Georg Trakl (1887-1914) három verse – Csabai László tolmácsolásában
Christiaan Tonnis: Georg Trakl (print, 2006)
Az est melankóliája
(Melancholie des Abends)
haldoklik már az erdő
kerítik sötét árnyékok
a vad félve bújik elő
a patak csöndesen csobog
haraszton, öreg köveken
lombon fénylik ezüstösen
és sötét mélységbe érve
csillan, mint csillag fénye
nincs határa a súlyos tervnek
mocsarak, falvak hevernek
lenn, s mintha tüzet látnál:
hideg ragyogás borít egy utcát
moccanások a légben:
madárraj kúszik az égen
más, szebb, boldogabb tájra
hajlik, bólint a nád utána
Ősszel
(Im Herbst)
fénylő virágok a kertben
véneket őriz a napsugár
szorgos asszonyok énekelnek
kolostorban harangkondulás
messzi tájról madarak mesélnek
kolostorban harangkondulás
lágyan száll hangja hegedűnek
bíbor szőlő csurrantja borát
mindenki szelíd kedvességben
bíbor szőlő csurrantja borát
s ott fenn sírok fehérlenek
megcsillan rajtuk a napsugár
Ballada
(Ballade)
Jeleket vésett a bolond a homokba
Figyelte a sápadt, szelíd komorna
Vígan, vígan dalolt a tenger
A szolgalány korsót tartott kezében
Tartalma csillogott, fénylett egészen,
Vörösen és mélyen, mint a vér
A nap lebukott, a fiú szót se szólt
Elvette a lánytól a korsót
Kiitta az utolsó cseppig
S kialudt a fény a lány kezében
A szél elfújta a jeleket egészen
Vígan, vígan dalolt a tenger
