Archívumunkban idén nyáron 2008 nyarának írásaiból adunk közre válogatást.

Kiss Ottó versei A Vörös Postakocsi 2008 / Nyár, “Séta a parkban: párduc, oroszlán, gorilla” című lapszám 101-104. oldalain jelentek meg.

 

 

 

Mamóka Aszódon

Volt egyszer egy mamóka, mamóka,
elvitték őt Aszódra, Aszódra.
Mondták neki: ha szólna, ha szólna,
nem vinnék őt Aszódra, Aszódra.

Hallgatott a mamóka, mamóka,
el is vitték Aszódra, Aszódra.
Feltették egy falóra, falóra,
úgy vitték el Aszódra, Aszódra.

Jól jött neki, kapóra, kapóra,
hogy rátették a lóra, a lóra.
Álma így vált valóra, valóra:
elmehetett Aszódra, Aszódra.

Ott él most a mamóka, mamóka,
az udvarán napóra, napóra.
Ha este van, hat óra, hat óra,
tévézik a mamóka, mamóka.

Csendesen él azóta, azóta,
nem szólal meg mamóka, mamóka.
Az lenne ám a móka, a móka,
ha majd egyszer elvinnék őt Makóra,
Makóra.

 Nagypapa vet majd

Voltunk a kertben,
nagypapa vitt ki,
azt mondta, vet majd
tavasszal itt, ni!

Ott lesz a borsó,
a mák, a cékla,
amott a zöldség,
a sárgarépa.

Itt lesz a zeller,
és ott a málna,
abból a medve
nagyot kajálna.

Itt lesz a retek,
ott lesz a kapor,
ha azt is vetek,
abból is kapol!

Nyári medveségek

Szevasz, te nyár, meg jó napot!
– köszönt a medve jó nagyot.
Szevasz, te szép meg jó idő,
de jó: ma nem kell hócipő!

Röpíti őt a medvetalp
a tó felé, amerre tart,
meg ott a hely, a mézlelő-,
tehát sietve lépdel ő.

Kannába mézet tölt bele,
aztán irány a tó fele
– örül, hogy nincs ma nedves ég
(a nyári zápor medveség)

Kirándulás, vakáció,
a tó, ha jó, haláli jó!

– kiált a medve, és halad,
eléri most a nagy tavat,

magára húz egy strandnacit,
repül, akár a nagymacik:
előre hassal vízbe csap,
de jaj, mi ez: — A víz becsap?

Nyakáig ér a tó vize:
Hogyan jön majd a méz ide?
Fejet vakar, a partra néz
– a parton áll a kanna méz.

Ormi a zoo állatkertben

Él itt egy kis állat, elefánt a lelkem,
majdnem itt találtam, kicsit arrébb leltem.
Mérete csak S-es, vagy másképpen: 6-os,
szóval apró még ő, és amúgy se magos.

De nemcsak a széle, a hossza is rövid,
hiába áll büszkén a lábával tövig.
És hát az ő neve, az is rövid: Ormi,
pedig mennyit nőtt már, hosszú elsorolni!

Kísérletez éppen, mire jó az ormány,
azt hitte, hogy az csak hangsúlyoz a formán.
Mostanában inkább dörzsöli a fához,
vagy locsolni próbál – hát az elég káosz.

Mondom neki szépen: nem úgy kell azt, Ormi,
föl kell előbb szívni, utána locsolni!
Fürdeni se nem tud, hiába okítom,
nézze meg a medvét, vagy ott van a píton!

Itt született ő meg, a Zoo Állatkertben,
itt írtam meg én is őt egy híres versben.
Ez lenne az éppen, pont az, amit mondok,
rímel is meg hosszú, ilyet ír egy gondnok.