Hobbinak indult, később hivatás lett a zenélés és az irodalom szeretete két fiatal fiú számára. Popovics György és Németh Ferenc középiskolás koruk óta egy csapatot alkotnak, és azt vallják, megzenésített verseket sokkal könnyebb befogadni. 2010-ben kiérdemelték a „Kultúra Fiatal Nagykövetei” címet, melyre minden fellépésükkel újra és újra rászolgálnak. Az irodalom szerepéről, értékéről, a Csillag születik című műsorról, Trendhagyó irodalomórákról és az egyediség fontosságáról a Kávészünet együtessel Kiss Gréta beszélgetett. Nyári interjúsorozatunk második része.

Kiss Gréta: Jól sejtem, hogy egészen korán fellángolt bennetek az irodalom iránti szeretet?

Popovics György: Már általános iskolában jártam szavalóversenyekre, de a versek iránti szeretet a drámatagozatos középiskolában erősödött fel bennem igazán. Rengeteg költeménnyel találkoztam, és egyre jobban elmerültem az irodalom „világában”.

Németh Ferenc: Nálam is hamar elkezdődött az irodalom és az anyanyelv iránti kötődés. Négy évesen megtanultam olvasni és írni, gyerekkorom kedvenc elfoglaltsága pedig az volt, hogy szabadjára engedtem a fantáziámat, és napi több órán keresztül írtam a történeteimet.

K. G.: A sors is úgy akarta, hogy két ilyen hasonló beállítottságú fiú találkozzon egymással, és valami különlegeset hozzon létre…

N. F.: Bár különböző középiskolába jártunk, a kollégiumban egy szobában laktunk, így jöttünk rá, hogy mindketten szeretjük a zenét, a verseket. A Kávészünet 2005-ben indult el, hobbi szinten, hiszen akkor még nem láttuk át, mi lehet belőle. A legelső koncertünkön mindössze 8-10 megzenésített versből állt a repertoárunk, mégis nagyon jó fogadtatása volt a műsorunknak. A kollégiumi közönségünk arra buzdított minket, próbáljuk ki magunkat különböző versenyeken, amit az egyik tanárnőnk segítségével többször meg is tettünk: kiváló eredményeket értünk el.

K. G.: 2009-ben jelentkeztetek a Csillag születik című műsorba. A növekvő magabiztosságból fakadt a döntés?

N. F.: Nem volt különösebb célunk a jelentkezéssel, mivel akkor még mindig nem körvonalazódtak bennünk a jövő paraméterei. Meg is lepődtem, amikor azon a nyáron Gyuri felhívott. Fenntartásokkal bár, de belementem a dologba. Ma már azt mondom, megérte, hiszen sokan megismertek, megkedveltek minket: Ördög Nóra például többször mondta, mennyire tetszik neki az, amit csinálunk. Vissza is hívtak a döntőre, ahol a legjobb 12-vel együtt Szabó Lőrinc Esik a hó című versét adtuk elő – a költeményt mi zenésítettük meg.

K. G.: Bár nem a népszerűségért jelentkeztetek, azt hiszem, nem lehet tagadni, hogy a műsor után jóval több felkérést, ajánlatot kaptatok.

N. F.: Sok megkeresés érkezett, és többen is szerettek volna velünk együtt dolgozni, azonban egyik lehetőséget sem éreztük megfelelőnek. A jelenlegi menedzserünk, Kovács Krisztián azon ritka emberek egyike volt, aki őszintén érdeklődött irántunk. Felfigyelt ránk, és nem akarta, hogy elvesszünk a média rengetegében. Már négy éve mellettünk áll.

P. Gy.: Ő egyébként akkor még nem volt hivatásos menedzser, személyi edzőként dolgozott (a Kávészünet mellett mai napig is ez a fő tevékenysége – K. G.). Megkeresett és hívott, jöjjünk sportolni hozzá – így akart támogatni minket.

N. F.: Meglátott minket és azt mondta, a hangunk ugyan nem jó, de legalább nézzünk ki valahogy! (nevet)

K. G.: Verseket zenésítetek meg, de nem követitek a Kaláka-féle népiesebb vonalat, vagy Szabó Balázs Bandájának alternatív stílusát, inkább a populáris műfajokból válogattok. A Kávészünet világában miért a rock- vagy a popzene illik a magyar költők verseihez?

N. F.: Azt tapasztaljuk, hogy sokkal könnyebben befogadják az emberek a verseket úgy, ha a népszerűbb műfajok adnak nekik új hangzást. Ha Kávészünet-koncert után hazamennek, talán szívesebben kinyitnak egy verseskötetet, vagy kedvet kapnak ahhoz, hogy belemélyedjenek az irodalomba. Megfigyeltük, hogy a gyerekek, amikor egy kis r&b-s megzenésítést hallanak, elkezdenek ütemre bólogatni, élvezik a dalt, és megjegyzik maguknak a szöveget. Mivel a költemények hangulatához más és más műfaj illik, vannak akusztikus, könnyed számaink, slágeres popdalaink és keményebb hangzású, rockosabb megzenésítéseink is.

K. G.: Úgy gondoljátok, segíteni kell az embereknek befogadni az irodalmat?

P. Gy.: Szerintem anélkül, hogy bármiféle statisztikát olvasnának, észrevehetjük, hogy az irodalom szeretete hanyatlik. A média, a tévé, és az internet nem azt segíti elő, hogy a közönség érdeklődjön az irodalom iránt. Nagy szükség lenne arra, hogy mindenkiben tudatosuljon, milyen gyönyörű nyelv a magyar. Legyünk büszkék arra, hogy a világ egyik legnehezebb nyelvén beszélhetünk, olvashatunk!

K. G.: Főleg a költészettel, a versekkel kapcsolatban tartják elkeserítőnek a helyzetet. Könyvet még csak-csak olvasnak az emberek, de verset már alig.

N. F.: Az irodalom és azon belül is a költészet egyre kevésbé népszerű és ennek okát – szerintem – az iskolás években kell keresni. Úgy kérik számon a költeményeket, mint a képleteket: a diákoknak elemzéseket kell bemagolniuk, meghatározott módszer és szempontrendszer nehezíti a megértést. Nem szabadna kőbe vésni, melyik vers mit jelent és miért, inkább meg kellene kérdezni a tanulókat, mit gondolnak róla, mit vált ki belőlük.

P. Gy.: Sehova nem vezet, ha a tanár ellentmondást nem tűrően megszabja, itt és itt mit gondolt a költő – ő is csak tanulta, egy-egy sor mit jelenthet. A tanulókat olyan szintre kell emelni, hogy az elsajátított formák, sémák alapján képesek legyenek önálló véleményt, elemzést megfogalmazni. Vannak egyéni gondolatok, amiket mindenki másképp értelmez.

K. G.: A holnapotokon olvastam, hogy rendszeresen tartotok úgynevezett Trendhagyó irodalomórákat, ahol közösen énekeltek, vagy éppen verset tanultok a diákokkal. Ezek a speciális „tanórák” is a versek befogadását könnyítik meg a fiatalok számára?

P. Gy.: Pontosan. A menedzserünk javasolta, hogy fejlesszük tovább az egyszerű, iskolai koncertezést, tegyük izgalmasabbá a fellépést. A Trendhagyó Irodalomóra tulajdonképpen egy 45 perces interaktív koncert, amelyet főleg általános és középiskolákban tartunk, ritkán óvodákban is. Nem csak fellépünk, hanem kapcsolatot, párbeszédet létesítünk a közönséggel: mindig remek a hangulat, a tanárok segítőkészek, a gyerekek befogadóak. Elszavalnak néhány verset, a Mamát, A cinege cipőjé-t, vagy bármilyen kötelező költeményt, mi pedig elénekeljük azokat, hogy hallják, érezzék a különbséget.

N. F.: Szórakoztató és oktató jellege is van egyaránt, hiszen arra próbáljuk ráébreszteni a fiatalokat, hogy énekelve könnyebb verset tanulni. A visszajelzések azt mutatják, jó úton haladunk: a tanárok kikérdezik tőlük a közösen megtanult költeményeket, és leadják nekünk az eredményeket, amik eddig 100%-osak. Azok, akik részt vesznek a Kávészünet irodalomóráján, a visszajelzések alapján nyitottabbak lesznek a verstanulásra és eredményesebbek is.

K. G.: Ha már a versolvasásnál tartunk: ha nem a munkátok része lenne a költemények nézegetése, szabadidőtökben akkor is a kezetekbe kapnátok egy-egy verseskötet?

N. F.: Mi nem érezzük munkának azt, hogy folyamatosan szemezgetnünk kell a versek között, egyszerre csináljuk „hivatalból” és szórakozásból. Nem is tudnánk lemondani róluk, hiszen, megszépítik az életet. Szeretjük a klasszikusokat, József Attilát, Radnótit, de sok kortárs költőt is olvasunk, Lackfi Jánost, Juhász Magdát, Varró Dánielt. Amatőr, feltörekvő költők is szoktak nekünk verseket küldeni, hogy véleményezzük a munkájukat, döntsük el, meg lehet-e zenésíteni őket.

K. G.: Tehetségesek?

P. Gy.: Sok a kiforratlan alkotás, amelyek kicsit iskolásak, mechanikusak. Ez természetesen nem baj, hiszen ezeknek az önjelölt költőknek még bőven van idejük fejlődni. Az a legfontosabb, hogy legyen egyéniségük, véleményük, saját gondolataik és úgy írjanak, úgy rakják össze a szavakat, ahogy más még nem tette. Lehet inspirációt szerezni a nagyoktól, innen is, onnan is átvenni, de az a lényeg, hogy az önálló ízlésük, képességeik szerint formálják a végeredményt.

N. F.: Vannak jók, de kevésbé ügyesek is. Ha látjuk rajta, hogy egyelőre még nem az igazi, nem rettentjük el az írástól, inkább tanácsokat adunk, arra buzdítjuk, hogy csinálja tovább, gyakoroljon. Ha valamihez affinitást érez, és ki tudja benne fejezni önmagát, nem szabad elvenni a kedvét tőle.

K. G.: Nem célravezetőbb, ha már az elején közlik az illetővel, hogy nincs érzéke az íráshoz? Így talán kevésbé sérül, és előnyt tud kovácsolni a visszautasításból.

P .Gy.: Szerintem nincs értelme. Egy önjelölt író, költő is áteshet azon az átalakuláson, felébredésen, aminek segítségével megtalálja az útját. Ő akkor fog beérni, akkor változik meg vele a világ. Természetesen a véleményünket nem kell szentírásként kezelni: leírjuk, elolvassák, és eldöntik, van-e létjogosultsága.

K. G.: Apropó kritika: ti milyen visszajelzéseket kaptok a munkátokkal kapcsolatban?

N. F.: Nagyon sok pozitív, és nagyon kevés negatív vélemény jut el hozzánk. A negatívat sem úgy kell érteni, hogy abszolút nem tetszünk valakinek, hanem úgy, hogy azt mondják, ezt a verset nem így kellett volna megzenésíteni.

P. Gy.: Ady Endre Párisban járt az ősz című alkotását egy pörgős feldolgozásban készítettük el, és sokan a szemünkre vetették, hogy borongósabb, visszafogottabb hangulat jobban illett volna hozzá. Aki ismeri Ady életét, meg tudja érteni, miért így zenésítettük meg ezt a művét. A fent említett alkotást akkor írta, amikor megtudta, hogy szifiliszes: egy már-már őrült, szenvedélyes, örökké nyughatatlan zseni érzéseit próbáltuk megragadni.

K. G.: Meséljetek kicsit az alkotói folyamatotokról: hogyan születik meg a fejetekben egy adott vershez valamilyen zene?

P. Gy: A középiskolában maga a folyamat még nagyon spontán volt: ültünk a szobában, én zongoráztam, Fecó gitározott, és olvasgattuk a verseket. Ekkor még tetszik-nem tetszik alapon válogattunk, de a Csillag születik után már tudatosabban döntöttünk. 

N. F.: Most már tematikusan szelektáljuk a verseket. Kötelező költeményeket a diákoknak, gyermekverseket a kicsiknek, karácsonyi verseket az ünnepekre, de megzenésítünk szerelmes, vagy anyák napi műveket is. Mindig tartunk kávészünetes kupaktanácsot, ahol közösen kitaláljuk a zenét, és leisszuk magunkat kávéval – vagyis leginkább csak én (nevet). Bár Gyurival sokszor mást hallunk hozzá egy adott vershez, abban egyetértünk, hogy azt a hangulatot kell „formába öntenünk”, ami először megszületik bennünk.

K. G.: Bár az esetek nagy részében csak ketten álltok színpadra, volt már arra példa, hogy az együttes az egyéb fellépéseken kiegészült még több zenésszel, énekessel, esetleg egy, vagy több zenekarral?

P. Gy.: Ha kávézókban vagy iskolákban lépünk fel, akkor általában duóban játszunk, mert ez a letisztult, egyszerű forma jobban illik a kisebb terekhez. Ha viszont fesztiválokra hívnak, vagy nagyobb koncertet adunk, akkor sokszor pop-rock banddel jelenünk meg: dobbal, basszusgitárral, billentyűvel egészülünk ki. De vonós zenekarral is szoktunk játszani, a legnagyobb formációnk a tíztagú Kávészünet Orchestra.

N. F.: A klubestet is említhetnénk, amellyel közel egy évig, havonta jelentkeztünk a budapesti Millenárison. Színészeket, énekeseket, költőket hívtunk meg, így egyéni és közös produkciókat is láthattak-hallhattak az oda látogatók. Varró Dániel, Laár András, Karafiáth Orsolya, Gryllus Vilmos is megfordult nálunk, a hangulatra pedig sosem volt panasz. Bár ez a program jelenleg szünetel, mivel igyekszünk megfelelő helyszínt találni hozzá, a Slam Poetry-Kávészünet turné már javában tart: ott a slam poetry neves képviselőivel zenélünk.

K. G.: Mit tartogat még a jövő?

N. F.: Nagyon jók a kilátásaink, mert annyi koncertet szervez a menedzserünk, mint még soha. Készül az új album, rajta friss és ismert számokkal. Tervben van egy videoklip is, illetve egy úgynevezett imidzsvideó, amelyben stúdiózós, koncertezős felvételek lesznek. Folytatni fogjuk a Trendhagyó irodalomórákat, a Slam-turnét, és igyekszünk helyet találni a klubestnek is. Folyamatosan dolgozunk, és optimisták vagyunk. Bízunk a jövőben.