Szemed odvában denevér”

(Ratkó után szabadon)

avagy Kutyakenyér haza –

Kutyakenyér. Nagyapám mondta. Kutyakenyér. Hát ez kutyakenyér. Sokszor mondta. Jóra is. Rosszra is. Leginkább rosszra. Kutyakenyér világ ez kisunokám. Kutyakenyér. – –

És én néztem őt. Pátosszal teli. Ahogy csöpögött a szájából a pörköltlé. És vicsorgott rám. Zsuzsikám kérsz-e ételt. Megétkeztünk. Nagyanyám mosolyába töröltük mocskos szánk. Aztán nagyapám kivette műfogát. És a bankliba tette. Ha enni kért hát visszatette. Mint ahogy most cserélnek váltanak hazát. Protézis-ország protézis haza. Bárkibe átültethető.

No nem mintha nem lehetne érteni őket. Kié a hiba. Ahogy a nagy Csokonai mondá. Kell-é a hon fogalma. Szól a nagy Madách. Falanszter. Űr. Eszkimó világ. – – –

Szóval ott a bankliban volt minden. Fa-fém-vaseszközök. Bőrdarabok kenőcsök. Régi pénzek Szokol rádió meztelen nők naptárokon. Szóval minden ami nélkül élni nem lehet. –

És úgy mesélnék. Mesélnék még. Mert jó nekem. És jónak kell lenni magamhoz a világhoz ha megdöglesz bele. Ha megdöglök bele. Úgy is. Akkor is. Azért is. Miért legyek én tisztességes Kiterítenek úgy is/Miért ne legyek tisztessége Kiterítenek úgy is. Skandálja az ismert hexametert Ratkó lírai apja József Attila. –

Szóval ott. Akkor nagyapám banklijában volt a magyar anyagi szellemi világ java. Az én magyar kultúrám. Abból a bankliból értettem meg értem fel az embert a nőt a férfit a nyelvet a munkát a szépet. Ebből nőttem fel József Attilához Csokonaihoz Madáchhoz és onnan látom mélyét Ratkó Józsefnek. Ők az én krajcárjaim. Szegény buta sorsom krajcárjai abban a bankliban fogantak. Az én Móriczom Sánta Ferencem Tarr Sándorom Kölcseym Hajnóczym Galgóczi Erzsébetem Tóth Erzsébetem Szécsi Margitom… –

És ezzel a pátosszal és konok élni akarással és (meg)maradással nézem és fogom ökölbe Ratkót – ahogy nagyapám fogta az árt a kaptafát. Mert én bizony nélküle –Ratkó József nélkül –olyan árva lennék üres és erőtlen hogy szívvel esnék össze. De tartanak Ratkó-igék. Itt keleten. Itt Magyarországon. Hogy tudja aki megmarad/ hogy haza melyik út vezet.– –

Idehaza. Ratkó József hazájába. Kelet-Magyarországra. Erre az epilepsziás vidékre. Aki még mindig ökörnyálat és vért köp. De él. Ez a holt vidék. Gyereket ha szül eldobja innen messzire a fővárosba külföldre. Innen legeslegeslegeslegmesszebb az ég. – Innem mindenki elköltözik. Új évszak kellene. De hát már egy tisztességes tél sincsen egy ódamélyű kemény tél. Antarktisz-arcú. Csak pihegünk ősz és tavasz között babitsi gégerákban. És nincsen tél. Már megdögleni sem tudunk. Mégis szólít mindig a napi ige szólít élet-halál harc. Ebből a Ratkó Bibliából. Itt másképpen élni nem lehet már/ Csak vasból való fegyelemmel/ másképpen szeretni sem szabad már/ forró kegyetlen szerelemmel. És összeesünk nagy fegyelmek és vasak alatt és összetörünk forró és kegyetlen szerelmek alatt úgy ahogy megvan írva. –

És közben régi presszókból kidobott műanyagszékeken ül a vidék. Ha házába megy feléget mindent csak ne fázzon. A szíve. A nője a gyermeke szívtrombózis-ország az emberek az életet szeretik nem egymást. Vagy egymást sem jó módszereik vannak a túlélésre elfelejtenek élni. Lelenc anyád-apád szeretőd nagyanyád szépapád. Ez egy lelenc ország. Lelenc Európa közepén. Lelencek kultúrája. Magyarország. – –

Mégis szelídítsd meg magad ha senki sincsen vedd fel a szívedet. Dobd el kalibán gépfegyvereidet. Tudod engem nem érdekelnek. A mátrixok mátrix-irodalmak okoskodások Mátrix magyarok. Csak nagyapám pörkölt szaftos pofájának van értelme. –

Nincs ágyam nincs kenyerem. Senkim sincsen Antigoné vagyok ebben a Ratkó rettenetben. Ratkó anyám Ratkó apám. Élet élet élet. Jaj de hányan hiányoznak szegény Kelet-Magyarországról hányan hiányoznak. Ki hiányzik a jövő fehér falai közül ki hiányzik. Ki hiányzik…

Szívtrombózis a versben. Szívtrombózis itt keleten. Áldott átkozott kutyakenyér. Áldott átkozott kutyakenyér. – –

(Elhangzott Nyíregyházán a Ratkó emlékév és a magyar kultúra napja alkalmából a Bencs Villában)