Egy forgatókönyvíró munkájának megítélése jóval nehezebb, mint egy rendezőé vagy színészé, hiszen a leírt, s a gyártó által elfogadott szöveg számtalan módosuláson mehet át az előkészületek, a forgatás és a vágás során. Egyes karakterek tulajdonságai kiegészülhetnek a színészek ötleteivel (pl. improvizációkkal bővült Paul Schrader Taxisofőr című forgatókönyve); a vágás mellékessé minősíthet eredetileg fajsúlyosabbnak szánt szereplőket (pl. Az őrület határán szkriptjében Fife tizedes még a főszereplők egyike volt, aztán a kész filmben Terrence Malick jóformán egy mondatot sem hagyott a figurát alakító Adrien Brody-nak); vagy a rendező megváltoztathatja a befejezést (pl. Tony Scott az ellenkezőjére fordította Quentin Tarantino Tiszta románcának lezárását). Ha azonban párhuzamosan próbálunk elemezni három olyan filmet, amelyek más-más rendező irányításával, de egy filmíró eredeti forgatókönyveiből készültek, akkor remélhetőleg jobban megmutatkoznak az alkotó világképének jellegzetességei, s ezek alapján akár szerzői kézjegyeit is azonosíthatjuk. Itt hívom fel az olvasó figyelmét arra, hogy írásomban kénytelen vagyok az elemzett filmek fontosabb fordulatait is elárulni.

Az egykor a legbefolyásosabb hollywoodi forgatókönyvírók közé tartozó Joe Eszterhas szülei 1950-ben vándoroltak ki Clevelandbe. Előtte évekig Ausztriában rejtőzködtek, ugyanis az apa, Eszterhás István a nyilas rendszer tisztségviselője volt. Fia, József, menekülésük közben, a Vas megyei Csákánydoroszlón látta meg a napvilágot 1944-ben. Családja múltját részben az 1989-es Zenedoboz című forgatókönyvében dolgozta fel (melyből Costa-Gavras rendezett filmet), bár állítása szerint akkor még nem is tudott édesapja náci szerepvállalásáról.[1]

Eszterhas a különböző magazinoknál újságíróként, szerkesztőként eltöltött évek után az Ö.K.Ö.L. (1978), majd a Flashdance (1983) forgatókönyvét követően írta első thrillerét, a Kicsorbult tőrt, melyből 1985-ben Richard Marquand rendezett filmet. Ezt tekinthetjük trilógiája nyitányának, ugyanis Eszterhas később még két thrillerrel tért vissza akkori lakóhelyéhez, San Franciscóhoz: az 1992-es Elemi ösztönnel (Paul Verhoeven), valamint az 1995-ös Jade-del (William Friedkin).

A három filmet a fő helyszínen kívül számos jellegzetesség kapcsolja össze, elsőként is a műfajuk. Bár mindegyiket a thrillerek közé sorolhatjuk, egyéb zsánerek jellemzői is megmutatkoznak bennük. A Kicsorbult tőr elsősorban tárgyalótermi dráma, amely leginkább a fináléra, az ügyvédnő fizikai fenyegetettségekor válik thrillerré. Sam (Robert Loggia), a kopott, ballonkabátos detektív még némi noir ízt is csempész a történetbe. Ez utóbbi műfajt az Elemi ösztön határozottabban is megidézi, olyan szereplőtípusokkal, mint a femme fatale, illetve a behálózott, józanságát elveszítő férfi. Még ennél is erősebb Verhovennél az erotikus film hatása: nem ő keresztezte először a borzongatást a testiség ábrázolásával (lásd Gyilkossághoz öltözve – 1980; Szenvedélyes bűnök – 1984), de az Elemi ösztön az erotikus thrillerek etalonja lett, sőt a film sikerének köszönhető az alműfaj ’90-es évekbeli felfutása (pl. A tanú teste – 1993; Az éj színe – 1994; Óvakodj az idegentől! – 1995). A Jade is beilleszthető ez utóbbi filmek sorába, habár üldözési jelenetei miatt Friedkin munkája az akciófilm zsánerétől sem áll távol. A film noir hatása itt sem elhanyagolható: a címszereplő újabb variációja a végzet asszonya-karakternek.

A város szerepe a Kicsorbult tőrben a legkisebb. Verhoevennél a helyszín már nem mellékes, hiszen bizonyos külső jegyeken (Sharon Stone frizurája, ruhái, felülről fényképezett lépcsőház) és cselekményelemeken (egymásra hasonlítani akaró nők megszállottjává váló detektív) túl San Francisco köti leginkább a filmet Hitchcock Szédüléséhez. Azonban Friedkin mutat a legtöbbet Szent Ferenc városából, s az ő kamerája merészkedik a legbeljebb is, nemcsak a jellegzetes hepehupás utcákat és a kábelvasutat látjuk, hanem hosszabb jelenetek játszódnak például a kínai negyedben vagy a kikötőben. A ma már a város lakónépességének egyharmadát kitevő ázsiaiak kultúrája szintén csak a Jade-ben kap teret, bár a közhelyeken (madzsong, tajcsizás a parkban, jelmezes ünnepi felvonulás) ott sem jutunk túl. Viszont a három direktor közül egyedül Friedkin állja meg, hogy a metropolisz leghíresebb építményét, a Golden Gate hidat megmutassa.

A belvárosi utcákon, épületeken túl mindhárom történetben fontos szerep jut egy a tengerparton álló háznak. Marquandnál ez a gyilkosság helyszíne, Verhoevennél Catherine Tramell írónő (Sharon Stone) egyik lakóhelye, először itt találkozik vele Curran nyomozó (Michael Douglas), a Jade-ben pedig ez az épület a bekamerázott kéjlak, ahol a címszereplő hölgy prominens személyeknek ad találkát. Tehát Eszterhasnál nem a nagyváros aljas utcái, gettói a bűn forrásai, hanem a felső tízezer világa. A luxuskörnyezet és a bűn kapcsolatát Friedkin hangsúlyozza a legerősebben, amikor a nyitányban perceken át csak festményekkel, egzotikus maszkokkal és faragott dísztárgyakkal zsúfolt szobákat mutat, majd egy gyilkosság hangjaival és a kiömlő vér látványával zárja a képsort.

A másik két alkotás alaphangját is egy-egy gyilkosság adja meg. A három nyitójelenetben közös a tettek rituális (vagy annak tűnő) végrehajtása (kikötözés, megfeszítés), illetve a szúró-, vagy vágófegyverek jelenléte (vadászkés, jégvágó, harci bárd). A gyilkos kilétét az első filmben egy símaszk, a másodikban az arcba hulló szőke haj hagyja homályban (bár mindkettőnél kiderül az elkövető neme), a harmadikban viszont a történet lezárásáig nyitott kérdés marad, hogy férfi-e vagy nő a tettes.

A Kicsorbult tőrben a dúsgazdag felesége meggyilkolásával vádolt férfi, Jack Forrester (Jeff Bridges) és védőügyvédje, Teddy Barnes (Glenn Close) között alakul ki intim viszony. Az Elemi ösztön nyomozója abba az írónőbe habarodik bele, akinek egyik regénye inspirálta egy rockzenész megölését. A Jade-ben a helyettes államügyészt, David Corellit (David Caruso) régi szerelméhez, Trinához (Linda Fiorentino) viszi egyre közelebb a gyilkos utáni nyomozás. Tehát mindhárom főhős olyan személybe szeret bele, aki gyilkosság gyanújába keveredett. További közös vonás, hogy a tett elkövetésével vádolt személyek a felső tízezer tagjai, s mindhárman értelmiségiek: Jack újságszerkesztő, Catherine pszichológus végzettségű író, Trina pszichológus. Friedkin filmjében lényeges különbség, hogy David és Trina nem a gyilkossági ügy kapcsán találkozott először, kapcsolatuk régebbi, még a nő házassága előttre nyúlik vissza. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Trina férje, Matt (Chazz Palminteri) jó barátja Davidnek.

A főhőst körülvevő veszélyes közeg szintén visszatérő elem. Marquandnál az ügyvédnőt a gyilkoson túl volt kollégája, az ügyész próbálja nemtelen eszközökkel félrevezetni. Verhoeven művében a nyomozó nők hálójában vergődik, hiszen Catherine-en kívül annak szeretője, Roxy is veszélyt jelent rá, illetve saját kolléganője, Beth is elhallgat előle információkat. Friedkin filmjében az arrogáns kormányzó és a kétfelé is dolgozó rendőrök hátráltatják a munkát. Az első két filmben lényeges hasonlóság, hogy a nézői azonosulásra leginkább predesztinált szereplő sem makulátlan jellem, ugyanis szakmai vétség, túlkapás terheli a lelkét. Teddy nem hozott nyilvánosságra egy olyan bizonyítékot, amely egy elítélt férfi ártatlansága mellett szólt volna, Nick pedig lővonalba került turisták halálát okozta. A két szereplő jellemének különbözőségére mutat rá az, ahogyan múltjuk e részletéhez viszonyulnak. Teddyt gyötri a bűntudat, s végül nyíltan, a győztes tárgyalás után vallja meg vétkét. Nick gondatlansága köztudott a rendőrségen belül, de a nyomozó nem mutat lelkiismeret-furdalást, s később újra olyan szituációban öl embert, amelyben nem lehet megbizonyosodva arról, hogy tényleg veszély fenyegeti-e az életét.

Nick-ben és elsőszámú gyanúsítottjában, Catherine-ben sok a közös vonás, erre a nő többször is utal a filmben, vagy ahogyan egy blogíró rávilágít: „A film igazi lényege egy számító, intellektuális párviadal két érzelmileg sivár, az emberélettel könnyen játszó ember között”.[2] Vagyis Catherine és Nick tettei tükrözik egymást, pl. a férfi szinte ugyanazokkal a kifejezésekkel reagál az őt ért vádakra, mint korábban az írónő. A tükörkép motívuma ezen kívül is fontos az Elemi ösztönben, hiszen már a főcím is egy prizmán (jégkockán?) megsokszorozódó, szeretkező párt mutat, akiket aztán az ágy fölött lévő tükörben pillantunk meg. „Ez a vizuális megoldás egy olyan oppozíciót állít fel a képmások és a valódi testek, a »fiktív« és a »valódi» között, amely implicit módon a tükörkép, a »fiktív« elsőbbségét tételezi.”[3] Hasonló történik a filmben az írónő regényeivel is, szinte „valósággá válnak”, hiszen a legelső, illetve a liftes gyilkosság is előbb volt olvasható Catherine műveiben, mint ahogy azok megtörténtek volna, tehát a bűn elkövetője realitássá alakítja a könyvek fiktív eseményeit.

A trilógia első darabjában fedezhetünk fel ehhez hasonló vonást. Valaki régi írógéppel írt üzeneteket küld az ügyvédnőnek, Terrynek, aki végül ezek által szerez tudomást egy kulcsfontosságú tanúról, vagyis a gépelt szöveg ebben az esetben is „előírja”, hogy minek kell megtörténnie. Itt azonban az írás nemcsak nyomot jelent, hanem az ügy megoldást is elhozza. Terry, miután megtalálja az írógépet védence, Jack házában, azt a mondatot gépeli le, amelyik a koronatanúhoz elvezető levélben is olvasható volt: „He is innocent.” („A férfi ártatlan.”) A hősnő tudja, hogy a titokzatos levélíró üzeneteiben a t betűt az írógép mindig valamivel feljebb ütötte, mint az összes többit. A fenti mondat legépelése csak akkor lesz bizonyító erejű, ha az utolsó betű is a papírra kerül, hiszen az egyetlen t a mondat végén áll. Amikor ezt a karaktert valóban magasabbra üti a gép, teljessé válik a mondat, de egyúttal elvész az igazságtartalma, hiszen ha Jacknél van az az írógép, amelyen a pert befolyásoló üzeneteket írták, akkor a férfi – a leírt mondattal ellentétben – bűnös.

Friedkin alkotásában nem írott szövegek, hanem fotók és egy videofelvétel játszik kulcsszerepet, bár ezek nem a félrevezetést vagy az előreutalást szolgálják, inkább bizonyítékként használhatók. A Jade feltehetően azért „lóg ki” erősebben a trilógiából, mert a rendező annyira átformálta Eszterhas forgatókönyvét, hogy az író le is akarta vetetni a nevét a főcímről. Friedkin az általa nagyra becsült Bunuel egyik filmjének, A nap szépének (1967)  alaphelyzetére ismerhetett rá Eszterhas művében.[4] Mindkét történetben a frigid háziasszony csak az ismeretlenekkel folytatott szexuális játékokban tud utat engedni elfojtott vágyainak, s ez által olyan arca mutatkozik meg, amelyet addig senki sem ismert: „– Hogy vehettek rá erre?” – kérdezi a Jade-ben az államügyész. „– Nem vettek rá semmire, David. Csak azt tettem, amit én akartam.”5

Az sem elhanyagolható különbség, hogy a tényleges(?) elkövető csak az első két filmben lakol halállal, míg a harmadik mű befejezése nem a forgatókönyvíró, hanem a rendező életművébe illeszkedik jobban, hiszen a direktor „antagonistái ritkán kapnak méltó büntetést, Friedkin azt sugallja, a valódi bűnösök mindig megússzák”.6 A film zárásaként Marquandnál és Verhoevennél is a gyilkos eszközön pihen meg a kamera, de míg előbbinél a történet ezzel teljessé válik, addig utóbbinál nyugtalanítóan nyitva marad. A harmadik filmben Eszterhas eredeti forgatókönyve7 elhozza a tettes leleplezésének lehetőségét (az utolsó képen a rendőrautóban lehallgatást végző David-et „látjuk”, aki fültanúja lesz a gyilkos beismerő vallomásának), Friedkin azonban „hamarabb” befejezi a történetet, Trina könnyes arcát mutatja, lehallgatásról szó sincs, s egy effekttel mintha a bárd lesújtását is érzékeltetné, ennyiben tehát nála is ott gyilkos fegyver a zárlatban.

Eszterhas írói erényei a trilógia mindegyik részében megmutatkoznak: ismeri és kreatívan keveri a műfajok sémáit; párbeszédei gyakran nyersek, életszagúak; a szereplők motivációi kidolgozottak; egyes figurák szándékait illetően pedig végig képes termékeny kétértelműséget fenntartani. Munkáinak egyedi vonása, hogy erős nőkaraktereket alkot, akik nemcsak megállják a helyüket a férfiak dominálta világban, hanem épp velük szemben alakítanak ki önálló terrénumot. A Kicsorbult tőr hősnője egyedülálló anya, illetve egykori főnökével szembeszálló ügyvéd. Az Elemi ösztönben Catherine intelligens, hideg, biszexuális szépség, aki vonzerejével irányítja a férfiakat (pl. a híres kihallgatási jelenetben). A harmadik filmben Trina a szófogadó feleség szerepéből lép át a szexuális ragadozóéba, amikor Jade-dé válik (a név egyszerre jelent drágakövet, illetve szajhát). Hármuk közül az érzelmei által legkevésbé Catherine befolyásolható. Szerinte a regényírás „megtanít hazudni”8, hiszen a fiktív történeteket a szerző tudja meggyőzővé, hihetővé tenni, de az írónő a hazugságot nemcsak szakmai elvnek tekinti, hanem életstratégiává alakítja. Míg a hozzá hasonló karakterek a másik két filmben vagy lelepleződnek (Jack, Trina), vagy előbb-utóbb színt vallanak (Matt), addig vele kapcsolatban sem a néző, sem a többi szereplő nem tudhatja, melyik megnyilatkozása igaz, sőt vannak-e egyáltalán őszinte pillanatai.

Hazugság, manipuláció, kétely, bizalmatlanság – Eszterhas mindhárom forgatókönyvének ezek a kulcsszavai. Világában a főhősök egyre kevésbé bízhatnak saját környezetükben, pl. a központi figurát hátba támadó kolléga mindegyik történetben megjelenik. A szereplők elmagányosodása is megfigyelhető. A Kicsorbult tőr ügyvédnője csalódik a szerelemben, szakmai hibákat vét, majd embert öl, de legalább az ő oldalán még ott a két kisgyermeke, és régi barátja, a nyomozó. Az Elemi ösztönben Nick elveszíti a társát, ő maga lövi le a volt szeretőjét, a felesége már korábban öngyilkos lett, így számára csak Catherine cseppet sem megnyugtató társasága marad. A Jade-ben David a Trinát ért vádak miatt összekülönbözik a barátjával, Matt-tel, de a nőben is csalódik, amikor fény derül annak titkos életére.

A trilógiában a kudarcokkal terhelt magánélet (válás, függőségek, magány) ellenpontja a hivatásbeli eredményesség lehetne, de a központi rejtélyeket csak részben tudják megoldani a főhősök, sőt tévedéseik miatt szakmai jövőjük szinte ellehetetlenül. A szenvedélyek erősebbnek bizonyulnak az értelemnél és a munkahelyi előírásoknál, de a kárpótlással kecsegtető szerelmi beteljesülés nem tartós (Terry), csak testi (Nick), vagy el sem érkezik (David).

E három forgatókönyv megmutatja, hogy a hollywoodi szisztémában az egyéni írói stílus kialakítása és megőrzése a 80-as, 90-es években sem volt lehetetlen. Az Elemi ösztönnel Joe Eszterhas a szakma legjobban fizetett szerzője lett, karrierje azonban három évvel később megtört az önismétlésnek ható (de a hírénél jobb) Jade, és az újra Verhoevennel forgatott (s mindkettejük karrierjének mélypontjaként számon tartott) Showgirls bukásával. Eszterhas nem hagyott fel az írással, az utóbbi tíz évben az álomgyárról, megtéréséről, kudarcba fúlt filmterveiről szóló könyveivel keltett feltűnést. Továbbra is ír forgatókönyveket, s egyik megnyilatkozása szerint9 az sem szegi kedvét, hogy majd’ húsz éve egyikből sem készült film Amerikában.

Jegyzetek

[1] Santino89: Zenedoboz. http://filmbook.blog.hu/2014/03/04/zenedoboz_486. A letöltés dátuma: 2015. január 20.

[2] http://kritikairas.blogspot.hu/2010/08/elemi-oszton-basic-instinct.html. A letöltés dátuma: 2015. január 20.

[3] Somogyi Gyula: „Képmások”. Test és textualitás Paul Verhoeven Elemi ösztön című filmjében. In: Szótér. Az Alföld Stúdió antológiája. Debrecen, 2008. Szerk.: Fodor Péter és Szirák Péter. 143.

[4] vö. Orosdy Dániel: Az elveszett cirkálás (Kultmozi: Portyán). Filmvilág, 2013/03. 21. o.

5 Az idézet a film szinkronizált változatából származik.

6 Csiger Ádám: Portyán Hollywoodban. Filmvilág, 2013/03. 19. o.

7 http://www.imsdb.com/scripts/Jade.pdf. A letöltés dátuma: 2015. január 20.

8 Az eredeti forgatókönyvben: „it teaches you to lie” lásd http://www.dailyscript.com/scripts/basic_instinct.html. A letöltés dátuma: 2015. január 20. A film szinkronizált változatában így hangzik a mondat: „Jól kell tudni hazudni.”

9 Varga Ferenc: Magyar vagyok, így határtalan az önbizalmam. (Interjú Joe Eszterhasszal). http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20121008-hatartalan-az-onbizalmam-hisz-magyar-vagyok-joe-eszterhas-interju.html . A letöltés dátuma: 2015. január 20.