
Hát persze, Sohaországba!
Hová akarsz elmenni innen?
Harminc éve itt vagy,
és most egyszerre csak itt akarsz minket hagyni?

ROSAURA
Kik vagytok, ti?

CARMEN
Ej, reggel kilenc óra van,
ideje, hogy felkelj,
és visszatérj a valóságba! Ha! Ha!

ROSAURA

Valóság? Arról én nem tudok semmit, semmit,

én idegen vagyok itt,

el akarok menni,

vissza akarok térni oda, ahová tartozom…

CARMEN
Na, most már aztán elegem van, Rosaura!
Elég, elég ebből a badarságból…
Bátorság, vegyél erőt magadon, ha nem akarsz felébredni,
akkor is muszáj lesz, ahogy mindig is tetted,
és most már fejezzük be ezt a szarakodást.

ROSAURA
Hogy hívnak?

CARMEN
Carmen! Carmen! Carmen!

ROSAURA
Milyen szép vagy! Milyen sötét a bőröd, és mégis milyen áttetsző!
Milyen elegánsak ezek a
szemedre hulló vad fürtök!
Milyen szép ez a narancsszín ruha,
amely éppen csak takar… És ez a kis ágy,
a kicsi és kemény matraccal,
és a régi, szürke takarók,
melyekbe már beleszáradt a verejték és a por…

CARMEN
Ej, szegények vagyunk, Rosaura,
mit is tehetnénk! Apánk munkás volt
mielőtt még egy rossz iszákos vált volna
belőle: és egy munkás fizetéséből
hogyan is lehetne betömni tíz éhes szájat?
Szerencsére a bátyáink már elmentek:
pénzt ugyan nem küldenek, de legalább
nincsenek itt, hogy kérjenek!

ROSAURA
Akkor hát miért nem ismerem fel a lepedők
szakadt vásznát, vagy e takarók száraz
porát? Vagy, ha fel is ismerem,
miért olyan, mintha csak képzelődnék?

CARMEN
Ostoba vagy és hazug,
harminc éve már, hogy ezen a rossz ágyon alszol!
Még ilyet; és még engem is az őrületbe akarsz kergetni!
Egyáltalán nem kellene veled erről vitatkoznom, elég!

ROSAURA
Ez az egész szegénység ami itt van, nem él az emlékezetemben…
nincsen benne a szokásaimban… semmi köze
az életemhez…

CARMEN
És csak mondja!
Érzem hogy szédülök, a hányinger kerülget…
Ha valaki most látna minket, a diliházba vitetne mindkettőnket!
Gyerünk, próbálj meg koncentrálni… Mit álmodtál ma éjjel?

ROSAURA
Nem álmodtam semmit, mert EZ egy álom.

CARMEN
Jól van, minthogy azonban én tudom, hogy ez nem egy álom,
lévén a nővéred vagyok és veled éltem le
az egész életedet, meg kell erőltesd magad kicsit,
kedvesem, és arra gondolnod, hogy ez bizony a valóság.

ROSAURA
És miért kellene ezt tennem?

CARMEN
Semmiért. Tedd meg a lelkiismeretedért!

ROSAURA
És hogyan, ha az én lelkiismeretem az igazság lelkiismerete?

CARMEN
Akkor tegyünk úgy, mintha játszanánk, bolond, benne vagy?

ROSAURA
Játsszunk?

CARMEN
Igen, tegyünk úgy, mintha te valójában nem ismernéd fel
ezt az ágyat, ahol ma felébredtél,
engem, a nővéredet, ezt a házat, amit tréfából
csak Pöcegödörnek hívunk, és semmi mást sem…

ROSAURA
És azután?

CARMEN
Ezért majd úgy teszel, mintha úgy tennél, hogy nem tudsz semmit a világról,
melyben ma felébredtél és élsz: én pedig úgy fogok tenni,
mintha el kellene magyaráznom neked, hogyan is mennek itt a dolgok…

ROSAURA
Mégis mi a célja ennek ez az egésznek?

CARMEN
Mert soha senki nem fog kiszabadítani, még ha
holnapig kiabálsz is segítségért, vagy amíg csak bírod levegővel!
Én pedig nem tudok nem a nővéred lenni,
még ha a halálodig tagadod is!
Csakúgy, mint ezek a bútorok, ez a ház, apánk, Cirlot
és anyánk, Agostina, bátyáink,
akik Franciaországba és Németországba vándoroltak ki bányában dolgozni!
Te pedig így maradnál, kívülállóként, rikácsolva
egész életeden át. Hát ezért kell úgy tenned,
és meghallgatnod, mint egy játékban, a magyarázatot,
melyet erről az életről én adok neked.

ROSAURA
Segítség, segítség! Vigyetek el innen! Szabadítsatok ki
erről a nyomorúságos helyről,
tele sosem látott mocskos dolgokkal!
Nem akarok tudni semmit, nem akarok érteni semmit!
Csak vissza akarok térni oda, ahonnan jöttem!

CARMEN
Az asztal alatt van egy tál. Egy régi tál,
csupa horpadás, repedéseibe már beleszáradt
a kosz, mert miután használjuk, sohasem mossuk el.
Biztosan anyánk vette, amikor még
kislányok voltunk; mintha emlékeznék,
ha, ha, nyár volt, akárcsak most, és olyan meleg,
hogy a fából és fémlemezekből összetákolt ház
falaira nem lehetett rátámaszkodni, annyira perzseltek;a por
sem mozdult itt, a külváros síkságában,
még egy lágy szellő se fújt, úgy tűnt, mintha a szemét
örök idők óta ott állna, már szinte a bűzét
sem lehetett érezni;úgy tűnt, hogy aki elment,
soha többé nem tér vissza már. Ebben a hőségben
érkezett az árus fehér faszekerén;
fehér sapka volt a fején, és énekelt a hangosbemondóba;
mindenféle műanyag áru volt nála,
vörös, égszínkék, sárga és zöld tárgyak lógtak kocsijáról,
én pedig belészerettem. Minden nő
szerelmes volt belé kicsit, a házaló árusba,
a cigányfekete arcába, amint énekelt.
Ő adta el ezt a tálat anyánknak.
Az első dolog, amit minden reggel csinálsz, miközben
várod a vendégeket, ha, ha!, hogy megmosod a lábad közét ebben a horpadt,
fehér tálban. Mire vársz? Mosakodj.

 

VIII EPEISZODION

 PABLO (kívülről)
Hagyjatok, hagyjatok, átkozott
„normális tagok”! Hagyjatok!
Nem akarok oda bemenni!
Segítség! Nem akarok bemenni!

BARÁTOK (mint fent)
Menj be! Ha! Ha! Ha!
Ha nem, vagy még szűz vagy, vagy buzeráns!
Ha! Ha! Ha! Menj már, te hülye!

PABLO (mint fent)
Nem! Nem! Nem akarok! Hagyjatok már!

BARÁTOK (mint fent)
Nincs kedved? Csak nem verted ki ma?
Úgy kell neked! Ha! Ha! Ha! Gyerünk!

Belép Pablo, a barátai betolják, aztán bezárják mögötte az ajtót.

PABLO
Engedjetek ki! Nyissátok ki az ajtót!
Engedjetek ki!

BARÁTOK
Ha! Ha! Ha! Fél óra múlva visszajövünk!
Sok szerencsét! Ha! Ha! Ha!

PABLO
Könyörgök, nyissátok ki! Ki akarok menni!
Veletek akarok menni! Könyörgök!

ROSAURA
Ha így folytatod, szétvered itt nekem az ajtót.

PABLO
Nyissátok ki, mert ha nem, majd megmutatom
nektek, amint kijutok! Engedjetek már ki innen!
Segítség! Segítség!

ROSAURA
Ha! Ha! Ha!

PABLO
Mondd meg nekik te, hogy nyissák ki! Kérlek,
mondd meg nekik!

ROSAURA
Ki tudja, hol járnak már a barátaid,
ez a barakk negyed elég nagy;
és minden viskóban találsz egy kurvát!

PABLO
Nyisd ki az ajtót! Nyisd ki te! Mondd meg nekik, hogy nem akarod,
hogy túl fiatal vagyok,
és hogy nem teheted meg, mert félsz! Kérlek,
segíts rajtam, kifizetlek mindenképp!

ROSAURA
Az ajtó kulcsa nem nálam van.
Mit gondolsz, én talán szabad vagyok?
Azt hiszed, ha szabad lennék, még mindig itt lennék?
Az ajtót kinyitni vagy becsukni
csakis kívülről lehet, ha éppen tudni akarod.

PABLO
De én el akarok menni innen! Nem akarok itt maradni magával!

ROSAURA
Miért? Rémisztőnek találsz? Undorodsz tőlem?

PABLO
Dehogyis, asszonyom. De nem akarok itt maradni magával.

ROSAURA
Még akkor sem, ha fiatalabb és szebb lennék?

PABLO
Most, hogy jobban megnézem, látom, hogy ön fiatal,
s ráadásul még szép is!

ROSAURA
Fiatal? Az anyád lehetnék! És hogy lehetnék
szép, ha egész nap itt senyvedek,
mint egy kutya a ketrecben!

PABLO
Az én szememben ön szép és fiatal: de én nem akarok…

ROSAURA
Tudom, tudom, megértettem! Jobb is így!
Sokkal jobb így nekem! És ugye
azt mondtad, hogy mindenképp kifizetsz?

PABLO
Igen, mennyivel tartozom?

ROSAURA
Az áram tíz peseta.

PABLO
Itt van… Fogja… Elnézést…

ROSAURA
Köszönöm! De mondd, hány éves vagy?

PABLO
Ma töltöm be a tizenhatot.

ROSAURA
Aha, tehát akkor ezért…

PABLO
Igen, azok a hitványak! De amint kijutok innen,
megmutatom én nekik!

ROSAURA
Mit akarsz velük tenni?

PABLO
Beverem a képüket! Azoknak a „normális tagoknak”!

ROSAURA
Miért hívod így őket?

PABLO
Te ezt nem értheted!

ROSAURA
Na, csak ne fellengzősködj itt nekem! „Te ezt nem értheted”!
Kinek képzeled te magad?

PABLO
Biztos, hogy nem közülük valónak!

ROSAURA
Nem feltétlenül jó másnak lenni, mint a többi!

PABLO
De bizony, hogy jó: majd én megmutatom nekik!

ROSAURA
Azért taszítottak ide hogy… férfivá avassanak?
Sose voltál még nővel, ugye? Ha! Ha!

PABLO
Csitt! Annyi nőm van, amennyit csak akarok!
Tízszer több mint nekik! Ezért
dühösek rám, és űzik velem ezeket a tréfákat!

ROSAURA
Tízszer több mint nekik! Na, ezt add be másnak!

PABLO
Ne szórakozz velem! Az összes lány az iskolából
odavan értem, ezért irigykednek a többiek.

ROSAURA
Na halljuk akkor, Don Giovanni uraság, miért
is kellene azoknak a lányoknak az iskolából
úgy odalenniük érted?

PABLO
Csak.

ROSAURA
Nézzük csak: gesztenyebarna szemecskék. Nem is csúnyák.
Kifejezőek. Dühösek, ugyanakkor édesek.
Krumplicska orr: nem kifejezetten szép,
de az alakja aranyos. Szakáll egy szál se,
vagy csak egy éppen egy halvány csík
a száj fölött. Halszerű ajkak:
a felső húsosabb és kifelé biggyed. Nem tűnsz úri fiúnak,
most hogy így jobban megnézlek…
Szegényekre emlékeztet az arcod, olyan, mint azoké a fiataloké,
akik itt élnek köztünk, C’an Mulet-ban.
Talán csak egy kicsit jobban fésült vagy.
Milyen szép a hajacskád: aranybarna.
Na jó, lehet, hogy a lányok az iskolában
tényleg odáig vannak érted. De biztosan vannak azért mások is,
talán még szebbek nálad…És mit rejtegetsz a lábad között? Ha! Ha!

PABLO
Az az én dolgom!

ROSAURA
Játszod itt a méltóságteljest és a sértődöttet, mégis
elpirulsz, akár egy tíz éves gyerek!

PABLO
De mégis milyen kérdés ez!

ROSAURA
Milyen kérdést vársz egy kurvától?

PABLO
Te nem is vagy kurva!

ROSAURA
Ej! Most meg mi ütött beléd! Mi ez az
ihletett és bizalmaskodó hang? Mégis mi csúszott ki a szádon?
Csak nem bókolsz nekem?

PABLO
Nem, én sohasem bókolok.

ROSAURA
Helyes! Aki bókol, az csak hajbókol!
De akkor mégis miről beszélgettek a barátnőiddel –
akik egytől-egyig szerelmesek beléd?

PABLO
Komoly dolgokról.

ROSAURA
És sosem történt… semmi köztetek?

PABLO
Ezek olyan dolgok, amik nem tartoznak rád!

ROSAURA
Meg ne sértődj itt nekem megint!
Nem bántásból mondom! Csak annyit akartam megtudni,
hogy lefeküdtél-e már velük.
De azt tudod legalább hogy néz ki egy nő?

PABLO
Ostoba vagy és közönséges, mint minden kurva!

ROSAURA
Még szép! Mért kéne másnak lennem?

PABLO
Mert, ha nem tudnád, egy kurvának is van joga
másnak lenni, mint a többi kurva!

ROSAURA

Hé! Hé! Nyugalom! Miért kell minden egyes alkalommal,
mikor kinyitod a szád és elkezdesz beszélni, úgy elvörösödnöd,
mint aki mindjárt megüt bárkit, aki nem ért vele egyet?

PABLO
Mert soha senki sem ért velem egyet!

ROSAURA
Hogy hívnak?

PABLO
Engem? Pablónak.

ROSAURA
Pablito!

PABLO
És…téged?

ROSAURA
Rosaurának: Rosaura a Bolond, örvendek!

PABLO
Örvendek…

ROSAURA
Gazdag vagy, mi?

PABLO
A mostohaszüleim azok.

ROSAURA
A mostohaszüleid?

PABLO
Igen: nem az édes gyermekük vagyok.

ROSAURA
De akkor is gazdag vagy.

PABLO
Rohadtul nem érdekel.

ROSAURA
Nem szereted a gazdagságot?

PABLO
Nem.

ROSAURA
De iskolába jársz: és aki iskolába jár,
az akkor is gazdag, ha nincs pénze.

PABLO
Ki mondta neked ezt a bölcsességet?

ROSAURA
Magam találtam ki, miért, mit gondoltál?

PABLO
Teljesen igazad van. Így legalább én magam döntöttem a saját végzetemről.
Drop out!

ROSAURA
Mit dópáut?

PABLO
Ja, tudom, furcsán hangzik ez az amerikai
szó, túl intelligensen a spanyol nyelv
oly rikácsoló és semmitmondószavai között.

ROSAURA
Ne használj ilyen bonyolult szavakat itt nekem! Nem vagyok az a fajta!

PABLO
De bizony, hogy az vagy!

ROSAURA
És akkor mi is az a „dópáut”?

PABLO
Hogy fogom, és otthagyom az iskolát!

ROSAURA
És a családod?

PABLO
Őket is otthagyom.

ROSAURA
És hová mész?

PABLO
Nem tudom.

ROSAURA
És mit csinálsz?

PABLO
Nem tudom.

ROSAURA
Ezért jössz hát mifelénk!
Vonzódsz a nincstelenekhez.

PABLO
Igen, gyakran járok errefelé.
Jobban szeretem a barcelonai temetőt,
mint a Falanx úti palotákat: mert mögötte
ott a tenger. És látni a mozdulatlan,
indulásra kész hajókat.
Aztán, rögtön a temető falai alatt,
ott vannak a viskók, ahol ti laktok.

ROSAURA
És kik vagyunk mi?

PABLO
A kirekesztettek.

ROSAURA
Majd mind andalúziaiak.

PABLO
Igen, túl fekete a szemetek,
és cigányosak vagytok: túl
feketék vagytok és túl szegények.

ROSAURA
És ezért vagyunk hát mi a kirekesztettek?

PABLO
Kirekesztettek és egybegyűjtöttek. Már csak az kellene,
hogy idejöjjenek és egyenruhát húzzanak rátok:
mint egy lágerben, diliházban, vagy börtönben.

ROSAURA
Ez nem a te ügyed.

PABLO
Ostoba! Mit számít az!

ROSAURA
De miért beszélsz ezekről a dolgokról nekem?

PABLO
Mert „drop out” vagy, és még csak nem is tudsz róla.

ROSAURA
És mégis miért volna jó tudni róla?

PABLO
Semmiért! Ezt mondom mindig Velázqueznek.

ROSAURA
Ki az a Velázquez?

PABLO

Az az én dolgom.

ROSAURA
Minden alkalommal, mikor azt válaszolod, hogy ’Az az én dolgom’,
megpróbálsz elrejteni valamit, amit szégyellsz.

PABLO
Én nem szégyellek semmit.

ROSAURA
Akkor áruld el, ki az a Velázquez!

PABLO
Azt hiszed, félek? Valaki, aki a fiúkat szereti.

ROSAURA
Ha! Ha! Ha! Hát így! Most már értem,
miért nem csinálsz semmit a lányokkal!
Ha! Ha! Ha!

PABLO
Ostoba, műveletlen és közönséges vagy.

ROSAURA
Már értem! Csak Velázqueznek van joga
feltörni annak a szép kis gatyácskádnak a pecsétjét!
Ha! Ha! Ha!

PABLO
Becsületszavamat adom neked, hogy semmi rosszat
sem csinálok Velázquez barátommal!
Ő olyan, mint Szókratész az athéni fiataloknak.
Amúgy meg börtönben van… mint te.

ROSAURA
Mint én? Hogy jövök én ide?

PABLO
A C’an Mulet-i barakkváros
és Granátula fegyháza
nem egy és ugyanaz talán? Te és ő
csupán számok vagytok, mert a létezésetek
veszélyt jelent a spanyol társadalomra.

ROSAURA
Mi bajod van Spanyolországgal?

PABLO
Az a gyűlölet van bennem iránta, amit neked kellene érezned,
s amire Velázquez tanított meg.

ROSAURA
Micsoda egy nagyképű kis suhanc vagy!

PABLO
Tizenhat éves vagyok!

ROSAURA
És miért akarsz egy lenni közülünk?
Egy buzeráns, egy andalúz, egy kurva?

PABLO
Mert ha gyerekként túlságosan szereted a saját anyádat,
vagy Andalúziába születsz, vagy ha egy
fiatallal fekszel össze, aki fizet majd tovább áll,
azok olyan dolgok, amiket, ha egyszer megtörténtek, nem lehet semmissé tenni:
és így talán majd megértesz az egészből valamit.

ROSAURA
Tehát te megértettél valamit, és ezzel veszélyes lettél te magad is?

PABLO
Igen, és még inkább az leszek,
ha majd azzá akarok válni.

ROSAURA
Mégis hogyan?

PABLO
A barátaim viccből máris ugyanazt teszik ellenem,
amit a nagy Spanyolok szeretnének tenni:
pellengérre állítani, egy cédulát tűzni a mellemre,
amelyre az van írva: „Szűz, buzeráns, vagy fattyú”,
így szabadítván fel a saját lelkiismeretüket…

ROSAURA
Velázquez barátod viszont azért ül börtönben,
mert nem akarja felszabadítani a lelkiismeretét?

PABLO
Velázquez azért ül börtönben, mert van teste.

ROSAURA
Teste?

PABLO
Igen, teste. Akárcsak neked. Azért vagy itt, mert van tested.
Test nélkül nem létezne szégyen, szenvedés és halál,
így tehát nem lenne bűnhődés.
Bűnbakok vagyunk! Méghozzá régi vágásúak,
mert a buta és kicsinyes Spanyolországban vagyunk!

ROSAURA
Á, mily szavaknak kellene még elhangzania
a barcelonai temető falainál!

PABLO
Miért nézel így rám?

ROSAURA
Ostoba! Mert kezdek beléd szeretni.

PABLO
Mondtam neked! Egy nap majd visszatérek,
és megmutatom neked, hogy férfi vagyok-e vagy sem!

ROSAURA
Akkor hát miért követed ezt a Velázquezt?

PABLO
Én nem követek semmiféle Velázquezt!
És ez nem azért van, mert Velázquez egy buzeráns, és mert szerelmes belém:
hanem, mert Velázquez, ő egy leader!

ROSAURA
Mondtam már! Ne használd ezeket a szavakat, mikor velem beszélsz:
még egy ilyen és megsértődök!

PABLO
Leader, a mi spanyolkás spanyolunkban
annyit tesz: vezető. És ő maga tanította nekem,
hogy a világon vannak a „normális tagok”, a „kirekesztettek”
és a „leaderek”…

ROSAURA
Micsoda felfedezés!

PABLO
Csakhogy nekem ehhez a felfedezéshez
nehéz és kacskaringós utakat kellett bejárnom! A legnagyszerűbb iskolatársaim,
az átkozott „normális tagok”, a tanárukkal is vitába szállva
olvasnak Calderónt és Unamunót, Machadót és Albertit:
ezek a tizenhat évesek nagyszerű olvasmányai! Én ellenben
a Grundrisse-t
, az öreg Lewint, a fiatal Haydint, Marcusét,
Malcolm X-et, Obi Egbunát, Carmichaelt és a S. Francisco Oracle-t olvastam.

ROSAURA
Jó ég, fejezd már be a dicsekvést!

PABLO
Nem dicsekszem! Épp ellenkezőleg, tanácsot kérek tőled!

ROSAURA
Ha! Ha! Ha!

PABLO
Nem azt mondtad, hogy kezdesz belém szeretni?

ROSAURA
Ezt csak én mondhatom! Te maradj csöndben!

PABLO
Akkor hát figyelj: „minden leadership fasiszta”. Gondolj csak bele:
Gandhi is, India elnökeként, fasiszta volt.

ROSAURA
Komolyan mondod? Ha! Ha!

PABLO
Ne játszd már itt nekem a Sancho Panzát: csak ne
szenteskedjünk itt, ebben a viskóban…

ROSAURA
Folytasd!

PABLO
A „normális tagok” azok „normális tagok”: nekik,
jobb esetben, elég egy demokratikus fasizmus.
Maradnak hát a „kirekesztettek”: te, Velázquez, a Négerek,
az őrültek, a bűnözők, az andalúzok. Mit kéne tenniük?
Spanyolországban nem tudnak róluk semmit: ugyanakkor ez a kérdés
visszhangzik most, sürgetően, az egész világon.

ROSAURA:

És ezt pont tőlem kérded? Én csak annyit tudok,
hogy 1967 nyara van, de még azt se tudom,
hogy melyik hónap melyik napja!

PABLO
Igen, hisz te szegényként is,
és kurvaként is kirekesztett vagy.
Szegényként ki vagy tagadva a kitagadottak közül,
kurvaként pedig még a kitagadottak is megtagadnak.

ROSAURA
Guadalupe-i szűz, te segíts rajtam!

PABLO
Én pedig, olvasója egy hosszú, tiszta történetnek,
mely talán épp most fakult meg kissé, átruházom a bűnt,
megszokásból, alacsonyabb rendű testekre, kijelölvén
számukra az utat. Csupán akkor ismerem fel őket, ha már halottak:
a kegyelmen keresztül (mely az én nagy előjogom).
A bezúzott halántékú Néger testvéreként látom magam,
vagy a kis vietnámi mellett, mely olyan, mint egy napalm égette magzat.
Hogyan? Talán nem értetted, amit az előbb ordítottam neked?
„Ostoba vagy és közönséges mint minden kurva”!

ROSAURA
Ó, ne aggódj, nem számít!
Hozzá vagyok szokva…

PABLO
Hát épp ez az, szegény Rosaura, a gyermeklány arcán megjelenő
első ráncoktól kezdve, szegény kedves szukám!
Ne haragudj, hogy ezt mondom, de idősebbnek érzem magam nálad!

ROSAURA
Te férfi vagy…. Egy még aranyos férfi,
a kis barna szemecskéiddel és az arany fürtöcskéiddel,
a makulátlan kis harisnyáddal,
mely a szerelem pereméig duzzad…

PABLO
Íme, látod?! Elfogadod az alsóbbrendűséged nőként is!
És én hülye, ezt már-már figyelmen kívül hagytam!
A beilleszkedés valóban maga a végzet!
A körülötted lévő kirekesztett szegények, és én magam is, önkéntes
kirekesztett, határok közé szorítunk a határokon belül!

ROSAURA
Türelem, mit tudsz tenni ellene?

PABLO
Türelem? Ej, Velázquez azt mondta, hogy a virágok hatalma
a fegyverek hatalmának elfogadásában rejlik.
Ha elfogadjuk, hogy kirekesztettek vagyunk- ezt mondta- megerősítjük
a többség akaratát, mely ki akar zárni minket.
És igaza volt… De vajon akkor is igaza volt-e,
amikor azt mondta, hogy Detroit egy új Bastille,
a Téli Palota egy újabb hódítása?
Hogy a kirekesztetteknek el kell hajítaniuk a virágot, és fegyvert kell ragadniuk?

ROSAURA
Egy kicsit őrült, de ha követem a gondolatmenetét,
szerintem igaza van.

PABLO
Csakhogy nem így van! Hát éppen ez az! Nem volt igaza:
mert még a kirekesztettek között is vannak kirekesztettek.

BARÁTOK (kintről)
Pablo, Pablo! Ha! Ha! Ha!

PABLO
Itt vannak, megjöttek…

ROSAURA
Ó, Istenem! Hát máris menned kell!

PABLO
Igen, értem jönnek!
Véget ért a mi kis Konferenciánk!

ROSAURA
Azt mondom majd, hogy megtetted, hogy ügyes katona vagy,
és hogy milyen szép és nagy van neked!

PABLO
Ne, ne mondj nekik semmit!

ROSAURA
Szerelmem! Sajog a szívem elhagyni téged!

PABLO
Visszajövök majd néha-néha, már mondtam neked!

ROSAURA
Igazán? Nem hiszem…

PABLO
Igen! Visszajövök.

ROSAURA
Pablito! Add a szavad!
Mert látod, itt vagyok egyedül, kétségbeesetten,
nem tudom, merre jársz, hová mész, nem tehetek érted semmit.

BARÁTOK (mint fent)
Pablo! Pablo! Megvolt? Ha! Ha! Ha!

PABLO
Mennem kell. Isten veled!

ROSAURA
Isten veled!

PABLO
Isten veled!

Diego Velázquez: Las Meninas

*A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

A fordítóról: Lakó Zsigmond (Debrecen, 1982) III. éves PhD hallgató a Debreceni Egyetem BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola olasz alprogramjában. Doktori disszertációjának témája Pier Paolo Pasolini Calderón című műve.

 

Diego Velázquez: Las Meninas, 1656-57, olaj, vászon, 318 x 276 cm, Museo del Prado, Madrid