Velence, a vízre épült város kultúránk egyik legerősebb metaforája, ahogy lebegve küzd az idővel ott, ahol városnak nem is lenne szabad létezni, a múlandóság és az élet megtestesítője, ígéret arra, hogy van jövő. Velence kikötő, a határ Kelet és Nyugat, a Mi és az Ők, az Én és a Másik között. Velence múzeum, szalon és kirakat, kultúránk kirakata, csábít, de tükröződik a vásárló, a látogató arca is. Velence kirakat, mert Velence kalmárváros, spiritualitása, érzékisége árucikk, mely lakóinak életét, jómódját hivatott biztosítani. – Az Idegen vezető, Puskás István hivatása Olaszország, amikor ott van, fürkészi, amikor pedig itt, beszél és ír róla, magyarázza, magyarítja.  Harmadik levél.

Velence, 2014. június 30.

Kedves Ideális Látogató,

ígértem, fogom a kezed, vezetlek, mint idegen vezető, s nem mint idegenvezető, az ajánlat továbbra is áll, de épp a státusnál fogva ne várd, hogy felfedjek előtted titkokat, hogy leleplezzem előtted a várost, hogy én legyek, aki lerántja, ráncigálja a fátylat. E feladat rád vár, így vagyok igazi vezetőd. Tanácsokat kaphatsz, de a munkát meg nem spórolom neked. Ráadásul, s ezt nyilván jól tudod magad is, a helyzetből adódik, hogy a munka akár értelmetlennek is mondható, némi otthonosságra idegen földön szert tehetsz, de otthon sosem leszel. Vedd hát pár tanácsomat:

1. Tartsd magad edzésben! Itt nincs hop-hop off busz, de még biciklis túra sem, költhetsz hajókázásra, sőt, a várost vízről megnézni elengedhetetlen, de a hidakat s a callékat csak lábon járhatod. Volt idő, mikor az utcák kövén még lovak patája csattogott, s a tehetősebbek hordszéken vitették magukat a sárban meg ha jött a víz, de a város mégis gyaloglásra, az ember lábára van méretezve és kalibrálva. Már csak azért is, mert itt mindennek kemény ára van, tudod, kalmárok városa ez, még ha már csak a szellemük bolyong az utcán, s az egyedüli árucikk te vagy, a látogató, a turista, te vagy a húzóágazat, a többi csak a rád tukmált sallang – csakígy a gondola, amely valaha hétköznapi eszköz volt, ma viszont már csak a látogatókra alapozott bevételi forrás.

2. Légy résen! Ha rám hallgatsz (márpedig remélem, hallgatsz rám, azért jössz velem), az útikönyvet és a térképet, ha nem is otthon, de a szállásodon hagyod, s nem a lapokban mélyedsz el, hanem abban, amit magad körül látsz; nem fejezettől fejezetig, kipipálandótól kipipálandóig szédelegsz. Inkább maradjon ki egy-két kötelezőnek mondott megálló, de táruljanak fel a részletek! Lebegjen előtted az egyszeri turistacsoport, aki gondolába szállt (tömény tapasztalás, micsoda hangulat, grrrr!): négyen okos fejüket a tabletre szegezték, s hagyták, hadd suhanjon el mellettük a város. Szegény gondolás meg hiába magyarázott, szólongatta, noszogatta őket, hogy ide nézzenek, oda kapjanak, mind hiába! Fel is adta egy idő után, s odakurjantott az idegenvezetőnek, aki épp derült a jelenet láttán, hogy „Na ezér’ aszt’ megérte!” Azért, ha teheted szállj valahogy vízre is, egyszer onnan is vedd szemügyre a teret, mert itt az utcáknak, házaknak két arca van, egy a gyalogosokra, egy pedig a vízen járókra tervezett. És persze ott vannak határok is, a metszetek, ahol a kettő összeér, ahol a víznek fut a sikátor, csatornára nyílik a kapualj. De a hidat se csak átkelésre használd, élj a lehetőséggel, hogy engedi, innen is szemre vedd azt, ami között, ami felett átsegít. Kapkodd hát a fejed, válts perspektívát, amilyen gyakran csak lehet!

3. Tanúsíts tiszteletet! Csak egy rövid pont: ne érezd feljogosítva magad arra, hogy Látogatóként neked mindent lehet, hogy mindenhová bedughatod sértő tekinteted. Azaz ne akarj birtokba venni, hódítani, tiszteld a határt, aminek átlépésére az nem jogosít, hogy soha többé a lábad oda be nem teszed.

4. Tévedj el! Mondom, hagyd otthon a térképedet, s menj az orrod után, így lesz igazán a lábadban a város. Jó dolog a térkép, praktikus, bizonyos helyzetben célt érsz vele, de ha idegenként bolyongsz, a határokat tapogatod a te és az ő között, ha ezt a lehetetlen, értelmetlen és mégis annyira élvezetes játékot játszod, inkább feledd! Mert a térkép csak rólad szól, arról, hogy a másikat birtokba veszed, vagy még arról sem, inkább arról, hogy magadat kényezteted.

5. Olvass sokat! Nem, persze nem útikönyveket, vagy tudományos köteteket forgass, de még szépirodalmat se! A várost olvasd, Kincsem, Szerelmem, Ideális Idegen! Sokat töröm magam is a fejem azon, mi is az, amitől ez a város az idegen számára úgy működik, ahogy. Sokan sokat agyaltak már ezen, s megszületett a misztikus város toposza. Pedig, bármilyen fura is, de az ittenieknek semmi misztikum nincs ebben, épp úgy, mint az amazóniai törzs sem tudja, hogy ő a természetközeli, organikus, harmonikus, akármilyen életet valósítja meg. (Ha már itt tartunk, az itteniek számára a város leginkább siralmas, mert szeretett Venexiájuk már nem számukra kínál életet, csak megélhetést, ami azért nagyon nem ugyanaz.) Ami az látogató számára misztikum, az valójában idegen, s mint ismeretlen, megborzongató, vonzó s óvatosságra intő egyszerre. A zavarba ejtő, elbizonytalanító, de mégis ellenállhatatlanul vonzó másságból születő misztikumot itt az átlagnál több dolog erősíti. Mindenek előtt persze a furcsa, lehetetlen helyzet: ott van a város, ahol városnak nem lenne szabad lennie, ott él a város, ahol városnak nem lenne szabad élnie. De arra jutottam, legalább ennyire lehetelten, hogy mily sok történet zsúfolódik össze – s olvasható – ilyen kis helyen. Nem mintha a Te városodban nem lett volna ennyi történet, ám azok javarészt elporladnak. Ez a Könyvtár az átlagnál jóval gazdagabb, talán két pontja van világunknak, amely ennyi történetet meg tudott tartani. (Meglehet, vezetlek majd még a másik, sokkal szerncsésebb helyzetben lévő társán is, kivált, ha vezetésemben hasznod s kedved leled.) Olvasd hát a falakba, kövekbe, sőt, a vízre írt történeteket, s ne félj attól, hogy szertefoszlik a misztikum! Ugyanaz fog történni, mint mikor először veszel kezedbe egy könyvet, s beleszédülsz, elveszted a fejed, oly erővel zúdul rád, mos át az ismeretlennel való találkozás. Aztán ha már másodjára lépsz be, jó ismerősként kínálja otthonossá vált tereit. Tudod, van az a dolog a nyitott művel, hát ez is egy nyitott város – úgy, hogy nincs olyan város, amelynek élesebbek lennének a határai.

Most búcsúzom, mert hívnak a történetek, remélem, nem sértődsz meg, ígérem, azért ízelítőnek legközelebb megosztok valamit veled,

Üdvözöl:

Idegen vezetőd