Megtévesztő a tiszta hang, a sűrű, konzekvens prózanyelv, mert a fiúk országában káosz van, és erkölcsről meg lelkiismeretről beszélni annyi, mint semmit nem mondani. A meglepetés erejével hat, ha a költőként és kritikusként ismert szerző novelláskötetet írt. A tükör, amiben most megnézhetjük magunkat, messziről közelít. – Jassó Judit kritikája Krusovszky Dénes A fiúk országa című kötetéről (Bp., Magvető, 2014.)

„Cherchez l’homme”

Egy kamasz fiú koraéretté válását a szülők párkapcsolati válsága gyorsítja fel. Kihűlt, monoton hang idézi föl az apa munkanélkülivé válását, és párhuzamosan alkoholizmusát, mely okot és indokot szolgáltatott ahhoz, hogy az anya félrelépjen, „szótlanná váljon”. (Mielőtt apámat kettéfűrészelték) Az apának, mert nem volt képes a tradicionális szerep betöltésére, férfiként a puszta léte is értelmét veszítette. Alkalmatlannak nyilváníttatott, s így adandó alkalommal önként vonja ki magát az életből. Két szemszög, a gyereké, és akivé vált, a felnőtté keveredik, ahogy egymás segítségével értelmezik a történteket. Pszichológiai értelemben véve a gyerek nem látott a problémákkal való megküzdési stratégiát – csak „szétszórt sörösüvegeket”.  Érdemes végiggondolni, hogy az ital, mint eszköz, mégis maga az eszköztelenség, milyen súlyos örökség, s a valóságban már mennyien nem utasították vissza?

Az első novella megalapozza a kötet alaphangulatát, melynek világa primer módon a férfi-nő tengelyek mentén szerveződik. A szövegek közt lévő lehetséges kapocs, laza szervezőelv a hősök növekvő életkora, sorban végigolvasva kiskamasztól az idős férfiemberig jutunk.

Nem az esetleges egyezőségek, hanem az állandó különbözőségek kerülnek elő.  A felek közt nincs egyértelmű párbeszéd, elbeszélnek egymás mellett, félreértik a másikat. A szülő-gyerek kommunikáció lefelé irányul.  A félelmet – közkeletűbben: a szorongást – hősiesen a torkukba visszagyűrő férfihangok beszélnek önmagukról, de ez a tudás nem teljes, sőt, nagyon esetleges, és eredetileg másoktól származik. Az összhatás mégsem kommersz, hanem Krusovszky alaposan átgondolt lázadása a tőle megszokott módon. Higgadtan előadott védőbeszéd a férfivé válás képtelenségéről. Ennek oka részben a történetekben fölsorolt „hagyományokban” keresendő.

A töredékesség, az elhallgatás eszköze a prózanyelv tömörségét eredményezi, egyben alaposan megszűri az elbeszélés tárgyát.

Az érettségi vizsgán elbukott fiút nagybátyja, egyben nevelője, nyári munkára küldi. A csalódást mégsem ez okozza, hanem egy véletlen voyeurködés, ami után az adrenalin helyett a frusztráció önti el őt (A tisztáson). Az Ismeretlen égbolt két hőse – maguk sem tudják, milyen okból – utcai zavargásban vesz részt. „Holott nem volt céljuk, illetve az volt a céljuk, hogy mozgásban legyenek, azaz a futás nem az A-ból B-be való eljutás eszköze, hanem az egyetlen értelmes cselekvés, amit ebben a pillanatban el tudtak képzelni.” A döntő pillanatban mégis csak saját magukra számíthatnak, nem tehetnek semmit egymásért. „Egy pillanat alatt felszakadt az éjszaka csendes burka, s a fiú a telefonkagylót elengedve rémülten húzódott be a fülke mélyére, akár egy sarokba szorított állat.” Mint a többi történetben, itt is erősebb a körülmények kényszerítő hatása.

Négy barna papírszatyor

A címadó novellában ezek jelképezik a mérföldköveket. Ha visszafordulunk, mindannyiszor elénk teszi az élet. Több kritika is kiemelte a novellát: a terhesség megszakítás témáját járja körül, egy olyan eseményt, ami a mai napig a nők szégyene. A fiúk országának hőse nem viselkedik, nem viselkedhet másképp, pedig úgy érzi, az esemény férfivé avatta. Míg barátnője a műtőasztalon fekszik, megpróbálja elütni az időt, ám nem kerülheti el a sokkoló szembesülést. A másik test a szeme előtt változik át, gyötrően más aspektusból láttatva férfi és nő kapcsolatát. „Ahogy megfordul, észreveszem, hogy hátul, a feneke alatt tiszta vér a köntöse, de nem szólok neki, száraznak tűnik, órákkal ezelőtt vérezhette össze.” A kötetben csupa naiv hős szerepel, pozitív szülői példa nélkül. Nem készítették őket föl arra, mi várhat rájuk.

A következményeket –melyek egyszerre okok is – egy szintén kortárs, Nemes Z. Márió kissé önkényesen, de nem véletlenül ideidézett verssora példázza: „mert a magyar férfiak annyira magányosak”. Tényleg, a férfiakat ki tanítja meg férfinak lenni?  Ha van női kérdés, akkor van férfikérdés is? Vagy a válság annyira mély – mint a Mélyebb rétegekben boncolgatja Krusovszky –, hogy esetleges pozitivitása csupán a másfajta kultúrákkal való összehasonlításban létezik? S legfőképp, miért ennyire magányos a férfi, hogy elmegy mellette az élet? Mintha a párkapcsolati válság és a sematikus életvitel szülői örökség lenne. És: aki könnyen hagyja magát elsodródni az árral (Az új vadak), semmit se tölt be az ifjúkori álmokból. Álmok – férfias dolog az? Vagy lányszobába való, és ahogyan a fiúk nem sírnak, úgy nem is álmodnak semmiről?

Az élet értelmét a halál felé szokta kutatni az ember. Fiatalkorunk fölöslegesen telik vele, hiszen nincs elegendő tapasztalat a megfelelő konzekvenciát levonni.   Amíg például az önmagát alig ismerő férfi arra vár, hogy frissen szerzett nőismerőse a karjába omoljon, ki tudja, mit szalaszt el, talán a személyre szabható boldogságot (Ramszesz szeme). Amire pedig A harmadik emberhez érünk, az író-hős-olvasó háromszöge megalkotásra került. Világosan kiderül, hogy Krusovszky higgadtsága a megfelelő eszköz volt ahhoz, hogy a szövegek az elbeszélhetőség mellett ne alkossanak személyes narratívát. Keskeny a határ: a hősök jobb híján a „falhoz beszélnek”- ahogy a beszéd aktusa nem mindig azonos a feltétlen meghallgatással, vagy megértéssel.

A fiúk országa csak a kezdet.