rajzolni az összest
Sz. Annának
személyes névmásokat írunk
minden kitépett spirál lap
margójára, leginkább
többes –és egyes szám első
személyben, mert nem elég az én
színesre festjük őket,
árnyékokat rajzolunk
az összes betű-
re, az elején csak
rózsaszínnel,
minden olyan közeli-
nek
tűnik, pedig elhagytam
az ajkamra tapadt
mint(h)ákat,
ha kiragasztjuk a szekrény
mindkét oldalára,
akkor bezárt
ajtók mellett is
együtt van a két név-
más, pedig már nem érdekel;
egy idő után kifogy
belőlük a tinta
aztán rájövünk,
nem kell
kidobni az összegyűrt
lapokat,
mert mindig másról
szólnak
másféle radiátor
legjobb barátomnak, Deme Felíciának
péntek esténként
a fal melletti radiátor
alatt: test és tér
különös viszonya,
ugyanaz a harmadik fél
üldöz, nem jelent
semmit neki,
hogy elromlott
a radiátor, nem melegít,
a tapétát kapargatom,
mindennap csak annyit,
hogy lehetetlen
legyen a végére érni,
a körömágy alá
költözik, mintha így velem
maradna minden milliméter,
mint egy versvázlat:
próbálom lerágni magam
róla,
majd telefonhívás tőled…
kirángatsz a radiátor alól,
pedig nem is vagyok
melletted, hallgatózom
a telefonkagylón át,
mint egy műanyag
repedésén, így jut el hozzám
a legtöbb egy idegen szívveréséből
számba vettelek
Mészáros Györgyinek
már több hónap el
telt, amióta vonalakat rajzol-
tunk egymás múltidejébe,
mert megszakadt minden
mondatunk, amiket állva…
álmomban véresre
haraptam a számat,
reggel pedig nem győztem
lemosni a láthatatlan
éned,
azt hiszem, erről
szól minden lezárt szemhéj
a kanálra rakott
„éppenhogyokban”
már semmi sem
volt édes,
csak ecet ízű,
pedig megettem mindent:
ideget a nyelvem alól is,
sóhajtásokat szorítottam
a fogaim között ,
szívtam
őket, mint egy
gyerek, akitől elvettek
valamit,
szüleim nem értették,
mire fel ez a finnyáskodás
nem voltam képes
érezni a nyelvemmel,
íz nélkül örökre el
lehet veszni,
ahogy egy körfolyosón
Szabó Attila: Hotel
