rajzolni az összest

                               Sz. Annának

személyes névmásokat írunk
minden kitépett spirál lap
margójára, leginkább
többes és egyes szám első
személyben, mert nem elég az én

színesre festjük őket,
árnyékokat rajzolunk
az összes betű-
re, az elején csak
rózsaszínnel,
minden olyan közeli-
nek
tűnik
, pedig elhagytam

az ajkamra tapadt
mint(h)ákat,

ha kiragasztjuk a szekrény
mindkét oldalára,
akkor bezárt
ajtók mellett is
együtt van a két név-
más, pedig már nem érdekel;
egy idő után kifogy
belőlük a tinta

aztán rájövünk,
nem kell
kidobni az összegyűrt
lapokat,
mert mindig másról
szólnak

 

másféle radiátor

                               legjobb barátomnak, Deme Felíciának

péntek esténként
a fal melletti radiátor
alatt: test és tér
különös viszonya,
ugyanaz a harmadik fél
üldöz, nem jelent
semmit neki,
hogy elromlott
a radiátor, nem melegít,

a tapétát kapargatom,
mindennap csak annyit,
hogy lehetetlen
legyen a végére érni,
a körömágy alá
költözik, mintha így velem
maradna minden milliméter,
mint egy versvázlat:
próbálom lerágni magam
róla,

majd telefonhívás tőled…
kirángatsz a radiátor alól,
pedig nem is vagyok
melletted, hallgatózom
a telefonkagylón át,
mint egy műanyag
 repedésén, így jut el hozzám
a legtöbb egy idegen szívveréséből

 

számba vettelek

                               Mészáros Györgyinek

már több hónap el
telt, amióta vonalakat rajzol-
tunk egymás múltidejébe,
mert megszakadt minden
mondatunk, amiket állva…
álmomban véresre
haraptam a számat,
reggel pedig nem győztem
lemosni a láthatatlan
éned,
azt hiszem, erről
szól minden lezárt szemhéj

a kanálra rakott
„éppenhogyokban”
már semmi sem
volt édes,
csak ecet ízű,
pedig megettem mindent:
ideget a nyelvem alól is,
sóhajtásokat szorítottam
a fogaim között ,
szívtam
őket, mint egy
gyerek, akitől elvettek
valamit,
szüleim nem értették,
mire fel ez a finnyáskodás

nem voltam képes
érezni a nyelvemmel,
íz nélkül örökre el
lehet veszni,
ahogy egy körfolyosón

Szabó Attila: Hotel