Időpont: 2014. május 24. 19 óra
Helyszín: Debrecen, Déri Múzeum
Belépőjegyek a Csokonai Színház jegypénztárában vásárolhatók!

Borbély Szilárd A Testhez című kötetében bonyolult kompozícióba rendezve sorakoznak, és kerülnek egymást értelmező viszonyba a magzatukat elvetető vagy elvesztő anyák dokumentált történeteiből, az Aranylegenda motívumaiból és holokauszttörténetekből alakított prózaversek, ezek a szokatlan formájú jelenkori legendák és ódák. Sajátos összefüggésrendszer bontakozik ki az egymás után rendezett szövegekből, mely azt sugallja, hogy a tömeges és intézményesített emberölés egyáltalán nem pusztán korábbi korok – valamilyen bűnös politikai rendszerhez vagy eszméhez kötődő – sajátossága, hanem folyamatosan zajlik a jelenben is, Magyarországon éppen úgy, mint az összes felvilágosult és művelt európai államban. Legföljebb nem tudunk róla, vagy nem veszünk róla tudomást.

A Csokonai Színház művészeinek tolmácsolásában a kortárs költészet eredendő távolságtartásával lejegyzett szövegek átélhető emberi tartalmakká válnak, szembesíteni képesek a hallgatóságot saját megélt traumáival, és még inkább kidomborítják a fenti gondolatot. Estünk zavarba ejtő és felkavaró – az élet mindenkori védelme jegyében. Megtekintését csak felnőtt nézőinknek ajánljuk.

Amikor januárban zsúfolásig telt ház előtt először adtuk elő a műsort, titkon azt reméltük, lesz még alkalom, amikor megmutathatjuk a szerzőnek is. Borbély Szilárd másként akarta. Az ő emlékezetére hangzanak fel most újra az általa megformált szövegek.

szereplők:

Edelényi Vivien
Kubik Anna
Orosz Csenge
Ráckevei Anna
Szanyi Sarolta
Szűcs Kata
Vaszkó Bence

zene: Mizsei Zoltán

szerkesztő-rendező: Mispál Attila

forrás

forrás: csokonaiszinhaz.hu