Megint vizes lett a zoknija. A cipője talpa már egy hetekkel ezelőtt eltört, de nem szólt az asszonynak, hogy kellene új cipő, venni meg nem tudott. Nagyon osztotta a pénzt, az asszony meg ragaszkodott a külön kasszához, mintha ő nem abban a házban lakna, amit fizetni kell. Tény hogy azóta kicsit jobban be lehet osztani ami van, és rajta is kevesebb a felelősség, de nem fog pénzt kérni cipőre, tudja, hogy úgyse jut, vagy ha igen, komoly kiselőadás vár rá.

Évek óta nehezen találja a helyét. A korábban nyugger állásnak hitt hatórás melóját először nyolc órásra emelték, aztán szép lassan olyan feltételeket teremtettek, hogy váltani kényszerült. Pont, mikor megjött a válság, alig talált valamit. Másik városba ment, hátha ott sikerül, de akkor meg a benzinárak szabadultak el, szavát szegve kellett a munka közepén eljönnie. Aztán jött ez a mostani munka, nem rossz, de nem is jó. Hidegben, melegben kint pakolni, vitatkozni, felelősséget vállalni… nem könnyű. De ami a borzalom, nem is elég, így is minden hónapban az asszony kosztpénzét kell dézsmálni… na, nem magának. A sárga csekkre kell. Ügyes ő is, az asszony is hajt, mint a barom, mégis egy gyerek a gyerek, mert többet nem tudna etetni. Pedig sokszor egy héten háromszor is későig dolgozik, fusit vállal, hogy elég legyen.

Persze lemondhatna a kocsiról, a garázsbérletről, de mikor látja, hogy mások hogyan fagyoskodnak a gyerekkel együtt a buszmegállóban, mindig rájön, hogy ő ezt nem viselné el. Inkább hajt, de a gyerek ne szenvedjen hiányt. Okos kisfiú, jól tanul, szót fogad, ügyesen focizik. Örömét leli benne, újra éli sosem volt gyerekkorát… Csak ne fázna ennyire a lába… Reméli, a fiának majd nem törött talpú műbőr cipő jut, ha felnő.

Néha kicsit szorongva gondol erre, mert tudja, a fiú nem érzi az erőfeszítést a különórák, a hétvégi meccsekre utazás, a kutyatartás, a szülinapi partik mögött. Most épp a tengert szeretné látni… vajon mit szólna hozzá, ha tudná, hogy lyukas a cipője talpa? Hazaért… kicsit elkedvetlenedett, mert ma nem volt program. Az asszony egész délután mesélni fogja sosem látott ismerősök kalandjait, és sápítozik majd a pénz miatt. Már előre hallja, hogy Kovácsné minden héten fodrásszal száríttat, Gyuláék már befizették a tengerpartot… hosszú estére számít, pedig már a foga vacog a vizes zoknitól.

Aztán az este mégis jobb kicsit, mint számított rá. A gyerek matekjegye megint ötös, az asszony a vacsora mellé kevés intrikát és még egy ritka, kedves mosolyt is felszolgált, egész belefeledkezett. Dudorászva ment fürdeni, és merészet gondolva megemlítette a cipőt. A levegő megfagyott, az asszony a kezét összecsapkodva jajveszékelt, hogy egy váratlan kiadás ebben a hónapban már hogy… a többit nem is hallotta, takarékra kapcsolt. Fürdés helyett csak gyorsan lezuhanyozott langyos vízzel, és szolga módon hétrét görnyedve bedugta a cipőjét a radiátor alá… egy ügyesen elbújtatott vadonat új női bőrcsizma mellé.

Szabó Attila fotója