harc és harag

híre ment a faluban, hogy erre bitangolok.
többször láttak felbukkanni a kertek alatt,
régi dinnyeföldeken, s a beomlott vermek
környékén. arcukat már elfelejtettem azoknak
a cigányasszonyoknak, de engem úgy ismernek,
mintha tulajdon csecsszopójuk lennék ma is.
én meg csak hajdanvolt zsíros, nagy csöcseikre
emlékezem.

„a céklapista bácsi unokája!” –mondogatják.
akik szoptatós dajkáim voltak, azokra még
hagyatkozhatnék, de nincsenek már előjogaim
a faluban. azért visszajárok, ha érvényteleníteni
nem is, de halványítani kiutasításomat nagyapám
különös birodalmából.

a legkisebb lánya él vele. ott ragadt a családi klímában,
pontosabban ő egy a parasztföldre visszazuhant vetési varjak
közül. feketesége még a fénytelen konyhában is
bámulatosan ragyog. gondozzák, mérgezik egymást
az öreggel, élet ez is: napi harc és harag.
a hatalom kiszolgáltatottságát és a hősiesség indulatát
élik ők a hétköznapokban. bosszúk és mindent megbocsátó
nyugdíjak, zsebpénzek vándorolnak zsebből zsebbe.

tegnap bemerészkedtem hozzájuk, de nem találtam otthon
az öreget. csípősek már a reggelek, akár a varjak,
ha közéjük látogatóba jönnél. „hallom jártál erre mostanában,
az öreg elosztogatja a pénzét. lefejik őt, akik visszajárnak.”
nekem meg csak azok a nagy, zsíros csöcsök jutnak az eszembe megint,
hogy én hogy szakadhattam el tőlük ilyen reménytelenül messzire?

 

Szabó Attila fotója